Terrorellenes módszerekkel számolná fel az embercsempészek hálózatait a német és az olasz belügyminiszter

migráció
2017 július 12., 21:11
comments 162

Közös írásban igyekezett vázolni a bevándorlási válsággal kapcsolatos problémákat és tennivalókat Thomas de Maiziere német és Marco Minniti olasz belügyminiszter, akik Die Weltben megjelent cikkel egyidejűleg egy konferencián is beszéltek ötleteikről.

A belügyminiszterek egyszerre több mindent bevetnének az utóbbi időben az olasz partoknál újra sokat romlott válság kezelésére, mert úgy látják: nincs egy csodaszer, egyszerre többféle intézkedést lehet célt érni. A megoldást résztben Afrikában, részben az EU-n belül képzelik el, de azt is fontosnak tartják, hogy a befogadó országok ne keltsék a "határtalan vendégszeretet illúzióját" a menekültekben.

Afrikában a két belügyminiszter szerint támogatni kell Líbiát, hogy hatékony szárazföldi és tengeri határvédelmet építsenek ki. Ez utóbbiban már vannak részsikerek, a líbiai parti őrség például kapott négy őrnaszádot Olaszországtól, és máris megkezdte a gumicsónakokkal Szicília felé tartó menekültek visszaküldését, kimentettek tízezer hajótöröttet. Nigerrel, Csáddal és Malival is nagyobb erőkkel kell együttműködni a mostaninál, írják.

De Maiziere és Minniti szerint el kell kerülni a líbiai partoknál "néha előforduló versengést" a parti őrség és a hajótörötteket mentő civil szervezetek között. Ehhez feltétlenül szükséges a civil szervezetek működéséről szóló szabálykönyv, amelynek kidolgozására Olaszország javaslatot tett az uniós belügyminiszterek tallinni tanácskozásán.

A terrorista hálózatok felszámolásánál bevált módszereket vetnének be az embercsempész maffia üzleti szétzúzására, ugyanakkor megállapítják: nem lehet arra számítani, hogy "néhány csempészbanda elfogásával vége szakad az áradatnak", hanem együtt kell működni a helyi közösségekkel.

A két miniszter szerint az is elkerülhetetlen, hogy végrehajtsák a menekültek uniós tagállamok közötti szétosztását.

Egyetlen tagállamnak sem lenne szabad "elszalasztani az esélyt, hogy teljesítse a szövetségesei melletti kiállásra vonatkozó kötelességét",

írják. (MTI, Die Welt, Deutsche Welle)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.