Már a kapitalizmus csúcsszerve szerint is sürgősen kezdeni kell valamit a kapitalizmussal

A globális kockázatok között az elmúlt egy évben kirívóvá vált az elitellenes populizmus terjedése, és ennek elsődleges oka a jövedelmi és vagyoni különbségek mélyülése - áll a globalizáció és a globális kapitalizmus egyik csúcsszervének számító Világgazdasági Fórum (WEF) által szerdán Londonban ismertetett éves világjelentésben.

Az évenkénti davosi találkozót rendező szervezet 78 oldalas tanulmánya szerint a jelentéshez elkészített felmérés kimutatta, hogy a válaszadók a következő tíz év globális folyamatainak legfontosabb meghatározó tényezőjeként tartják számon az egyre nagyobb jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket. A jelentés szerint ennek orvoslásához újjá kell éleszteni a gazdasági növekedést, de az elitellenes populista hangulat erősödése azt jelzi, hogy ez önmagában már nem elégséges a társadalmakon belüli repedések kezeléséhez, ehhez  most már a szabadpiaci kapitalizmus reformját is napirendre kell venni.

A WEF egy példaként a vezérigazgatói fizetések nagyon masszív emelkedését említette, miközben a fejlett gazdaságokban nem sikerült csillapítani a világválság hatásait.

A jelentés szerint a gazdasági egyenlőtlenségek és a politikai polarizáció közösen jelentenek globális fenyegetést, mert aláássák azt a társadalmi szolidaritást, amin a jelenlegi gazdasági és politikai rendszer legitimációja nyugszik.

A WEF szerint négy területen kell gyors beavatkozás: a kapitalizmus hosszútávú jövőjének végiggondolása kell, az identitás és a bevonódás fontosságának elismerése a politikai közösségekben, felmérni a veszélyeit és kihasználni az előnyeit az olyan új technológiáknak, mint mondjuk az önvezető autók, és erősíteni a globális együttműködést.

Elismerték azt is, hogy mivel a mainstream politikai elintnek nem sikerült kezelnie a populista trendek mögött húzódó okokat, megnőtt annak a veszélye, hogy a globalizáció folyamata visszafordul.

És ugyan az establishment-ellenes politikai erők gyakran a globalizációt hibáztatják a hagyományos munkahelyek elvesztéséért, a WEF szerint a technológiai változások jóval nagyobb mértékben befolyásolták a munkaerőpiac helyzetét. (MTI/Washington Post)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;