• Jelentem alássan, szövetségeseink a szemem láttára futamították meg három alkalommal is velük egyenrangú haderejű ellenfelüket!
  
• A NATO idei nagy, Fekete-tenger térségében rendezett hadgyakorlata ezzel az egyik célját biztosan megvalósította, a katonai szövetség fel tudta mutatni képességeit.
  
• Az Európában állomásozó amerikai haderő főparancsnokának volt egy ennél is fontosabb célja, bizonyítani, hogy csapatai továbbra is szabadon mozoghatnak a szövetség teljes területén.
  
• Ami amúgy a Krím orosz megszállása óta nem teljesen magától értetődő, és amúgy is nehezíti, hogy bár az európai szövetségesek java az EU-nak is tagja, a csapatok mozgatása még nem megy zökkenőmentesen.
  
• De azért egy dandárharccsoportot tíz napon belül képesek összevonni az arcvonal bármelyik szakaszára.
  

"Hungary no good, no democracy!" - üvöltötte a bukaresti taxis, aki másodjára már majdnem a jó szállodánál tett ki. Nem hibáztatom, a fene se gondolta volna, hogy egy háztömbön belül két Radisson is van. Legalább emlékezetes lesz a belépőm, gondoltam, amiben megerősített, hogy Rolando és Tiago, a portugál RTI televízió riportere és operatőre nevetve idézte fel az első orientáción a mondatom, amivel végül lezártam az amerikai NATO-misszió szervezésében itt lévő újságírócsapat közös chatszobájában kezdett őrjöngésem, hogy miért nincs szoba foglalva a nevemre. "Wrong reception, though."

A taxis, aki egy a rádióban elhangzó trumpos hírre reagálva már arról beszélt, hogy bezzeg Amerikában a tagállamok és a bíróságok is bármikor körberöhöghetik az elnököt, nem átbaszni akart, csak Ramadának értette a Radissont. Még ezzel az eltévedéssel együtt, borravalóstul is megúszom négyezer alatt a taxiutat, a végén pedig a telefonszámát is megadja. Ha bárkinek kell egy fuvar Bukarestben, csak szóljon.

Másnap hajnalban kiderült, hogy az előző napi belépőm felejthető az aznapihoz képest. Nem kell woodland, nem beépülni, hanem tudósítani megyek a hadgyakorlatra, magyaráztam az Ázsia Center military shopjában az eladónak. Azzal már csak a napfényes bukaresti hajnalon szembesültem, hogy a BDU szabású gyakorlóm aranyfényben csillog. Hát akkor pimpeljünk, gondoltam, és felvettem hozzá a szintén fémesen csillogó, narancssárga fűzős világoskék tornacipőm, és a kopott piros arab kendőm is. A NATO déli Többnemzetiségű Hadosztályának bukaresti főhadiszállásán egy német ezredes nem is állta meg, a főhadiszállás egyetlen, a tiszteletemre idecsődített magyar tisztje, Cséfalvai Örs százados vállára borulva röhögött némán. Cséfalvai százados csak két héttel előttem érkezett, így van rá esély, hogy a következő hónapokban még sokat fogja hallgatni ezt. Most viszont még csak orientálódik, így nem is vett részt abban a parancsnoki gyakorlatban, ami részben itt zajlik.

Egy ilyen parancsnoki gyakorlatot, amit a rövidítésmániás katonák csak CPX-nek hívnak, és amit nem szabad összekeverni sem az LFX-szel (éleslövészet), sem a PAX-szal (emberállomány), a külső szemlélőt leginkább egy lanpartyra emlékezteti. Két csapat ül két elkülönített teremben, ahol az egyik, az ellenséges vörös aljasabbnál aljasabb húzásokat forral, amivel tesztelheti a baráti, kék csapat vezetési képességeit. Hogy hogyan reagálnak hirtelen csapatmozgásokra, és milyen megoldási alternatívákat kínálnak fel a tábornokoknak. Mindezt tovább nehezíti, hogy a résztvevők többnemzetiségűek, így nyelvi akadályokat is le kell küzdeni. Vagyis már ez is jól leképezi, hogy milyen kihívásokra kell felkészülnie egy többnemzetiségű haderőnek. Pár nappal később már nagyobb a tét, Burdisaninál már éles fegyverekkel gyakorlatozik egy csapat román, amerikai és brit, itt már életbevágó, hogy a kommunikáció zavartalan legyen. A NATO a Fekete-tenger térségében tartott idei nagy gyakorlatán, a Saber Guardianen részben ezen, a különböző nyelveket beszélő hadseregek közti kommunikáción volt a hangsúly, amit volt is alkalom gyakorolni.

A bolgár különleges erők sikeres túszmentő akciója után a helikopterről bedobott grúz könnyűgyalogság a görög légierő Apache helikoptereinek tűzfedezetében házról házra semlegesíti az ellenség tankelhárító fegyverekkel felszerelt csoportjait, hogy aztán a falu északi határán kiépítsenek valamit, amit az amerikai katonai terminológia hasty defense-nek hív. "Előrevetett állás!" - újságolom boldogan a csajomnak a megfejtést, amire a hadtudományokért intenzíven rajongó édesapámmal jutottunk. "És az mi" - töri le egyből a lelkesedésemet egy kijózanító kérdéssel. Úgy öt perce magyarázhatom, amikor megjegyzi, hogy "ez pont olyan, mintha a lesről magyaráznál".

Igaza van. A grúz könnyűgyalogság gyakorlatilag lesre futott, csak a háborúban nincs partjelző, aki ezt beintené. "Ez is miattad van, hogy a fociról is ilyen sokat tudok" - feleli puffogva, amikor megdicsérem a tökéletes hasonlatért, és unottan továbbpörgeti a tumblrt. Pedig a java csak ezután jön.

A tankelhárító osztagok jelentette veszély elmúltával a páncélos alakulatok is megkezdhetik előretörésüket a szárnyakon. A nyugatin egy bolgár T-72-es szakasz, a keletin az amerikai gépesített lövészek Bradley-ei lendülnek támadásba, miközben a bolgár önjáró tarackok és az amerikai aknavetők folyamatos bombázással fojtják el az ellenség ellentámadását. Apropó, ellenség. Hogy pontosan kik ellen is harcol ez a nagyon vegyes, többnemzetiségű alakulat, az konkrétan nincs kimondva. A tájékoztató füzet szemérmesen csak "egyenrangú ellenfélként" hivatkozik rá, a fantáziánkra bízva, hogy vajon a világ melyik hadserege lehet egyenrangú a NATO haderejével Európa délkeleti szegletében, a Fekete-tenger térségében.

A valóságban senki sem volt ennyire szemérmes. A gyakorlat egy hete alatt több amerikai diplomata és magas rangú katonatiszt is egyértelműen jelezte, hogy a térségben Oroszország jelent fenyegetést, és hogy a NATO is az orosz agresszió miatt változtatott korábbi hozzáállásán. Három éve a wales-i csúcstalálkozón, majd tavaly a varsóin is döntések sorát hozták az orosz fenyegetés ellensúlyozására. A katonadiplomácia sajátos nyelvén ezt úgy fogalmazták meg, hogy a biztonság szavatolásának politikáját az elrettentés váltotta. Magyarán, míg 2014 előtt be kellett érnünk az ígérettel, hogy baj esetén segítenek, 2014 óta a NATO folyamatosan növeli katonai jelenlétét a térségben.

"Az elrettentés a legköltséghatékonyabb biztonság" - mondta erről Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai haderő főparancsnoka. Visszautasította, hogy az amerikai jelenlét - szakszóval "pózolás" - provokatív volna. "Mi célból csörtetnénk a kardunkat?" - mondta, utalva rá, hogy 2014 előtt az amerikaiak éppen kivonták Európából a nehézfegyverzetüket, és csak a szövetség döntése alapján tértek vissza. A változás oka "az orosz agresszió". Ennek román szempontból már vannak érezhető következményei. A Krím félsziget orosz bekebelezésével a két országnak közös tengeri határa lett, az orosz hadsereg pedig elvben képessé vált rá, hogy korlátozza a NATO-csapatok mozgását és hozzáférését a területhez. Ezt hívja a katonai szakzsargon A2AD-nek (Anti-Acces and Area Denial), és ez a modern stratégiai tervezés egyik kulcsa. Egy román vezérkari tiszt, Cologan ezredes szerint az oroszok szíriai mozgolódása is ugyanezt a célt szolgálja, a tartuszi támaszpont ugyanezért fontos az oroszoknak.

Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete szerint is "határozottan van fenyegetés" a térségben, "gondoljanak csak Grúziára, Ukrajnára, a Krímre". Hodges kevésbé diplomatikus megfogalmazásában "Oroszország viselkedése nem ad okot bizakodásra, nem úgy tűnik, hogy érdekeltek volnának a térség stabilitásában". És bár "az ajtó nyitva áll, bármikor újra csatlakozhatnak a felelősen viselkedő országok csoportjához", szerinte az oroszok "úgy tűnik, hogy csak az erőből értenek".

Mindazonáltal a hadgyakorlatot nem tartja provokatívnak, mert arra meghívták az oroszok megfigyelőit is, az átláthatóság pedig garancia rá, hogy nem provokálnak. A látványos showelemekkel is tarkított gyakorlatnak azért van üzenete. "Ha a jövőben is demonstráljuk a képességeinket, nem hiszem, hogy krízishelyzet alakulhatna ki a térségben".

Közben a Novo Selo-i lőtéren a Rejtélyes Ellenség mozgósítja taktikai tartalékait a NATO-csapatok előretörésének visszavetésére. Ha tudnák, amit én! Ők nem sejtik, hogy a bolgár és amerikai páncélosok gyors visszavonulása csel csupán, amit a magyar történelemben, a kalandozások korában jártasak azonnal felismerhetnek. A jól szervezett visszavonulással valójában csak előcsalogatják az ellenség páncélosait, hogy azok a hirtelen felbukkanó bolgár Szu-25-ösök, görög Apachok és Leopard tankok könnyű prédájává válhassanak. Miközben a görög nehézpáncélosok zavartalanul számolják fel az ellenség maradékát, a bolgár tankok és az amerikai Bradley-k már újratöltve, készen várják a következő csapást.

A rövid, alig negyven perces bemutató tökéletesen szemléltette, hogy milyen nehézségekkel kell számolnia egy ilyen soknemzetiségű szövetségnek. A lőgyakorlaton, amit egy éven át terveztek meg aprólékosan,

• az amerikai, bolgár, görög és grúz hadsereg;
  
• gyalogosai, tüzérei, tankistái, pilótái;
  
• amerikai, német és orosz gyártású;
  
• kézifegyverekkel, terepjárókkal, páncélosokkal, tüzérségi eszközökkel, helikopterekkel és repülőkkel
  

hajtottak végre szoros koordinációt, nagyfokú precizitást és állandó, titkosított kommunikációt igénylő műveleteket. Az utóbbi általában még egy hadseregen belül sem egyszerű, 2003-ban, Irak amúgy taktikai szempontból szinte tökéletesen kivitelezett lerohanásakor rendszeresen előfordult, hogy az egymástól csak pár száz méternyire harcoló amerikai alakulatok sem egymással, sem a légierő felettük repkedő gépeivel nem tudtak kommunikálni. Pedig nekik a nyelvi nehézségekkel nem is kellett megküzdeniük. Ezen az éleslövészeten a légitámogatást egy specialista, Ryan Keithley törzsőrmester irányítja, de a munkáját egy görög Apache pilóta is segítette. "Még sosem dolgoztunk együtt a görög légierővel, mi kértük, hogy legyen itt" - mondta Keithley, aki magát és a hozzá hasonló JTAC-specialistákat "a világ legjobb kommunikátoraiként" jellemzi.

A Saber Guardian 17 záróeseménye egy héten belül a negyedik éleslövészet, amit nemzetközi újságírócsapatunk végignézhetett. Fogadnék, de nincs kivel, mert mind ugyanarra fogadnánk, és nyernénk is. "Ez a legjobb éleslövészet, amit valaha láttam" - mondja Hodges altábornagy, aki mostanra már több helyzetben is bizonyította, hogy tökéletes kommunikátor, aki képes egy tréfás félmondattal megnyerni magának a közönségét. Az ismerős arcokat látva most is gyorsan hozzáteszi, hogy "Novo Selóban, ezen a gyakorlótéren".

Sejtettük, hogy tetszeni fog neki. Az elmúlt napokban Hodges saját bevallása szerint részt vett

• élete legjobb erőszakos reptérfoglalásán Bulgáriában;
  
• élete legjobb sérültmentő gyakorlatán Romániában;
  
• élete legjobb kierőszakolt folyamátkelésén.
  

Ez utóbbi, amúgy a romániai Burdisaniban tartott gyakorlatnál nem adott helymeghatározást. Tényleg ez volt élete legjobb kierőszakolt folyamátkelése. Ahogy a sérültmentő gyakorlat után egyik beosztottja Hodges közelgő nyugdíjba vonulására utalva epésen meg is jegyezte, "hacsak nem fog szabadidejében is folyamátkeléseket nézegetni, a burdisani lesz a legjobb gyakorlat, amit valaha látott".

A minden egyes hadgyakorlat után elhangzó dicsérő szavak ellenére saját bevallása szerint Hodgest, ahogy öregszik egyre inkább csak egy dolog érdekli.

Hogy mi? A bolgár vezérkari főnök, a szentpétervári orosz és a newporti amerikai tengerészeti akadémiát is kijárt Emil Eftimov ellentengernagy a cseh újságíró kolléga, Daniel kérdésére találóan vázolta a két nagyhatalom katonai doktrínája közti különbséget. "Az orosz az ágyúról, a lövedékről és a kaliberről szól. Az amerikai arról, hogy hogyan juttassuk el a lövedéket az ágyúhoz. A logisztikáról és a kommunikációról". Az utóbbiról fentebb már volt szó, Hodges megszállottságának tárgya az előbbi. "Ahogy öregszem, egyre inkább csak a logisztika érdekel" - mondta. Pedig a már jó ideje vezérkari tiszt Hodges eredetileg büszke Ranger. Született gyilkos, aki a mai napig a bal vállán viseli az amerikai hadsereg különleges alakulatának jelvényét, és akinek a bőrszínéről saját tapasztalataim alapján csak azt merném állítani, hogy zöld. Egy pillanatra se láttam terepszínű álcafesték nélkül, még a miniszterek és államfők társaságában is abban parádézik.

Most volt alkalma hódolni legújabb szenvedélyének. A Saber Guardian 17, illetve a hozzá kapcsolódó hadgyakorlatok ugyan nem szűkölködnek a Novo Selo-ihoz hasonló látványos lövészetekben, az egész, július 11-20 között, 25 ezer, javarészt amerikai és román katona részvételével zajló hadgyakorlat valójában egy nagy logisztikai gyakorlat. Csak hát az ilyen hadgyakorlatokra kilátogató méltóságos uraknak mégsem mutogathatják azt, hogy hogyan pakolnak ki tankokat repülőkről, vonatokról.

A logisztika közelről nézve agyzsibbasztóan unalmas. 25 perce álltunk a tűző napon NATO-zsargonban csak MK-ként emlegetett Mihail Kogălniceanu légitámaszpont egyik jellemzően üres, murvával borított parkolójában, és beszélgettünk a murvával borított parkolóról. Illetve a többiek beszélgettek, én egy ideje már az élet nagyobb kérdésein lamentáltam, amikor az egyik vendéglátónk hirtelen nekünk szegezte a kérdést: "A csatornabekötéssel kapcsolatban senkinek nincs kérdése?"

Michael, a Stuttgarter Nachrichten veterán tudósítója mentett meg mindannyiunkat, amikor minden rutinját bevetve kibökte, hogy "ki fizet érte?". Persze nem irigylem a vendéglátóinkat, elég nehéz szórakoztató előadásokat tartani arról, hogy 40-50 millió dolláros befektetéssel raktárépületeket, autómosót, később az időjárásra tekintettel fedett autómosót, üzemanyagtartályokat és barakkokat építettek és építenek az isten háta mögött, Románia tán legérdektelenebb vidékén.

Pedig amilyen borzasztóan unalmas, annyira fontos ez. Hogy mást ne mondjak, a NATO logisztikai kézikönyvében 11 különböző üzemanyagot tartanak nyilván. Bár ezekre egyszerre ritkán van szükség, az ilyen ritka alkalmakra is készen kell állni. Nem véletlenül költ a 2015-17-es pénzügyi években összesen 200 millió dollárt az amerikai kormány ilyen beruházásokra. Ezek nélkül a létesítmények nélkül lehetetlen volna biztosítani a NATO-haderő gyors felvonulását egy földrajzi helyzete miatt jelentősen felértékelődött, a NATO keleti arcvonalának egyik kulcsfontosságú pontján fekvő, Oroszországgal a Krím megszállása óta tengeri határon is osztozó országban.

Most például a NATO walesi és varsói csúcstalálkozóin elhatározott kelet-európai csapaterősítések részeként januárban a térségbe érkezett 3-4 ABCT, vagyis a 3. páncélos és a 4. gyalogsági dandár alakulataiból kialakított páncélos dandárharccsoport a keleti frontvonal országaiban szétszórt alakulatai, hét zászlóaljából öt gyűlt össze kevesebb mint tíz nap alatt. Ez nem rossz teljesítmény, Scott Walters százados, a 3-4 ABCT sajtótisztje szerint az elmúlt fél évben a harmadik ilyen gyakorlatát teljesítő dandárharccsoport "rendkívül gyakorlott lett csapatai összevonásában és mozgatásában. Ennek a szintű mozgékonyságnak a begyakorlása súlyponti elem a Vasdandár számára". Hodges ennek ellenére sem volt teljesen elégedett. "Azt szeretném, ha a csapataim ugyanolyan gyorsan jutnának át Európán, mint egy migráns. Egyelőre még nem tartunk ott" - mondta, miután összefoglalta, hogy szerinte a gyakorlat valójában három fő célt, a helyzetfelismerés, a döntéshozatal és a csapatösszevonások gyorsaságának növelését szolgálta. "Fontos a modernizáció, de számomra mindennél fontosabb a csapatszállítás. Például az, hogy garantáltan hozzáférjek a vasutakhoz".

Ebben segíthetne, ha létrejönne egyfajta katonai Schengen, vagyis a szövetséges, de végső soron idegen haderő zavartalanul vonulhatna keresztül Európa egyesült, de végső soron szuverén államain. Ezt az ötletét annyira nem lesz egyszerű keresztülverni. Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter diplomatikusan "érdekes ötletnek" nevezi ezt, amit "érdemes megfontolni".

Pedig Karakacsanov a bolgár viszonylatban Nyugat-barátnak számító kormánypárt politikusa, nem az inkább oroszbarátként, vagy legalábbis Oroszországra nyitottként elkönyvelt elnök, a volt vadászpilóta Rumen Radev adminisztrációjának tagja. Az mindenesetre tény, hogy a bolgár politika közel sem olyan mértékben elkötelezett, mint azt akár csak a bolgár hadsereg szeretné.

"Az SA-3 rendszer egyszerre akár egy célpontot is képes sikeresen támadni" - harsogja a hangosbemondó a bolgár légvédelem sablai bázisán, a Shabla 17 légvédelmi hadgyakorlat zárónapján tartott rakétaéleslövészeten. Az SA-3-as rendszert az egykori Magyar Néphadseregben szolgált idősebb olvasóink SZ-125 Nyeva néven ismerhetik, a bolgárok által is használt, még modernizálatlan verzióját 1961-ben állították szolgálatba a Szovjetunióban. Igen, a NATO egyik frontállamának légterét a potenciális ellenfél leharcolt eszközeivel védik. Amikor ezzel szembesítettem, Emil Eftimov ellentengernagy, a bolgár vezérkar főnöke csak azt tudta válaszolni, hogy "megfelelő nemzeti képességekre van szükség, megfizethető, de elég hatékony eszközökre", majd azzal hárított, hogy ez, mármint a fegyverzetcsere politikai akarat kérdése. "Megfelelő katonai-politikai elkötelezettségre van szükség".

Eric Rubin, az Egyesült Államok szófiai nagykövete szerint is a bolgár hadsereg modernizációja a legfőbb prioritás, de a fegyverrendszerek cseréje "lépésről lépésre zajló folyamat". "Amióta csak csatlakoztak a szövetséghez, erre bátorítjuk őket" - mondta, de azért megjegyezte, hogy a szovjet eszközök használata nem speciálisan bolgár probléma, "a tagállamok egyharmadában használnak ilyeneket". És amíg nem tudják ezeket lecserélni, "addig is fontos a meglévő rendszerek fenntartása".

A Novo Selo-i éleslövészet végén a szervezők még eljátszák azt a praktikus tréfát, hogy miután a világsajtó szép számban megjelent képviselői már mind beálltak, fehéregyensúlyt mértek, megkomponálták a képet ott, ahova irányították őket, az utolsó pillanatban közlik, hogy akkor Hodges és Karakacsanov tizenöt méterrel arréb nyilatkozik 30 másodpercen belül. A háttérben a különböző nemzetiségű alakulatok lelkesen fraternizálnak, plaketteket, zászlókat ajándékoznak egymásnak. Egy csoportkép erejéig Tiagóval beállunk a görög nehézpáncélosok előtt pózoló grúz könnyűgyalogosok közé. Az utóbbiak aztán a bolgárok T-72-ese előtt is fényképezkednek. "Nektek azért lehetnek tapasztalataitok arról, hogy hogyan kell egy ilyet szétlőni" - próbáltam pajtizni. "No comment" - felelte széles vigyorral az orosz golyószórót markoló grúz tizedes.