Trump pukedlizett egyet a szaúdi király előtt

2017 május 21., vasárnap 9:10
130

2009 márciusában a frissen megválasztott amerikai elnök, Barack Obama Szaúd-Arábiába látogatott, ahol az uralkodót üdvözölve kétkezes kézfogása közben fejet hajtott. Hogy szándékos volt-e a gesztus, azt stábja később vitata, mondván csak a magasságkülönbség miatt hajolt előre a köszöntéskor. Ez azért inkább kifogásnak tűnik, a diplomáciában nem szokatlan, sőt, inkább bevett dolog egy uralkodó előtt főhajtással tisztelegni. Így hajtott fejet a japán császár előtt George Bush is azon a legendás látogatásán, amely inkább arról emlékezetes, hogy a tiszteletre tartott fogadáson lehányta a japán miniszterelnököt.

És Obama előtt már George W. Bush is fejet hajtott a szaúdi király előtt, aki ezt ügyesen ki is szokta provokálni azzal, hogy minden hozzá látogató állam- és kormányfőt kitüntet egy olyan medállal, amit láncon kell viselni a nyakban.

Obama főhajtásából viszont világbotrányt kerekítettek a republikánusok, akik szerint a friss elnök, akinek a középső neve amúgy is Hussein, ezzel behódolt a szaúdi uralkodó előtt. Donald Trump pedig annyira osztotta ezt a véleményét, hogy még az elnökválasztási kampányban is fel-felemlegette az esetet.

Hogy aztán most, amikor maga is ellátogatott Szaúd-Arábiába, ezt tegye:

Igen, jól látják. Nemhogy fejet hajtott, de még féltérdre is ereszkedett, amiből felemelkedve még mintha pukedlizett is volna egyet Szalman király előtt, bár azt az illem szerint a hölgyeknek illik, nem az uraknak. 

Annyit mondok, hogy ettől saját bevallása szerint még Roger Stone-nak, Trump egyik legfőbb bizalmasának is felfordult a gyomra, pedig ő aztán alaposan benne van a botrányok közepében, mert ő az egyik leggyanúsabb figura a Trump-kampány és az orosz kormány esetleges összejátszását vizsgáló nyomozásban gyanúba keveredettek között. (Via The Washington Post)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt