Csökkent a tinédzserkori öngyilkossági kísérletek száma ott, ahol legalizálták a melegházasságot

külföld
2017 február 22., 10:03
comments 270

Az Egyesült Államok államaiban vetették össze kutatók a fiatalok öngyilkossági kísérleteinek alakulását azzal, hogy az adott államban legalizálták-e az azonos neműek házasságát. 

A kutatók azt találták, hogy az azonos neműek házasságának engedélyezését követően 7 százalékkal csökkent a középiskolások körében az öngyilkossági kísérletek száma. A hatás különösen nagy volt az LMBTQ-fiatalok körében, ahol 14 százalékos csökkenést mértek. 

A tanulmányt többek között a Johns Hopkins University kutatója, Julia Raifman vezette, aki abban bízik, eredményeiknek közpolitikai hatásuk is lesz. 

Az Egyesült Államokban jelenleg az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a 15 és 24 év közötti korosztálynál, és az öngyilkosságok száma sokkal magasabb azoknál, akik magukat valamilyen szexuális kisebbséghez sorolják. 

Ahhoz, hogy megértsék ezt az összefüggést, Raifman és kollégái a házassággal kapcsolatos törvények változásának hatását figyelték meg. Elsőnek Massachusetts állam legalizálta az azonos neműek házasságát még 2004-ben, majd további 36 állam követte a példájukat, mielőtt a szabályozásból szövetségi törvény lett 2015 nyarán. 

A Jama Pediatrics szakfolyóiratban megjelent tanulmányban a Johns Hopkins, a Harvard kutatói és a Bostoni Gyermekkórház szakemberei összesen 760 ezer fiatal adatait elemezték ki, melyeket 1999 és 2015 rögzítettek. Összesen 32 olyan állam adatait nézték meg, ahol átment a szabályozás, ezeket vetették össze 15 államéval, ahol nem. 

A kutatók azt találták, hogy egy évvel a legalizáció előtt, a jelentett öngyilkossági kísérletek száma a középiskolások átlagosan 8,6 százalékát érintette, míg ez az arány 28,5 százalékos (!) volt a meleg, leszbikus, biszexuális és bizonytalan szexuális orientációjú fiataloknál. 

A jelentés szerint azokban az államokban, ahol engedélyezték, hogy az azonos neműek is házasodhassanak, az öngyilkossági kísérletek száma 0,6 százalékkal csökkent az államokhoz képest, ahol ez nem történt meg, összesen 7 százalékos visszaesés történt a kísérletek számában. És ez a hatás legalább két évig kitartott a törvény elfogadása után. Hasonló visszaesést nem mértek az államokban, ahol nem történt meg a legalizáció. 

A jelek szerint a változást elsősorban az LMBTQ fiatalok által elkövetett kísérletek visszaesése hajtja: náluk 14 százalékkal kevesebb kísérletet regisztráltak a legalizáció után. 

A kísérletnek persze vannak korlátai, erre a kutatók is figyelmeztettek: például mert csak az államok fele gyűjtött információkat a szexuális orientációról a legalizációs törvénykezés előtt és után is. Emellett ugyan az adatok világosan korrelálnak, a változást befolyásoló tényezők vizsgálata még hátravan. Például, hogy elképzelhető, hogy maga a törvénykezés csökkentette volna a tinédzserek körében a homoszexualitás stigmatizáltságát, de az is egy lehetséges mechanizmus, hogy a törvényi változások társadalmi változásokat indítottak el a tanárok és a szülők esetében. 

Számos korábbi kutatásból lehet tudni, hogy a fiatalkorúak esetében magasabb az öngyilkossági kísérletek száma, ha kétségeik vannak saját szexuális orientációjukkal kapcsolatban. Azt pedig, hogy a személyes életében felmerülő kételyekre és kétségekre egy tinédzser társadalmi szinten kap megerősítő, támogató választ, érthetővé teheti, miért csökkent az öngyilkossági kísérletek száma. (Guardian)

Magyarországon a Háttér Információs és Lelkisegély Szolgálatot keresheti bárki, ha szexuális irányultsággal vagy nemi identitással kapcsolatos életvezetési nehézségei vannak, esetleg bántalmazás, hátrányos megkülönböztetés éri. Honlapjukon több elérhetőséget is felsorolnak, többek között egy ingyenesen hívható zöldszámot is. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.