Január elején együttműködési megállapodást írt alá Francia Polinézia kormánya és a kaliforniai Seasteading Institute az első úszó város megépítésére. A létesítmény Tahiti szigete mellett lesz.

Az úszó városok koncepciója évtizedek óta keringő utópia, erős libertáriánus beütéssel, és ennek a megállapodásnak köszönhetően most egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megvalósulhasson.

Az óceán megszabadít a nemzetállamoktól

A nyílt óceánokra épített városok koncepciói évek óta léteznek, keringenek, finomodnak: félig alámerülő rendszerekről, uszályokról és egyéb lebegő infrastruktúrákról szoktak álmodozni a tervezők, néhányan már konkrét terveket is közzétettek honlapjaikon. De a tervezés központi eleme mindig a társadalmi vízió: az óceánon lebegő városokat amolyan Szingapúr- vagy Hong Kong-szerű szuverén városállamoknak képzelték el, amelyek a hagyományos nemzetállamoktól függetlenül működhetnének. Talán ezért is lett népszerű néhány úszóváros-elképzelés. 

link Forrás

A Seasteding intézet megálmodója Patri Friedman, Milton Friedman unokája, a kezdeti fő támogatók között pedig ott volt Peter Thiel techmilliárdos, a Trump-kampány lelkes támogatója, az egyik legismertebb libertariánus befektető is. 2008-ban hozták létre az intézetet, és egy 2009-es esszéjében Thiel arról írt, hogy az úszó város lehetőséget teremtene, hogy a politika minden formájától megszabaduljanak.

Thiel azóta már eltávolodott az intézet munkájától, de az erős ideológiai körítés megmaradt, annak ellenére is, hogy a Seasteading Institute vezetői szerint az úszó városok első formálódó megvalósulása közel sem lesz ennyire radikális.

A vezérigazgató, Randolph Hencken szerint az első megvalósuló úszó város közel lesz Francia Polinézia partjaihoz, nem a nyílt tengerre fognak építkezni. Bár ez technológiailag már lehetséges lenne, de borzasztó nagy költségekkel járna. A most kötött megállapodás azt a kérdést is nyitva hagyta, hogy a Francia Polinézia felségvízén épülő mesterséges sziget pontosan milyen szabadságjogokkal bír majd, mennyire kell alkalmazkodniuk a helyi törvényekhez.

Hencken ugyanakkor bízik benne, hogy a helyi hatóságok gyakorlatilag teljes önkormányzati jogot adnak az úszó városnak, és egy különleges státuszú gazdasági zónát hozhatnak létre.

A tervezőknek időközben azt is be kellett látniuk, hogy hiába volt akkora a kezdeti libertárius lelkesedés, lehet, hogy mégsem lesznek elegen, akik hajlandók lennének kiköltözni a semmi,a  nyílt víz közepére, távolra minden más civilizációtól. Ekkor jött a módosított terv, hogy tengerparti fogadóországokkal állapodnak meg. Ez persze azt is jelenti, hogy lemondanak a teljes önkormányzás igényéről. Míg a nyílt vizeken maximum csak az ENSZ Tengerjogi Egyezményére kellett volna tekintettel lenniük, most az annyira utált kormányokkal kell megegyezniük.

És ugyan a megállapodást nagyon lelkesen szemléli a kaliforniai start-up közeg libertáriánus szárnya, a helyiek közül nem mindenki osztozik ebben a lelkesedésben. Sokan aggódnak a környezet állapotáért, és amiatt is sokan aggódnak, hogy a helyi közösségek életét hogyan dúlja majd föl egy rakás szomszédba költöző gazdag, fiatal techvállalkozó.

A mostani együttműködési megállapodásban két kötelezettséget kellett vállalnia a kaliforniai intézetnek. Egyrészt a projektnek bizonyítania kell, hogy előnyös a helyi gazdaság számára, másrészt pedig nem károsíthatják a környezetet. Ha ezekkel kapcsolatban megfelelő garanciát tudnak letenni a helyi kormány elé, akkor kezdik majd el közösen kidolgozni a kormányzási kereteket.

Erre kell majd rábólintania a francia-polinéziai kormánynak és az egész tárgyalássorozat végén valószínűleg a francia kormánynak is. Nem véletlenül jegyezte meg a BBC elemzése a megállapodás megkötése után, hogy hiába a szabadelvű álmok, elég ironikus, hogy az első gyakorlati lépésekhez Európa leginkább intervencionista államával kell majd megegyezniük.

A tervek szerint az építkezés már 2019-ben elindulhat, de egyelőre rengeteg a kérdés. Még azt sem döntötték el, hogy az elmúlt évtizedben felhalmozott rengeteg építészeti terv közül végül melyiket valósítsák meg.

Ugyanennyire nyitott kérdés az is, hogy pontosan milyen társadalmi berendezkedést szeretnének az úszó városban, hogy hogyan működének a közszolgáltatások, hogy ezeket milyen forrásokból fedeznék. Hencken elmondása szerint elsősorban egy olyan teret szeretnének létrehozni, ami mindenféle kísérletezésre lehetőséget teremtene.

Ugyanígy kérdés az úszó város ellátása is: a leírások szerint cél ugyan az önfenntartásra törekvés, de látják a korlátokat, élelmiszert például valószínűleg majd a szárazföldi területekről kell importálniuk.

Úszó adóparadicsomok?

Az úszó városok projektjével kapcsolatos másik gyakori kritika, hogy szép ez a sci-fi körítés meg az utópisztikus hangulat, de azért nehéz ezt máshogy nézni, mint hogy néhány nagyon gazdag amerikai egy saját adóparadicsomot akar építeni magának. És miközben ezek a milliomos techvállalkozók kivonnák magukat az államok ellenőrzése alól, tevékenységüknek és termékeiknek a piacai ugyanúgy a nyugati államok maradnának.

És nagy kérdés, hogy pontosan hogyan is profitálnának mindebből a befogadó államok. Egy Tahitin élő tévés újságíró hosszan beszélt minderről a Guardian cikkében. Alexandre Taliercio nem látja, hogy a leggazdagabb amerikaiaknak létrehozott mesterséges adóparadicsom bármiben segíthetne a francia-polinéziai lakosok helyzetén: a szigetcsoportokon óriási a munkanélküliség, elszegényedett a társadalom, a szociális ellátások pedig szétesőben vannak. 

Egy októberi, a Business Insidernek adott interjújában az intézet vezetője, Randolph Hencken utalt is arra, hogyan kell majd elképzelni a mesterséges város és a szigetek közötti együttműködést. A sziget egyrészt építkezési helyszín lehet az úszó város számára, másrészt pedig mivel közel van, feleségével bármikor átruccanhat egy motorcsónakon étterembe vagy egy jógaórára.

A francia-polinéziai kormány közleményében kiállt a megállapodás mellett, szerintük gazdasági előnnyel járhat a városépítés a szigetcsoport számára. Külön kiemelték a befolyásos befektetők érkezését, élükön Thiellel, de Thiel szóvivője útján cáfolta a Guardian kérdésére, hogy bármi köze lenne a mostani megállapodáshoz. 

Az óceánjárók legendája

A számtalan nyitott kérdés és felmerülő aggály ellenére az úszóvárosprojekt ezzel a megállapodással minden eddiginél közelebb került a megvalósuláshoz, a jelenlegi tervek szerint 2019-ben tényleg elkezdődik valamiféle építkezés Francia Polinézia partjaitól nem messze a Csendes-óceánon. 

És bár az ötletet jelenleg teljesen belengi a libertarianizmus mindig gyanús szelleme, a vizekre költözés ideológiailag kevésbé elkötelezett verziói is könnyen meghatározóvá válhatnak a következő évtizedekben. Egyre inkább rendelkezésre állnak ehhez a technológiai feltételek, Kína katonai terjeszkedése mesterséges szigetek révén a Dél-kínai tengeren pedig akár lendületet is adhat a békésebb célokból tengerre vágyóknak.

Az úszó városok apostolainak könyve idén márciusban jön majd ki, Joe Quirk és Patri Friedman közös kötete után vélhetően még nagyobb lendülettel fog beindulni a vita és az ötletelés. 

Érdekes adalék még, hogy bár nem nagyon szokás erre így gondolni, de a tengeri városokra költözés egy bizonyos formában már rég meg is valósult. Tyler Cowen ír arról a Bloombergen megjelent cikkében, hogy egyre több olyan ember akad, főleg gazdagabb nyugdíjasok, akik állandó jelleggel óceánjáró hajókra költöztek. Ezeket a tengeri óriásokat is magáncégek üzemeltetik, a fedélzeten érvényes szabályokat pedig magánjogi szerződésekkel állapítják meg. Ráadásul évi 40 milliárd dolláros üzletágról van szó, ez annyi, mint mondjuk Ghána vagy Szerbia GDP-je. 

Egy egész éves óceánjáros utazás már olcsóbb lehet, mint egy éves lakhatás egy jól felszerelt nyugdíjas-otthonban vagy egy saját otthon fenntartása menőbb környéken. Az sem igaz, hogy a hajókra költözés eltávolodást jelentene az emberi közösségektől, hiszen ezeken az óceánjárókon a személyzet állandó közösségi programokkal fogja össze az együtt utazókat, ráadásul állandó orvosi felügyelet is van, ami szintén fontos szempont lehet az idősebbek számára.

(Források és további olvasnivalók: Factor Tech, BBC, Bloomberg, Wired, Guardian)