A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írása.

• Míg a magyar iskolákban jellemzően a tanár egyéni belátásán, jóindulatán múlik, hogyan bünteti meg a rossz diákot, addig Angliában ezt a legapróbb részletekig szabályozzák.
  
• Ha valaki megbontja a rendet, a tanárok egységesen reagálnak, nincs kegyelemkettes, meg koki a fejre.
  
• Neumann Eszter kutató hónapokat töltött angliai és magyar iskolákban, azt figyelve, hogyan kezelik a pedagógusok a magatartási problémákat.
  

„A magyar iskolában a tanár magára van hagyva az órai magatartás kezelésében. Így az is a pedagógus egyéni szégyene, ha nem tud mit kezdeni a rossz gyerekkel, és a személyiségét dicséri, rátermettségét igazolja, hogyha ebben sikeres. Azonban a magatartás kezelésére nincsenek szakmai protokollok, sokkal inkább az egyéni megoldásokon van a hangsúly, és nem egy, a tanári kar által kialakított közös szabályrendszeren. Ennek a következménye az is, hogy sok tanár egyfajta személye ellen irányuló sértésként éli meg a tanórai rendbontást.”

– derül ki Neumann Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központjának munkatársának jelenleg is folyó kutatásából. Neumann angol és magyar iskolákban vizsgálja a tanulói magatartás szabályozását, és bár a tapasztalataiból készült tanulmány még nincs teljesen kész, az eddigi eredményekről már mesélt az Abcúgnak. Neumann hosszú hónapokat töltött a két ország iskoláiban, beszélgetett tanárokkal és 13-14 éves kamaszokkal, kutatásában pedig a hétköznapi tanár-diák kapcsolatokra összpontosított.

Magyarországon feltűnően kevés pedagógiai iránymutatás, oktatáspolitikai dokumentum foglalkozik azzal, hogyan is lenne érdemes az iskola falai között a magatartási problémákkal foglalkozni. A szabályozás ugyan pontosan leszögezi, hogy mi ütközik törvénybe, ugyanakkor nem nagyon vannak jó gyakorlatok, amik az iskoláknak iránymutatást adhatnának.

Az oktatási biztos egy korábbi jelentésében vizsgálta a magyar iskolákban alkalmazott fegyelmezési eszközöket. A tanulók magatartási problémái közül a következők fordultak elő a leggyakrabban:

• a tanóra megzavarása
  
• feleselés
  
• engedetlenség, ellenszegülés
  
• óraközi szünetekben a verekedés.
  

A tanárok saját bevallásuk szerint elsősorban személyes beszélgetéssel, valamint a gyors viszontválasszal fegyelmeznek. Amikor azonban a diákokat kérdezték, ők már azt mondták, hogy a tanáraik szétültetéssel, a tanóráról kiküldéssel, intőkkel, illetve feleltetéssel, dolgozatírással, elégtelen osztályzat beírásával reagáltak a rendbontásra.

A vizsgálatban résztvevő tanárok saját bevallásuk szerint alig-alig alkalmaztak fizikai erőszakot, de előfordult a kréta vagy valamilyen kemény tárgy dobása, a koki adása, a fül meghúzása és a pofozás. A megkérdezett pedagógusok szerint magatartási problémákat nem büntetnek tanulmányi minősítéssel, elégtelen osztályzatot a fegyelemsértőknek a megkérdezett tanárok 1,6 százaléka ad. Neumann Eszter viszont tapasztalta azt, hogy az érdemjegyeknek a problémás tanulók esetében nem ritkán fegyelmezési célja is volt. A magyar pedagógusok előszeretettel tesznek úgy, hogy a gyerek úgy érezze: hálával kell tanárának tartoznia, hogyha a jobbik osztályzatot kapja.

„Nem ritka, hogy az osztályozás válik a fegyelmezés eszközévé. Például amikor azt mondják, hogy kapsz egy kegyelemkettest vagy áttuszkolunk a pótvizsgán, ezzel gyakorlatilag hálára kötelezik a diákot. De olyat is hallottam, amikor a tanár egy nyolcadikosnak azt mondta, hogy a viselkedését elnézve ne is számítson arra, hogy olyan jegyeket kap, amivel esélye lesz bejutni abba a középiskolába, ahova szeretne”

– mesélte a kutató.

És hogy mit tapasztalt Neumann Eszter Angliában? Az ottani rendszerben a magatartás szabályozása fontos közpolitikai terület, számos irányelv és oktatáspolitikai dokumentum szól erről. A legfontosabb elvárás az egységesség. Nem egyéni mérlegelés kérdése, hogy a szabálysértő magatartásért milyen büntetés jár. “Azt hangsúlyozzák, hogy a viselkedés egyéni döntés kérdése. Ha pedig rosszul viselkedtél, akkor rossz döntést hoztál. Az órákon a tanároktól számtalanszor hallottam, hogy azt mondják a diákoknak, hogy döntéseiknek következményeik vannak. A cél az, hogy a diákok éretté váljanak arra, hogy képesek legyenek a magatartásukat szabályozni és reflektálni arra, amit tesznek” – meséli a kutató.

A legtöbb iskolában van egy számítógépes rendszer, ahol minden gyerekről pontosan számon tartják, hogy milyen magatartási incidensek merültek fel, a gyerekek magatartását pedig úgynevezett viselkedési pontokkal is értékelik. Minden héten egyszer megbeszélik, hogy kinek, hogyan állnak a pontjai, ha túl sok gyűlik össze, a szülőt értesítik.

Az osztálytermekben jól látható helyen vannak kifüggesztve a legfontosabb szabályok, egyértelműen felsorolva, hogy miket kell betartani, de az is, milyen következménye lesz annak, ha ezt nem teszik. A terepmunka idején például bevezettek egy egyszerű szabályrendszert, amit az iskola összes diákjának követnie kellett. Ezek a pontok a következők voltak:

• mindig a folyosó jobb oldalán közlekedj (szűkek voltak a folyosók, és így akartak rendet tartani)
  
• legyél figyelmes a másikkal és tartsd tiszteletben a másik személyes terét (ezzel akarták megelőzni a verekedéseket, egymás piszkálását)
  
• használd a beltéri hangodat az épületben (hogy az iskolában ne kiabáljanak a gyerekek).
  

A diákok soha nincsenek magukra hagyva, a szünetben mindenkit egy nagy közös térbe terelnek, ahol folytonosan tanárok szeme előtt vannak. A lényeg, hogy mindenki látható legyen. Ez a tanárok és az igazgató felé is elvárás.

Amikor magatartási probléma miatt kiemelnek egy gyereket az osztályból, az minden esetben a következőképpen történik:

• a tanárok az órák idején odahívhatják az ügyeletes tanárt, aki elkíséri a rossz gyereket egy úgynevezett elkülönítő szobába, hogy tanári felügyelet mellett ottmaradjanak egy órára vagy egész napra
  
• a büntetés az elszigeteltség és a csönd, nem lehetnek a társaikkal, és eközben kell megoldaniuk a tanáraik által felküldött feladatokat
  
• a súlyosabb esetek hónapokra is az osztályon kívül maradnak egy külön iskolán belüli intézményegységben
  
• a legsúlyosabb esetek pedig külön magatartási problémás diákokra szakosodott iskolákba kerülnek átmenetileg, és csak hónapok múltán térnek vissza az eredeti iskolába, de az is előfordul, hogy még akkor sem.
  

Arra a kutató szerint nehéz egyértelmű választ adni, hogy pontosan milyen szabályszegés az, ami akár a másik intézménybe való áthelyezést eredményezi, de ha valaki például kést visz az iskolába, azért biztosan kizárás jár. Legtöbbször folyamatos magatartási problémákról van szó, amit a tanórai keretek között nem tudnak kezelni: folyamatos órai rendbontás, folyamatos ellenszegülés a tanároknak, folyamatos lógás, társak veszélyeztetése és fizikai agresszió, pszichés trauma, dührohamok.

A gyerekek ezekben főleg terápiás jellegű egyéni és csoportfoglalkozásokon vesznek részt. “Bár ezeknek a szegregáló intézményeknek elvben mindig az a célja, hogy a tanulók visszakerüljenek az iskolába, az nem mindig történik így. Ez az intézményrendszer egy jelentős zsákutcája az angol iskolarendszernek – mondja Neumann.

Az angol iskolarendszer az iskolai rendbontást olyan egyéni pszichés zavarként kezeli, amit szegregáltan, különféle terápiás módszerekkel próbálnak helyrehozni, a kulcs az egységesség. A magyar iskolarendszerben ezzel szemben ha valakit a tanárok problémás tanulónak bélyegeznek, szinte lemoshatatlan címkévé válik, ami a diák egész iskolai pályafutását, iskolai kapcsolatait meghatározza. Jellemző, hogy egy-egy buktatás vagy magántanulósítás esetén a tanárok a többiek, az osztály érdekére hivatkoznak. Egy iskolaigazgató például a következővel érvelt:

„Nem az a gond, hogy a gyerek nem tanul, hanem az, hogy a többi gyereket sem hagyja tanulni.”