Kihasználva a káoszt, a legkiszolgáltatottabb országokban terjeszkedik a legnagyobb dohányipari vállalat

A Guardian újságírói tekinthettek bele azokba a dokumentumokba, melyek megmutatták, a világ legértékesebb dohányipari vállalata, a British American Tobacco (BAT) milyen módszerekkel reklámozza a dohányzást a világ legsérülékenyebb, polgárháborúknak kitett országában Afrikától a Közel-Keletig.  

Olyan országokról van szó, ahol sokszor nem is létezik a szó hagyományos értelmében vett állam, polgárháborús állapotok uralkodnak és gyakran a mindennapi élet biztonsága sincs garantálva. A kiszivárgott dokumentumok szerint pont ilyen helyekben látnak a BAT-nál piacbővítési lehetőséget.

A cikk példákat is hoz erre, például hogy hogyan csempésztek be fekete zsákokban karton cigarettákat Szomáliában, miután az Al-Shabaab betiltotta a dohányzást 2008 végén az országban, vagy a BAT hogyan tervezte a belépését a dél-szudáni piacra két nappal azelőtt, hogy az ország kihirdette függetlenségét éveken át tartó véres polgárháború és több mint négymillió ember otthontalanná válása után. 

Fotó: CARL DE SOUZA/AFP

De a dokumentumokból az is kiderül, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén van egy település, amit semmiféle térkép nem jelöl, és amit a BAT hozott létre, hogy dohányleveleket dolgozzanak fel, és ahol a lap forrásai szerint gyakran több millió dollár cserél gazdát a vállalat és környékbeli földtulajdonosok között. 

A Guardiannak nem névtelen forrás szivárogtatott: Paul Hopkins 13 éven át dolgozott a BAT-nak Afrikában. Most azért fordult a sajtóhoz, mert korábban megpróbálta vállalaton belül is jelezi az erkölcstelen gyakorlatokat, de nem történt változás. 2015 végén aztán leépítették. Próbálta perelni is a céget, de egy londoni munkaügyi bíróság arra jutott, hogy a szerződése nem a brit, hanem a kenyai törvények vonatkoztak, ezért nincs miért perelnie Nagy-Britanniában. A csalásokkal foglalkozó brit hatóság végül a hónap elején jelezte, hogy vizsgálatot indítanak a vádjai nyomán. 

Hopkins elmondása szerint ezek a törékeny államok annak ellenére vonzották a BAT érdeklődését, hogy nem veszélytelen ezekben kereskedni. De mivel nincs tényleges kormány és állam, senki nem zaklatja a vállalatot egészségügyi előírásokkal, vagy hogy mennyi nikotint tartalmazhat egy cigi. Nincsenek vámok sem, elég csak lefizetni a helyi milíciát, amelyik azt a repteret ellenőrzi, ahova érkezik a rakomány. 

A BAT a Guardiannak azt mondta, hogy minden országban betartják a helyi törvényeket. 

Hopkins maga amúgy korábban az ír hadsereg különleges egységének katonája volt. Katonai rutinjára szükség is volt, nem egyszer több millió dollárnyi készpénzt kellett mozgatnia a Kongói Demokratikus Köztársaságban. 

Ezek jellemzően az Auzi nevű, 1950-ben alapított városból származó pénzek voltak. Ez az a város, ami a térképeken nem látszik. A cikkben Hopkins egy fotója is látható, amin elmondása szerint 2,5 millió dollár van felpakolva egy asztalra. 

A vállalaton belül ezen kívül külön stratégia létezett arra, hogy ezekben az országokban hogyan szoktassák át az embereket az olcsóbb termékekről a drágább dohányárukra. Ezzel a taktikával érkezett meg a BAT Dél-Szudánba is. Két nappal az ország függetlenségének kinyilvánítása előtt vezették be a legolcsóbb terméküket a helyi piacra, hogy ott megvetve a lábukat, ismertté tegyék a márkákat és terjeszkedni tudjanak, a lehető legkisebb befektetés mellett. 

Hasonlóan fontos piac volt a BAT számára a Közel-Kelet, Szíria, Irán és Irak is kiemelt célpont volt a kétezertízes évek elején. Egy 2011-ben született belső jelentés szerint Szíriában például, dacára a nehéz kereskedési körülményeknek, sikerült megduplázni a Kent havi forgalmát. 

Az University of Bath kutatója, Anna Gilmore elemzése szerint a BAT számára minden ember potenciális dohányos és minden ország potenciálisan kizsákmányolható. A törékeny államok még inkább, hiszen a normális szabályok itt nem érvényesülnek, adót nem kell fizetni és a cigarettát még mindig profittal lehet eladni. Ráadásul ezek közül a törékeny országok közül vannak olyanok, ahol idővel stabilizálódik a rend, a BAT pedig korán ott akar lenni a konszolidálódó piacokon is, hogy az emberek az ő termékeikre szokjanak rá még azelőtt, hogy megjelenne a konkurencia. 

A hasonló, törékeny államokba történő terjeszkedésnek azért is van nagy jelentősége, mert a nyugati világban egyre jobban szorul vissza a dohányzás: egészségügyi megfontolásokból, szigorúbb szabályozások és tiltások miatt több, korábban fontos piac is zsugorodni kezdett. Egy ilyen helyzetben a sérülékeny és szegény országok piaca kiaknázható lehetőségnek rejlik, amivel valamennyire ellensúlyozni lehet a fejlett országokból származó visszaeséseket. 

A BAT a Guardian kérdésére elmondta, hogy nagyon komolyan veszik azt, hogy mindenhol felelősen hirdessék termékeiket. Szigorú alapelvek kötik ezt ugyanis a vállalatnál, tették hozzá, majd kiemelték, hogy mind a kétszáz országban, ahol jelen vannak, betartják a helyi törvényeket. 

Ahol pedig nem voltak dohányzással kapcsolatos törvények, például Dél-Szudánban vagy Szomáliában, ott nagyon szívesen tettek önként figyelmeztető feliratokat minden eladott dobozra.