Fekete György, Miklósa Erika és Eszenyi Enikő dönthetnek arról, milyen híd épüljön Csepelen

Budapest
2017 június 30., 11:47
comments 127

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja pénteken közölte, hogy új híd épül a fővárosban, amivel közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten. A létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig.

Budapest új Duna-hídjának - korábbi nevén Galvani-híd - megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, de a megvalósítás eddig elmaradt. A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata már megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett.  Az előminősítés után pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. Jövőre dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.

A tervpályázatra magyar szakemberek mellett, a többi között a nijmegeni De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik felfutóban lévő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a belgrádi Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is .

A nyertes pályamű kiválasztásáról magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt. A zsűri elnöke Fürjes Balázs, egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. 

A tagok között szerepel Miklósa Erika opera-énekesnő, Eszenyi Enikő színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István, Budapest korábbi főépítésze és a híres francia hídtervező, Michel Virlogeux. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.