Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írása.

• K. József 50 év körüli családapa.
• Évek óta Szentesen dolgozott ápolóként, havi nettó 140 ezer forintért. A fizetése felét egyből elvitte egy OTP-s hiteltartozás, a többiből kifizette a 13 ezer forintba kerülő nővérszállót, a maradékot pedig hazautalta a családjának.
  
• Állítása szerint neki így már nem maradt pénze, ezért éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott.
  
• Volt, hogy csak ötszáz forintot, máskor többezret, vagy arany ékszereket.
  
• Több év börtön várhat rá.

Vezető láncon kísérte be a büntetésvégrehajtás két dolgozója a görnyedten álló K. Józsefet a Szentesi Járásbíróság földszinti termébe. A tárgyalás előtt egy külön teremben várt, a folyosó padján ülő felesége és két fia nem beszélhetett vele. A családon látszott, hogy szégyellik a helyzetet, ezért, amikor meglátták, hogy kollégánk előveszi a fényképezőgépét, zavartan méregetni kezdtek minket. Nem sokkal később oda is jött hozzánk az apát képviselő ügyvéd, és azt kérte, ne fotózzuk a családot.

K. József egy, a méreténél két számmal nagyobb télikabátot viselt, azt a négy órás tárgyalás alatt végig magán tartotta. A bírótól szinte folyamatosan elnézést kért, ha éppen nem értette, amit kérdeztek tőle, vagy mert nem tudta, hogyha a bíró hozzászól, fel kell állni. Fiait és feleségét láthatóan megviselte, hogy édesapjukat ilyen körülmények között kell látniuk. A fiúk arcán a tárgyalás alatt végig az „apa, mit csináltál, miért kellett ez” kifejezés ült, egyikük folyamatosan a szemét törölte egy zsebkendővel, amikor pedig rájuk néztünk, azonnal elkapták a tekintetüket.

Mivel a férfi ügyében a szerdai volt az első tárgyalási nap, ezért az ügyész felolvasta a vádiratot, amiből egy egészen nyomasztó történet bontakozott ki. József lopott, nem egyszer, hanem tizenkétszer. Ráadásul olyan emberektől, akiknél minimális esély volt rá, hogy védekezzenek, mert idősek voltak, kiszolgáltatottak, gyakran nem is voltak eszméletüknél. A vádlott állítása szerint nem azért rabolt, hogy magára költse, hanem, hogy a családját támogassa. Szerbiában élő felesége ugyanis szintén szakápolóként dolgozott, havi 110 ezer forintért. Kettőjük fizetése állítása szerint, mégsem volt elég a megélhetésre. József azt mondta, semmire nem költött, néha vett lottót. De egy idő után azt is abbahagyta, mert

„a lopott pénz nem hoz szerencsét”.

Az ügyészség szemében azonban József nem a kétségbeesett családapa, hanem a férfi, aki

• 22 rendbeli kifosztás bűntettét,
  
• 1 rendbeli lopást és
  
• foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést követett el.
  

Volt, hogy olyan idős néni ujjáról húzta le az arany karikagyűrűt a kórházban, aki másnap reggelre meghalt, de az is előfordult, hogy alvó vagy öntudatlan állapotban fekvő beteg párnája alól lopta ki a pénzt. A férfi a kórházból is vitt haza dolgokat, gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket. Amikor a rendőrök házkutatást tartottak a nővérszállón, megtaláltak több száz pár gumikesztyűt, fecskendőket, de női melltartókat is.

A tárgyalás egyik legkellemetlenebb része volt, amikor a bíró felolvasta a Józsefről szóló pszichológusi szakvéleményt. Ebben többek között szó volt bizonyos szexuális frusztrációkról, ezeket a mondatokat rezzenéstelen arccal hallgatta végig a férfi két fia és felesége.

Bár József a bíró kérdésére, hogy szeretne-e vallomást tenni, igennel válaszolt, de nagyjából negyed órányi kérdez-felelek után rájött, hogy valamit félreértett, és nem szeretne élni a lehetőséggel. Annyit mondott csak, hogy a korábbi, részletes beismerő vallomását visszavonja, mert arra a cellatársa beszélte rá. „Azt mondta nekem, hogy neki nagyon jó ügyvédje van, aki azt tanácsolta, hogy ismerjek be mindent, vállaljak még magamra pár kifosztást, és akkor megúszhatom egy felfüggesztettel” – mondta József. A bíró próbálta neki elmagyarázni, hogy semmiképpen sem úszhatta volna meg ennyivel a dolgot, de József úgy tűnt, ebből nem sokat értett meg. „Én csak haza akartam menni a családomhoz” – hajtogatta.

Mivel nem beszélt, ezért ezt a korábbi beismerő vallomást olvasta fel a bíró. József ebben azt állította, hogy a kollégái már nem szerettek vele dolgozni, ezért kelepcét állítottak neki. A pénzt nem ő vette el, az osztályon dolgozó nővérek és szakápolók csempészték a táskájába. A szállásán talált hatalmas mennyiségű orvosi eszközre és gyógyszerre pedig a következőt mondta: “a begyulladt fogamra hoztam el a fájdalomcsillapítót, a kézfertőtlenítő pedig félig volt már csak, amikor a szállóra vittem. A fecskendők véletlenül maradtak a zsebemben, a női melltartókat pedig még az előző munkahelyemről hoztam el. A kollégám ki akarta dobni őket. Nem akartam én ezeket a dolgokat ellopni, egyszerűen csak nálam maradtak. A délszláv háborúkor elzavartak minket otthonról. Az olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy azóta gyűjtögetek és felhalmozok. Ezért láttak annyi dolgot a nővérszállón” – magyarázta a férfi.

József azt mondta, hogy megbánta, amit tett.

„Tudom, hogy butaság volt. Valahol sajnáltam a bácsikat és a néniket. szégyelltem, amit teszek. Magamra szinte semmit sem költöttem, csak hazautaztam. A gyerekek kérték, hogy vigyek nekik trapista sajtot, túró rudit, piros mogyoróst, azt vettem nekik mindig.”

Volt, hogy megfürdetett, tisztába tett idős embereket, ők ilyenkor szerették volna ezt meghálálni egy-két ezer forinttal. Ő azonban ezt sosem fogadta el. Azt mondta, utólag belátta, hogy jobb lett volna, mint ezt visszautasítani, majd később lopni tőlük.

József a vádiratban szereplő évek alatt egyszer hetvenezer forintot is elemelt. Ez volt a legtöbb, amit egyszerre lopott.

„Nagyon megörültem a köteg pénznek, amikor megtaláltam a beteg zsebében. Gondoltam, na megvan a havi OTP-részlet.”