Bíróság előtt az osztálytársát megerőszakoló hatodikos

bűnügy
2017 május 04., 06:01
comments 420

12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak vádjával állították bíróság elé pénteken a szintén kiskorú R. G.-t, egy gyáli általános iskola tanulóját.

A vádirat szerint R. folyamatosan zaklatta egyik osztálytásnőjét, akihez erőszakosan is közeledett, és az interneten is üzengetett neki. A lány visszautasította közeledését, a neten le is tiltotta, de R. az iskola folyosóján is zaklatta, és többször is jelezte, hogy le akar feküdni vele.

A lány 2016 februárjában elhatározta, hogy személyesen kéri meg R.-t, hogy hagyja békén. Az iskola előtt megvárta. R. két társával érkezett a találkozóra. A lányt az iskola közelében lévő kiserdőbe kísérték, ahol R. társai a földre terítették a kabátjukat, majd őrt álltak, amíg R. "erőszakosan és durván legalább kétszer közösült a sértettel".

A lány később barátainak és szüleinek is elmesélte a történteket. A szülők feljelentést tettek.

A vád szerint a fizikai bántalmazáson túl a lány súlyos lelki megrázkódtatást is szenvedett. R. tagadja a vádakat, szerinte nem csinált rosszat, nem volt kezdeményező és nem alkalmazott erőszakot.

R. egyik társág is megvádolták, mindkét gyerek szabadlábon védekezhet. (Via Bors. Címlapképünk illusztráció, fotó: Colin Gregory / Flickr CC BY 2.0)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.