Hungarikum: egy kormányhivatal ellen nyomoz a rendőrség, mert olyan látványosan falaztak Farkas Flóriánéknak

"Hivatali visszaélés gyanújával nyomozást rendelt el a Budapest Főváros Kormányhivatal ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdaság i Bűnözés Elleni Főosztálya"

- írja a Romnet.

Igazi ritkaság, hogy egy kormányhivatalt ilyen súlyú bűncselekménnyel gyanúsítsanak.

„(...) a Kormányhivatal nem szankcionált, részrehajlóan járt el, ami felveti a hivatalis visszaélés bűntettének gyanúját”

Ez a rendőrségi megállapítás is szerepel a Romnet által megszerzett dokumentumok között. A tényfeltáró anyagokat is közlő lap, több más hasonló sajtótermékhez hasonlóan, hosszú ideje azzal vádolta a kormányhivatalt, hogy feltűnően támogatja az ORÖ vezetését és Farkas Flórián szövetségeseit. Ha Farkaséknak volt fontos egy ügy, azonnal elindult a vizsgálat, az ellenzékük felvetéseit viszont akár évekig pihentették.

Az ORÖ ügyeiben több szálon zajlik és zajlott nyomozás. Az egyik esetet így foglalja össze a Romnet:

Az ORÖ elnöke, Hegedüs István és hivatalvezetője, Dr. Buri Edina 2016. február 16-án lemondott tisztségéről, és másnap Lakatos István lungo dromos képviselőt választották meg az ORÖ ideiglenes elnökévé, és Csala Elvirát bízták az a hivatal vezetésével. A szervezet élére Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos személyes közbenjárására és ráhatására az MCF akkori elnökét, Balogh Jánost választották meg. Lakatos István és Balogh János, valamint az akkori Hivatalvezető, Csala elvire február elsejei visszamenőleges hatállyal havi 200 ezer forintos összeggel megbízási szerződéseket kötöttek a Hegedüs István leváltását támogató képviselőkkel.

Ezt az ügyet a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál már 2015 februárjától zajló, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával indított nyomozáshoz kapcsolták.

A tényállás szerint az ORÖ jelenlegi vezetői és az akkori hivatalvezető 67 esetben törvénytelenül kötöttek megbízási szerződéseket magánszemélyekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, magáncégekkel, megyei irodák működtetésére mindenfajta felhatalmazás és közgyűlési döntés nélkül, és ezzel az Országos Roma Önkormányzatnak 50 millió forintos kárt okoztak.

A RomNet birtokába került rendőrségi dokumentumból az is kiderült, hogy ehhez a fiktív megyei irodákkal kapcsolatosan zajló rendőrségi nyomozáshoz csatolta a BRFK Tényi István által az ORÖ törvényességi felügyeletét ellátó Budapest Főváros Kormányhivatal ellen tavaly novemberben tett feljelentését is. A tényállás szerint a Kormányhivatal levélben ugyan felszólította Balogh János ORÖ-elnököt a törvényességi rend helyreállítására, de annak az elnök azóta sem tett eleget.


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.