Budapestnek azt a történetét mutatják meg a Kassák Múzeumban, amit alig ismerhetsz

A XIX. század végére Budapest úgy nőtte ki magát egy modern nagyvárossá, hogy arra valójában senki nem volt felkészülve. A városba munka reményében áramlottak vidékről az emberek, de nem volt elég lakás ahhoz, hogy élni is tudjanak valahol. A lakhatás ekkor még magánügynek számított, az állam nem érezte feladatának, hogy szociális lakhatást biztosítson.

A városba érkező emberek ezért ha egyáltalán tudtak találni albérletet, akkor önkényeskedő háziurak és uzsorások szorításában találták magukat: voltak bérlakások, ahol hetente kellett fizetni a lakbért, amit gyakran hetente tovább is emeltek. Sok család csak úgy tudta kifizetni az apró albérletét, ha további embereket fogadtak be, gyakori volt az ágyrajárás. 

Fotók: Share Point blog, Béres Márton

Ebből a helyzetből nőttek ki az első bérlőmozgalmak. Tömegtüntetéseket és bojkottokat szerveztek. Ilyenkor szorólapokon hirdették, melyek azok a háziurak, akik kihasználják a lakóikat, ezeket a házakat pedig tömegesen kezdték elkerülni a munkáscsaládok, jelentős bevételkiesést okozva a tulajdonosoknak. A mozgalom mögé a 20. század elején beállt a Szociáldemokrata Párt is, a növekvő anyagi nyomásnak és politikai támogatásnak hála elkezdtek megjelenni az első kollektív szerződések. 

A háztulajdonosok 1909-ben még egyszer megpróbáltak visszavágni: egyszerre emeltek volna lakbért házaikban. De válaszul erőszakos sztrájkok indultak, több ezren tagadták meg a lakbér befizetését. A Népszava napról napra közvetítette az eseményeket, végigkövetve, hogyan foglalták el házaikat a lakók. 910-re aztán megszületettek az első kollektív szerződések a tulajdonosok és a házak lakói között, ami egy évre érvényes lakbéreket határozott meg és szabályozta a felmondás menetét is. Ha rövid időre is, de a lakók győztek. 

Történelem máshonnan elmesélve

Ez csak egyetlen apró, de fontos részlet az elmúlt évszázad budapesti lakhatási mozgalmainak történetéből. És miközben mindez csak száz éve történt Budapesten, alig tudunk valamit ezekről a civil kezdeményezésekről, melyek végigkísérték a főváros életét. 

Ezen is változtatna a Kassák Múzeum és a Közélet Iskolája közös kiállítása, a Tettek ideje, ami a XX. század budapesti lakhatási mozgalmain megy végig, a budafoki barlanglakások kialakulásától kezdve egészen az 1989-es rongyosforradalomig. De a Tettek ideje több egyszerű helytörténeti tárlatnál. A Kassák kurátorai mellett ugyanis a Közélet Iskolája tagjai segítettek összerakni a kiállítást, egészen új nézőpontokat emelve így be. 

Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Múzeum, Gál Csaba

A Közélet Iskolája azért jött létre, hogy kiszolgáltatott, hátrányos helyzetben lévő emberek és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képességét segítsék oktatási és részvételi kutatási programok segítségével. A szervezet lakhatási szegénységben és hajléktalanságban élő tagjai 2015-ben kutatták azt, hogy Budapest története során milyen mozgalmak jelentek meg, hogy a lakhatási problémák megoldásáért küzdjenek. 

A kutatásuk eredményének egy továbbdolgozott változata látható most kiállításként. 2016 elejétől kezdve a Közélet Iskolájának tagjai kéthetente találkoztak a Kassák Múzeum csapatával, hogy közösen döntsenek arról, milyen formában, milyen témák mentén, milyen alkotásokra és forrásokra hagyatkozva járják körül ezt a témát. Ennek köszönhetően a Tettek ideje nem egy szokványos kiállítás lett: nem középosztályi háttérből érkező kurátorok válogatták össze a műveket, hanem lakhatási szegénységben élő emberek nézőpontja és véleménye formálta a végeredményt. 

A Dzsumbuj 1972-ben (Urbán Tamás/Fortepan)

A nézőpontok eltolása különösen éles váltást jelent egy olyan témánál, mint a szegénységábrázolás. A XX. század elejéről a legismertebb szegényképek Tábori Kornél munkáiból származnak. Tábori a korszak bűnügyi krónikása, fényképezőgépével rendőrségi razziákat követett végig. Ilyenkor a magukat a hatalommal szemben találó, megalázott és kiszolgáltatott embereket örökített meg. 

De a század első feléből ismerni egészen más hangulatú képeket is. Például Kassák Lajos munkásművelődést segítő kezdeményezésének, a Munka-körnek egyik projektje éppen az volt, hogy a munkások fényképezőgépet kaptak, hogy ők örökítsék meg az életük részleteit. Ezeknek a kevéssé ismert forrásoknak a bemutatása a Tettek ideje egyik legnagyobb eredménye. 

Nem ismert várostörténet

A kiállítás másik vállalt célkitűzése az volt, hogy megmutassák, sokkal több civil kezdeményezés létezett az elmúlt 100 évben, mint amit gondolni és ismerni szoktunk. A fő fókusz azon van, hogy kik, miért és milyen eszközökkel küzdöttek. Kezdve a gellérthegyi, budafoki és kőbányai barlanglakások történetével, melyek már a XVIII. században megjelentek, de melyekből az utolsót csak 1970-es évek végére számolták fel, folytatva a világháborút követő lakáshiányra válaszul megjelenő kunyhólakók mozgalmaival: a húszas évekre egész települések nőttek ki a ferencvárosi Kiserdőben vagy a pesterzsébeti Hangyatelepen. 

Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Múzeum, Gál Csaba

Emberek ezrei éltek ezekben a városon belül emelt bódévárosokban, utak és vízelvezetés épült, szolgáltatások települtek oda, közben viszont az ott élőknek állandóan küzdeniük kellett azért, hogy a főváros vezetése ne dózerolja el mindenüket. 

Ugyanennyire izgalmas és keveset emlegetett téma a tömeges lakásfoglalások története is. A Tanácsköztársaság idején, a zsidóság gettósítása és az 1956-os forradalmat követő hónapokban is tömeges méretű lakásfoglalások voltak Budapesten. A közös ezekben a történetekben, hogy a társadalmi felfordulást követően megszilárduló politikai hatalom utólag jóváhagyta a kialakult helyzetet. És tényleg tömeges méretekről van szó: a Fővárosi Tanács becslése szerint 1956-ban háromezer olyan ingatlant foglaltak el, melyekről még hiányoztak a közművek, de emellett tömegesen költöztek be az emigrálók lakásaiba is, a kerületi tanácsok 18 ezer esetet vizsgáltak meg a következő években. 

Jellemző volt, hogy egy-egy környékre közösségek, egymást ismerő emberek költöztek, akik például a munkahelyükön értesülhettek arról, hol vannak üres lakások. Gyakran előfordult, hogy a félkész vagy megrongált házakat közösen tették lakhatóvá, nem ritkán munkahelyi eszközöket is felhasználva. A Kádár-kormány végül 1957-ben az új lakókat bérlőknek minősítette, és visszamenőleges lakbérfizetésre kötelezte őket. Ma is akadnak még bőven családok Budapesten, akik így szerzett lakásban élnek. Bár érthető okokból névvel ezt nem szívesen vállalják fel, de a kiállításon anonimizált hangjátékok segítségével meg lehet ismerni két érintett család történetét. 

Az egyetlen óra alatt bejárható kiállítás második fele már a Kádár-korszak történeteire koncentrál: a munkásszállókra, a házépítő kalákákra, a lakótelepeken megjelenő közösségi szerveződésekre, a privatizációban érdekelt bérlőközösségek felbukkanására, a roma lakásfoglalókra. Sok apró történet, személyes tárgy és visszaemlékezés és a Közélet Iskola érintett tagjainak személyes hozzászólásai raknak össze egy olyan Budapest-képet, amit nagyon kevéssé ismerünk.

Közben pedig mindegyik történet olyan problémákra és jelenségekre mutat rá, melyek máig meghatározóak maradtak Budapesten. A lakhatási szegénység, az albérletproblémák, a kiszolgáltatottság, a szociális bérlakások hiánya nem tűnt el, maximum új formákat kapott. 

Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Múzeum, Gál Csaba

Jól mutatja ezt a kiállítás utolsó feldolgozott témája, az 1989-es rongyosforradalom esete is. A nyolcvanas évekre az állam már kivonult a lakásépítésekől, közben folyamatosan csökkentek a reálbérek, visszaesett a foglalkoztatás, csökkentek a munkásszállók férőhelyei, a tanácsi bérlakásokat privatizálták. Rengeteg ember került ebben az időszakban utcára. 

A rongyosforradalomnak nevezett eseménysorozatot az indította el, hogy 1989 novemberében a MÁV úgy döntött, hogy éjszakára bezárják a pályaudvarokat, ahol ekkor már több száz ember töltötte az éjszakákat. Tüntetések kezdődtek a Blaha Lujza téren, a Déli és a Keleti pályaudvaron. A magyar társadalom egy jelentős része ekkor találkozott először a hajléktalanság problémájával, amit a Kádár-rendszer minden eszközzel próbált láthatatlanná tenni. A tüntetéseket komoly médiaérdeklődés és társadalmi szimpátia kísérte, a rendőrség és az állam is szociális problémaként tekintett a kérdésre. 

A tüntetések sikeresek voltak, legalábbis rövidtávon: megnyitották az első szállókat, a hajléktalanellátó intézményrendszer ekkor kezdett el kiépülni. De a hajléktalanság strukturális okaihoz nem nyúlt az állam, a problémák gördültek tovább. És ha érteni akarjuk a mai budapesti hajléktalanhelyzet okait, azt például nehéz az 1989-es események megismerése nélkül. 

A Tettek ideje kiállítás április 2-ig látogatható a Kassák Múzeumban, a kiálltáshoz kapcsolódva pedig március 25-én családi nap és gyerekprogramok, április elsején pedig angyalföldi séta is lesz

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;