A magyar-román határtól pár kilométerre található Told községben kocsikázva szembeszökő a lepusztult, bedőlt falú vályogházak lehangoló látványa. Sok elhagyott portának a teteje is hiányzik, vagy csak az odvas gerendákból kiálló cseréptartó lécek szurkálják a tavaszi kék eget. Ami az ország szerencsésebb részeiről érkezőt megdöbbenti, az itt Kelet-Magyarországon - ha nem is mindennapos - korántsem szokatlan látvány. És hogy miért nem bontják le, dózerolják el ezeket a táj-és lélekromboló monstrumokat? Hát, mert ha lakhatásra alkalmatlanok is, van tulajdonosuk - közlik a helyiek. 

Főleg Romániából érkezők vásárolták meg ezeket a torzókat, de nem beköltözés, hanem a magyarországi lakcím érdekében. Azóta persze senki sem látta ezeket a „tulajdonosokat”. Akad itt persze átláthatatlan betonkerítéssel védett pazar porta is. Egy toldi csodapalota. „Azoké az a ház, akik kamatoztak ”- súgja oda óvatosan egy utcabeli. A többségében cigányok lakta település önkormányzatában egyetlen roma sincs.

Toldról nem vezet út Budára

Told már a XIII. században is lakott település volt (1275 körül említette először oklevél Thold néven)., de hogy a környék földbirtokosairól, az Arany János megénekelte Toldyakról kapta a nevét, vagy fordítva, az egy tyúk-tojás probléma. Mostanság csak 350 lélek lakja a még a szocializmus idején is virágzó, nagyobb lakosságszámú zsákfalut. Ma már se rendszeres munka , se bolt, se kocsma. Az önkormányzat évi 53 millió forint költségvetésből gazdálkodik, pillanatnyilag 53 közmunkást foglalkoztatva. A többségnek nincs autója, így kénytelen a „pénzes” fuvart igénybe venni, ha mondjuk Berettyóújfaluban szeretne bevásárolni, gyógyszert, „nemzeti” cigarettát venni. 

Egyedül az óvoda üzemel, de iskolába már a közeli Biharkeresztesre viszi a busz a gyerekeket. A mélyszegénységben tengődő Told kívül esik uralkodó pártunk-és kormányunk Nemzeti Együttműködés Rendszerén (NER). Mintha nem is az „egyre jobban teljesítő, erősödő” Magyarországon lenne, hanem valahol az Urálon túlon. Életünk megrontóit véletlenül sem eszi erre a fene, hogy megkérdezzék Told mai, utcán ténfergő Miklósait (vagy inkább nemecsekjeit, az Aranynál még hé, parasztként megszólított embereket), hogy melyik út vezet Budára. Itt mindenki tudja, hogy semelyik se.

Néhányan azért eljutnak a fővárosban, például a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, Balogh Jenő, aki pár hete érkezett haza Budapestről. A nyári vízi világbajnokságra épülő csodauszodának helyet adó egykori Dagály strand elbontásán dolgozott. - Szerencsét próbáltunk, mert itt normális munka nincs. Korábban velem jött a család is, de nem bírtuk megszokni, visszajöttünk.

A családok megélhetését a kis faluban a közmunka, a családi pótlék és a segélyek mellett a faluban tanodát, kézművesműhelyt, veteményeskertet, baba-mama klubot működtető, biobrikettet gyártó, ruhát és élelmiszert osztó Igazgyöngy Alapítvány biztosítja. Elsősorban magánadományokból, merthogy például az Igazgyöngy „gyöngyszeme”, a toldi tanoda tavaly a magyar államtól nem kapott a működéséhez egy fillért se.

Az alapítvány több házat vásárolt a településen. A Gyöngyház 1-nek elnevezett ingatlan veteményesében rotációs kapa hangja veri föl a falusi csöndet. Mohácsi Gyula forgatja, porhanyítja a földet, amin korábban a sáfrány termett. A nyugdíjas férfi ötödik éve önkéntese az Igazgyöngynek. Nagy Orsolya, alapítványi pályázati koordinátor irányítja a mezőgazdasági munkákat. A kertben fölállított fóliasátorban paradicsomot, paprikát, uborkát termesztenek. Éppen kerti munkát végeznek azok az L. Ritók Nóra által lekvárfőző asszonyokként bemutatott főállású munkatársak is, akik a közmunkás bérnél magasabb havi fizetést kapnak. A tíz alkalmazottból heten a Gyöngyház 1-ben tevékenykednek. Különleges lekvárok készülnek itt csipkebogyóból, kökényből, lilahagymából. 

- Sokat gondolkozom rajta, hogy talán egy alternatív általános iskolát kellett volna alapítani, de akkor nem tudtunk volna ennyi településre eljutni. Berettyóújfaluban kezdődött el a művészeti iskola, és utána, felismerve azt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nem jutnak ehhez, mert nem tudnak beutazni, fokozatosan kimentünk a környező falvakba. Most itt a környék hat településén vannak az iskolának telephelyei, 550 gyereket tanítunk, akiknek 70 százaléka hátrányos helyzetű. Közülük mintegy 300-an halmozottan hátrányos helyzetűek és zömében romák - meséli L. Ritók Nóra, rajz-földrajz szakos tanár, címzetes egyetemi docens, képzőművész, aki az állami pedagógia munka hatékonyságának korlátait tapasztalva 1999-ben hozta létre az alapítványt. Nórát tavaly a szakma az év szociális szakemberévé választotta.

Három fő pillére épül az alapítványi koncepció: az egyik az oktatás, amiben benne van a művészetoktatás és a tanoda is, emellett van ösztöndíj és iskolaszer program. Hatvannégy gyerek kap ösztöndíjat tíz településen. Többségük havi 10 ezer forintot, négyen 30 ezres kiemelt ösztöndíjban részesülnek. Emellett integrációs célú táborozásokat és kirándulásokat is szerveznek.

A környezet amortizál

Tíz évbe telt a tanárok kiképzése, saját tankönyvek megírása, a módszertan kidolgozása: - Az első időszakban leginkább a gyerekközpontúság jellemezte a módszert, aztán jött hozzá a hátránykompenzálás, az utóbbi években a szociális készségek fejlesztése van a középpontban - magyarázza az alapítvány vezetője. 

- Ennyi idő után tudatosodott bennünk, hogy mindegy, milyen egy iskola, a legjobb módszertan sem képes felvenni a harcot a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek körülményeiből adódó szocializációval. Nekem már hiába mondja bárki, hogy rátalált egy olyan oktatási módszerre, ami mindent megold. Nem lehet ezekkel a gyerekekkel egy jó oktatási rendszerben sem tartós eredményt elérni azáltal, hogy kiemeljük őket egy iskolanapra vagy egy délelőttre abból a közegből, amelyben élnek. A család, a környezet ugyanis szinte mindent leamortizál. Az a hatás, ami otthonról jön, mindennél erősebb. Az Igazgyöngy Alapítvány a tanulás mellett legfontosabb feladatának a pártfogolt családok valódi munkához segítését tekinti.

Mindenkivel igyekeznek jóban lenni, egyedül az egyházi iskolák azok, ahol ez nehézkes. „A térségben található egyházi iskolák ugyanis szegregáló hatásúak. Így a Toldhoz legközelebbi, biharkeresztesi egyházi iskola is visszafordíthatatlannak tűnő szegregációt idézett elő a településen azzal, hogy nem vesz fel halmozottan hátrányos helyzetű, cigány gyerekeket, akiknek csak az állami iskola marad. Szegregáló egyházi iskola működik Berettyóújfaluban és Komádiban is. Második éve folynak a tárgyalások, hogy lehetne egy deszegrációs folyamatot elindítani, de nem nagyon haladunk. Számomra ellentmondásos a keresztyén szellemiség hangoztatásával indokolni a kizárásukat. Meg persze nincs is érte semmi retorzió, bár a szegregáció törvényileg is tilos. Úgy gondolom, hogy az egyházi iskolarendszer visszaállítása fontosabb ma Magyarországon, mint az esélykiegyenlítő oktatási rendszer biztosítása” - mondja L. Ritók Nóra.

A Gyöngyház 2 épület alapjának, falainak megerősítése már több, mint egymillióba került, többe, mint amennyit a házért fizetett az alapítvány. Oldalsó falától pár méterre nagy munkában van három fiatalember. Seres Sándor, Gertner Ferenc és Kiss Richárd a leendő raktár alapját betonozzák. A Gyöngyház 2-ben rendezték be a tanodát, ahol a biharkeresztesi általános iskolából hamarosan érkező gyerekeket váró Csatári Tamarával találkozunk. A matek-fizika szakos tanárnő, aki négy éve végzett az ELTE-n, 2012 nyarán önkéntesként jött először a határszéli kis zsákfaluba. Aztán egyre többen lettek a korrepetálásra szoruló nebulók, de a felnőttek is kedvet kaptak. Jelenleg a , L. Ritók Nóra toldi „jobbkezét”, Baloghné Mónit és az udvaron betonozó Kiss Ricsit készítik fel Tamara és pedagógus társai az érettségire jogosító esti középiskolára. 

Az elmúlt évek alatt több tucatnyi egyetemista és főiskolás fordult meg önkéntesként a toldi tanodában, hogy aztán közülük Tamarához hasonlóan főállásban is vállalják a korántsem szokványos munkát és körülményeket. Akad köztük a gyógypedagógustól (Tamara jelenlegi két kolléganője is az), a rajz -és művészettörténet szakostól a nyelvtanárig megannyi stúdium képviselője. Presztízse van itt dolgozni, és ebben még a távolság sem jelenthet akadályt. A Sopron mellől való Tamara meséli, hogy van egy Prágában tanuló önkéntesük, aki skype-on át okítja a kis és nagyobb toldi tanodásokat. Iskolaelőkészítő foglakozásokat is tartanak itt az ovisoknak. Reggel tíztől este hétig folyik az egyéni tanítás, konzultáció, korrepetálás, majd azután a napi munka egyénekre lebontott dokumentálása.

Beárazva

Baloghné Mónika az alapítvány legrégebbi toldi alkalmazottja. - Minden ide fut be, én mindig itt vagyok, bárkinek bármilyen baja, ügye van, engem keres. Mónika hosszan mesél arról, mennyire nehéz áttörni a gyanakvás, és azzal kézen fogva járó irigység falát. Mert hogy, mondani sem kell, nem mindenki nézi jó szemmel az alapítvány tevékenységét.- Vádaskodtak, irigykedtek. Még azt is mondták, hogy rajtunk múlik, ki kap munkát, segítséget. De ez nem igaz, mi együtt, igazságosan alakítjuk a szabályokat. Alapelv, hogy annak segítünk, aki nekünk is segít.

Ha valaki kér valamit, azért neki is tenni kell. Nem „jár” a segítség, csak azért, mert valaki szegény. Ha így tennénk, mindenki otthon ülne, és mindig kérne csak – magyarázza az Igazgyöngy Alapítvány szociális ars poeticaiját Mónika. Beárazunk mindent, hogy mi, mennyi és milyen munkát ér, és mielőtt kiosztanánk valamit, tisztázzuk, hogy ki, mit vállal ezért.

A betonozó fiatalemberek mellett segítő Roland például egy használt szekrénysorért vállalta be a munkát. - Természetesen a gyerekgyógyszereket, sőt a szemüveget sem kell ledolgozni, sem a használt ruhaneműt azoknak, akik az alapítvánnyal kapcsolatban vannak, indokolt esetben a felnőtteknek sem kell ellentételezni a gyógyszereket - teszi hozzá Mónika. 

- Az alapítvány pénzt nem kölcsönöz senkinek, kivételes esetben azonban mód van rá, hogy kisegítsék azokat, akiknek például alapvető élelmiszerre, kórházi kezelésre, utazásra kell a pénz . Ez azért jó, mert így nem kell kamatos pénzt kérni senkinek. Mindent megbeszélünk, közösen hozzuk meg a döntéseket az alapítványon belül. 

„Többnyire kis összegekről van szó, maximum ötezer forintról. Persze volt már, hogy fölé kellett mennünk. A kártyás villanyóra felszerelése, egy temetés, egy sokkal gazdaságosabb tűzifa-vásárlási lehetőség, stb. többe kerülnek, és nyilvánvaló, hogy abból a jövedelemből, amiből élnek, nem megoldható. Ilyenkor mérlegelünk, és bizony, sokszor látjuk, ha mi nem segítünk, akkor vagy a kamatos pénz jön, vagy a Provident-kölcsön...”- írta erről A nyomor széle című hvg-s blogjában L. Ritók Nóra.

- Az önkormányzat jónak és hasznosnak ítéli az Igazgyöngy Alapítvány munkáját- válaszolta kérdésemre Béres Barnabás polgármester. - Konfliktusok abból adódnak, hogy a lakosság egy része kivételezetteknek tartja azokat, akiket az Igazgyöngy támogat - tette hozzá. Mónika, az Igazgyöngy Alapítvány képviseletében nemrégiben Brüsszelben járt. Az alapítvány Facebook oldalán az útról írt beszámolójában olvasom: 

„Mi, szülők mindig azt mondjuk a gyerekeinknek: Tanulj, mert csak úgy tudsz kitörni a nyomorból. Igen, ez így van, de mégis azt érzem, hogy mindegy, hogy valaki tanult ember, vagy sem. Ha barna a bőröd, akkor te vagy az, aki nem fizet adót, aki csal, lop, hazudik. Te csak egy élősködő vagy, és ez a többségi társadalomnak nem kell. 

Sokszor, mikor idegenekkel beszélgetek megkérdezik tőlem, hogy te dolgozol valahol? Erre azt válaszolom, hogy igen, az Igazgyöngy Alapítványnál már több mint öt éve. A következő kérdés sajnos tipikus: Közmunkásként közvetített ki a Munkaügyi Központ? Mondom, hogy: nem, Erre ők: Akkor te hogy dolgozhatsz egy alapítványnak? Ennek az utolsó kérdésnek számomra mélyebb jelentése van. Mégpedig, hogy hogy lehetek én alkalmas a közmunkásétól eltérő, nehezebb, összetettebb munkát végezni egy alapítványnál cigányként? Ez elszomorít. Szerencsére nem csak rossz tapasztalatok érnek, sok jó, dicsérő hozzászólásokat kapok az interneten, amikből erőt merítek a folytatáshoz, a harchoz...”

Szerző: Tódor János