Az EU-csúcsra vinné megvert menekültek ügyét az Orvosok Határok Nélkül főtitkára

határ
2017 március 08., 20:57
comments 221

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szerdán közleményben szólította fel a magyar hatóságokat, hogy vizsgálják ki, mi meg a szerb-magyar határon, és azonnal fékezzék meg a menekültek elleni erőszakot.

Fotó: MSF Sea / Twitter
photo_camera Fotó: MSF Sea / Twitter

A szervezet közölte, hogy a Szerbiában dolgozó csoportjuk jelentése szerint az elmúlt hónapokban egyre erőszakosabbá, kegyetlenebbé és megalázóbbá vált a menekültekkel szembeni bánásmód, amit a beszámolók szerint a magyar egyenruhások alkalmaznak. 2016 januárja és 2017 februárja között összesen 106 olyan embert kezeltek, akiknek a sérüléseit a magyar hatóságok okozhatták.

Megjegyezték, hogy ebből 54 esetben találtak ütésnyomokat, 24 esetben kutyaharapást, 15 alkalommal paprikaspray által okozott irritációt és 35 egyéb sérülést találtak. Hozzátették, hogy ez a gyakorlat a kiskorúakat sem kímélték, mivel a 106 páciensükből 22 még 18 éves sem volt.

Christopher Stokes, a szervezet főtitkára elmondta, hogy az emberek arról számoltak be nekik, hogy megütötték őket, hogy feküdjenek a földre, majd az egyenruhások bakanccsal tapostak rájuk. Beszélt olyan esetekről is, amikor elvették az emberek ruháját, és mezítláb indították vissza őket Szerbia felé.

Christopher Stokes, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) főtitkára - Fotó: AFP/Aref Karimi
photo_camera Christopher Stokes, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) főtitkára - Fotó: AFP/Aref Karimi

Az MSF által összegyűjtött beszámolók szerint ezek a módszerek az elmúlt hetekben a korábbiaknál is megalázóbbá váltak. A február 21-én éjszaka állítólag 240 embert szorítottak vissza Magyarországról Szerbiába. A következő napon a szervezet klinikája teljesen megtelt, és 20 ember szorult orvosi kezelésre ütések miatt.

Stokes szerint ezekről az esetkről az európai vezetőknek a csütörtöki EU-csúcson is tárgyalniuk kellene.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.