Japánban idén is tömegével mészároltak le bálnákat

Hiába az egyre erőteljesebb nemzetközi nyomás, Japánban még mindig kitartanak a tömeges bálnavadászat évszázados hagyománya mellett. Pénteken tért vissza a kikötökbe az öt hajóból álló flottából az első három hajó, melyek még novemberben indult el az Antarktika térségébe, hogy bálnákat ejtsen el. 

Összesen több mint csukabálnát öltek le, hiába tiltakozott ez ellen Új-Zéland és Ausztrália kormánya is. A kikötőben kétszáz ember, főleg családtagok várták a legénységet és egy kisebb ünnepséget is tartottak. 

A kép nem Japánban készült (Stefan Sauer/dpa)

A túrát szervező japán ügynökség egy közleményt is kiadott, amiben kutatási célokkal, az Antarktika ökológiai rendszerének megismerésével magyarázták az utat. 

Ezzel sem a legnagyobb környezetvédő-szervezetek, sem nemzetközi bíróságok nem értenek egyet, szerintük egyszerű mészárlás folyik ilyenkor, aminek semmiféle tudományos célja nincs, egyszerűen a húsra mennek rá. 

Japán évi 333 csukabálnát ölhet le egy 1986-os nemzetközi döntés értelmében, tavaly is pont ugyanennyi emlőst ejtettek el a vadászszezonban. Előtte viszont egy év kimaradt, akkor egy bírósági ítélet akadályozta a vadászokat. 

Tokió régóta a nemzetközi jog egy kiskapuját használja ki: tudományos kutatásra hivatkozva ugyanis lehetőség van az amúgy védett állatok elejtésére. Ugyanakkor azt is szeretnék igazolni, hogy a populáció már elég nagy ahhoz, hogy vissza lehessen térni a kereskedelmi célú vadászathoz is. 

Közben viszont abból sem csinálnak titkot, hogy a bálnahús végül asztalokra kerül, sőt még iskolai menzákban is felbukkan. 

Japánban évszázadok óta vadásznak bálnákra, és a bálnahús nagyon fontos proteinforrás volt az országban a világháborút követő években, amikor óriási szegénység volt jelen. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a japán társadalom jelentős része is elfordult a bálnahústól, többségük már egyáltalán nem fogyasztja azt. (AFP/Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.