Véletlenül meglátták egy Facebook-fotón, majd felületes archasonlóság alapján gyanúsítottként idézték be a rendőrök Najmányi Lászlót, a híres művészt és őspunkot

politika
2017 február 18., 11:09

Najmányi László nemzetközi hírű író, zenész és képzőművész, aki annak idején a kommunista blokk első punkegyüttesének, a Spionsnak is alapítója volt, a komcsi rendőrök zaklatásai miatt kényszerült emigrációba 1978-ban, 2017-ben pedig a demokratikus magyar rendőrség ijesztő gyakorlatának lett az áldozata.

Félelmetes gyakorlatot folytat ugyanis a magyar rendőrség: bármilyen egyéb ráutaló jel vagy nyom híján, pusztán felületes archasonlóság alapján kezelnek bűnözőként, rendelnek be magukhoz és hallgatnak ki állampolgárokat. Mindezt úgy, hogy feltúrják a facebookos képeidet és az alapján zaklatják a barátaidat.

Ez a konkrét eset úgy derült ki, hogy az érintett, Ladányi Georg gonzó művész megírta azt a facebookjára, hogy utána a 444-nek is felidézze a sztorit.

Ladányinak szerdán be kellett mennie a Teve utcai rendőrpalotába, ugyanis eljárás folyik ellene egy városligeti tüntetésen történt molinóleszaggatás miatt. Hősünk Pelle Andrea ügyvéddel együtt iratismertetésre érkezett a Zsarupalotába. A dossziéja átlapozása közben aztán alaposan meglepődött:

"A vaskos kép- és irásos anyagban lapozva tátva maradt a szám a csodálkozástól, ahogy a szemem elé került egy a fészbuk okdalamról rendőrség által lementett és kinyomtatott kép, ahogy Najmányi László worldcitizen barátommal és thereminszakértővel gépkocsin a Laci nyári fehérvári performancejára utazunk a kocsimmal. Szóval ez a quasi szelfi volt benn a "ligeti bizonyitékok" rendőri iratgyüjtőben."

Ladányi megkérdezte a rendőrt, hogy mit keres ott ez a privát fotója:

"Csodálkozó kérdésemre a törzszászlós a következő magyarázattal szolgált, idézek: "Neumann urat is be kellett vonnunk a gyanúsítottak körébe, ugyanis az ön Facebook képtárában talált felvételen látható profilhoz hasonló illetőt keresünk, aki tevékenyen részt vett a 2016. július hatodiki Liget-tábor felszámolását követő tüntetésen. Neumann urat beidéztük, kihallgattuk, de ő tisztázta magát, h az említett napon nem is járt a Ligetben."

Ha ez a fantasztikus eljárás önmagában nem lett volna elég, a teljesen ártatlan Najmányi lesokkolásán kívül a rendőrségnek sikerült belepiszkálnia a két művész személyes viszonyába is:

Mire én: "először is nem Najmann, hanem Najmányi, és egy <a rendszerváltás óta strikt apolitikus összművész ösmerősömről van szó,> akit önök az én fészbuk képtáram alapján gyanúsítottak és idéztek be, <aki azóta és nyilván ennek hatására szakitotta meg velem a kapcsolatot, nyilván arra gondolva, h a rendőrség informátora lehetek, aki neki bajt és bonyodalmat akar.> a <> be rakottakat szószátyárság elkerülése végett nem mondtam.

Megkérdeztem Pelle Andreát, a Teve utcában jelen lévő ügyvédet, aki elmondta, hogy a jövő héten kapja meg az iratmásolatokat, így akkor fogja látni pontosan, hogy mit csináltak a rendőrök, de

ennyi alapján meggyanúsítani elég gáz

Pelle megjegyezte, hogy a bizonytalan felvételek alapján történő rendőri gyanúsítgatással más esetben is volt már dolga:

Egyébként a tűzoltós tüntetésen (Andrássy út, tűzcsapok nyitogatása) ugyanezt csinálták: felvételek alapján kb gyanúsítottak meg tűzoltókat. Ott ráadásul maszkban voltak. Aztán megszüntették az eljárásokat bizonyíték hiányában.

Nem jogászként is az volt az első reakcióm, hogy az ilyesminek nem lehet más racionális célja, mint az általános kellemetlenkedés-félelemkeltés, ebben az esetben a Liget-védők körében.

Kerestem Najmányit is, ő egyelőre nem reagált.

Az ügyben a rendőrségnek a következő kérdéseket juttattam el:

  • Azt szeretném kérdezni, hogy ez a felszínes hasonlóságra alapozó meggyanúsítás miért és mióta gyakorlat a rendőrségnél?
  • Elfogadhatónak tartják-e, hogy állampolgárokat bármi további ráutaló jel nélkül, pusztán a kinézetük miatt bűncselekményekkel gyanúsítsanak és rendőrségi eljárás alá vessenek? 
  • Várható-e, hogy a rendőrség a továbbiakban is a közösségi média képeit felhasználva a kinézetük miatt gyanú alá vessen állampolgárokat?

Amire ez a minden elemében megnyugtató, nyílt és őszinte válasz érkezett:

"Konkrét kérdéseivel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál korábban és jelenleg sem gyakorlat a felszínes hasonlóságra alapozó gyanúsítás. A BRFK által folytatott büntetőeljárásokban a személyre szóló megalapozott gyanú kellő bizonyítékok alapján kerül közlésre. 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a BRFK „ráutaló jel nélkül, pusztán kinézetük miatt” nem indít senkivel szemben büntetőeljárást. A rendőrség a jövőben is kizárólag a büntetőeljárás szabályai szerint folytatja az eljárásokat."

---
Címlapkép: Állókép Najmányi László videó biográfiájából (YouTube)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.