Juncker szerint a lehető legrosszabb ötlet lenne most szétdarabolni Európát

politika
2016 december 09., 17:55
comments 408

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződésről szóló megállapodás 25. évfordulója alkalmából szervezett konferencián az Európai Unió jövőjéről beszélt.

A konferencián azt mondta, tíz év múlva Európa a világ GDP-jének a mostani 25 helyett csak 15 százalékát állítja majd elő, és húsz év múlva már egyetlen európai ország sem tartozik majd a világ hét legnagyobb gazdasága közé. Hozzátette, hogy a 20. század elején még a Föld lakosságának 20 százaléka Európában élt, ami mára már 5-7 százalék, az évszázad végére pedig 5 százalék lesz.

„Ezért aztán teljes tévedésben vannak, akik úgy vélik, hogy itt az ideje a lebontásnak, Európa feldarabolásának, és a kontinens nemzeti egységekre történő felosztásának. [...] Különálló nemzetenként nem fogunk tudni létezni az Európai Unió nélkül"

– mondta Juncker. Szerinte a migrációs válság lerombolta azt az alapelvet, hogy az EU a közösen elfogadott szabályokon alapul.

„Ez valami új. Európa világháború utáni történelmében először fordult elő, hogy nem minden tagállam alkalmazta a közösen elfogadott szabályokat”

Szerinte éppen ezért kell másik pályát kijelölni azoknak az államoknak, amik nem akarnának minden területen olyan szorosan együttműködni másokkal, mint a többiek. Juncker szerint ez nem okozna válsághelyzetet, inkább új esélyt adna. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.