Eltűnőben vannak a házi gyerekorvosok

Egészségügy
2016 november 28., 05:37
comments 107

Tíz éven belül így az ország nagy részében megszűnhet a gyermekgyógyászati alapellátás – mondta a Magyar Nemzetnek Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, akit nemrég választottak meg újra.

Amikor megszűnik egy praxis, ott a legritkább esetben nyílik helyette új, a gyerekek jellemzően átkerülnek vegyes praxisba. Ott viszont nem dedikáltan gyerekorvosok fogják kezelni őket, ami főleg csecsemőknél lehet probléma. Gyakran nem adják be a megfelelő védőoltásokat például.

Márpedig a praxisok elég gyorsan szűnnek meg. 2016-ban a házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év volt, a praktizáló másfélezer orvos harmada 50 és 50 közötti, 46 százaléka hatvan év feletti, 140 orvos pedig már a hetvenedik születésnapját is megünnepelte, kilenc házi gyermekorvos pedig 80 évesnél is idősebb.

A helyzet néhol már most tarthatatlan, Sárváron például volt, hogy négyezer gyerekre jutott egy orvos.

A házi gyerekorvosok egyesületének elnöke szerint főleg az alacsony jövedelem miatt csökkent a fiatal orvosok érdeklődése a szakma iránt, pedig remekül lehet keresni, "akár 200-300 ezer forint közötti nettó fizetést is jelenthet". Másrészt sok az adminisztráció. (Mno)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.