Visszautasított menedékkérő volt a hamburgi késes támadó

külföld
2017 július 29., 10:19
comments 385

Hamburgban késelős merénylet történt pénteken: egy férfi belépett egy boltba, ahol leszúrt egy ötven éves német férfit, aki meghalt, majd további embereket próbált késsel megsebesíteni (öt német és egy török állampolgár sérült meg). A férfit lefogták, majd civil ruhás rendőrök vették őrizetbe.

photo_camera Fotó: MARKUS SCHOLZ/AFP

Azóta kiderült, hogy az elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született. A Spiegel szerint a támadó - Ahmad A. - menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott. Aztóta a hamburgi belügyminisztérium is megerősítette ezt.

link Forrás

Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert.

A hamburgi polgármester, Olaf Scholz elmondta, a támadó "nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét". Az elkövetőt "keményen meg kell büntetni", és ő "egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai". A szociáldemokrata politikus szerint az erőszakos bűnözők célja "szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel", de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert "megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját".

Az már a harmadik eset, hogy egy elutasított menedékkérő támad civilekre Németországban: ez történt Ansbachban, majd Berlinben is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.