A szemünk előtt zsugorodott össze a magyar egyetemek szabadsága

2017 május 7., vasárnap 11:06
227
  • A nemzetközi kutatások az elmúlt években mind a magyar egyetemi autonómia csökkenését jelezték. 
  • De mit jelent ez, mikor tekinthető egyáltalán autonómnak egy egyetem? És hogyan alakult ennek a szabadságnak a története az elmúlt 25 évben? Milyen szerep jut a kancellárokra, és miben különbözik ez nyugati kollégáik feladatától? 
  • Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Polónyi István oktatáskutatóval. 

Az elmúlt hetekben a kormány mindent megtett azért, hogy a CEU-t ellehetetlenítő törvényt úgy állítsák be, mint amire a magyar egyetemek érdekében volt szükség, de a hazai tudományos élet szemmel láthatólag nem volt vevő erre a magyarázatra: tanszékek, dékánok, tanárok és MTA-tagok sora tiltakozott a felsőoktatási törvény módosítása ellen. 

Sőt, a törvény elfogadása óta egyre több szó esik a magyar felsőoktatás helyzetéről is: egyre gyakrabban tértek ki erre a tüntetéseken felszólalók és a magyar egyetemeken megtartott, a CEU mellett kiálló rendezvényeken is gyakran szóba került ez a kérdés. 

Nem véletlenül: alig találni olyan egyetemi szereplőket a kormány által közvetlenül kinevezettekén kívül, akik szerint alapvetően jó irányba mennének a dolgok a felsőoktatásban. 

Hátul állunk

Az egyetemek helyzetének egyik legelterjedtebb és elfogadottabb fokmérője az autonómia mértékének vizsgálata. Az, hogy az egyetemek mekkora szabadságot élveznek az állammal szemben, mennyire dönthetnek szabadon a működésüket illető kérdésekben. 

A legrangosabb európai felsőoktatási szervezet, az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA) külön honlapot tart fenn arra, hogy 29 tagállamának egyetemi autonómiáját értékelje. Az egyetemi szabadságot négy nagyobb terület, a szervezeti, a gazdasági, a személyzeti és a tudományos autonómia felől vizsgálják, az egyes területeken pedig rangsort is állítanak a tagállamok között. 

A legfrissebb, 2016-os állapotokat tükröző ranglistájuk alapján a magyar egyetemeknek nincs sok okuk az örömre: gazdasági szabadság terén az utolsó előtti, 28. helyen állnak, szervezeti téren 23., személyzeti szempontból a 22., míg tudományos autonómia terén a 16. helyet foglalják el. (Érdemes már most kiemelni, hogy egyetlen terület értékelése alapján még nem feltétlen kapunk pontos képet egy állam egyetemi szabadságáról, sokkal inkább az összes szempontot egyben érdemes figyelembe venni. Hogy miért, erről még bőven lesz szó ebben a cikkben.)

Ahhoz, hogy megérthessük, hogyan keveredtek a magyar egyetemek több szempontból is az európai rangsorok végére, a téma egyik legismertebb hazai kutatóját, Polónyi Istvánt, a Debreceni Egyetem tanárát kérdeztük. 

Polónyi az elmúlt években több tanulmányt is publikált a hazai egyetemek autonómiájának alakulásáról. Ezekben az OECD indikátoraira támaszkodott: a világszervezet nyolc szempont mentén vizsgálja, hogy mennyire szabad egy ország felsőoktatásának a működése. Kutatásaiban a nyolc indikátort összevetette a rendszerváltás óta elfogadott felsőoktatási törvényeket kísérő változásokkal. Ennek eredménye látható az alábbi táblázatban: