Egy török kormánypárti lap szerint Merkel és Schulz Hitler maradványai

külföld
2017 szeptember 05., 08:37
comments 66

Az Aksam szerkesztői a vonatkozó cikk címéhez horogkeresztet illesztettek, Merkelt pedig úgy ábrázolták, hogy a német vezető fekete betűkkel írt neve Hitler-bajuszt képezett a politikus orra alatt. A kancellár fényképe mellett szerepel két kisebb fotó Jean-Claude Junckerről, az Európai Bizottság elnökéről és Schulzról. Az írás felsorolja a Merkel és Schulz vasárnap esti televíziós vitájára adott hétfői török reagálásokat.

A jelenlegi német politikát és Hitlert párhuzamba állító cikkek már korábban is többször jelentek meg a török sajtóban, amikor a két ország viszonyában időre időre feszültség keletkezett. Recep Tayyip Erdogan török elnök márciusban pedig maga állította azt, hogy Merkel náci praktikákat alkalmaz, amiért nem engedte, hogy török miniszterek kampányoljanak Németországban.

Az Aksam egy korábbi címlapja
photo_camera Az Aksam egy korábbi címlapja

A szintén kormánypárti Sabah angolul megjelenő változata, a Daily Sabah hétfőn úgy fogalmazott, hogy a "gyűlölet magjai", amelyeket Merkel és Schulz ma ültetnek el, a közeljövőben társadalmi és politikai válságba sodorják Németországot. Az újság szerint Berlin a kiinduló pontja a világban tapasztalható populista hullámnak, a német főváros a neonácizmus központja, de világelső a gyűlölet-bűncselekmények tekintetében is. A Daily Sabah beszámolója ironikusnak nevezte, hogy a másfél órás vasárnapi tévévita legnagyobb részében a választásra készülő német politikusok Törökországgal voltak elfoglalva.

Schulz kijelentette, hogy a tavalyi puccskísérlet utáni tisztogatással Ankara "átlépett minden határt", ezért megválasztása esetén kezdeményezi a török uniós csatlakozási tárgyalások megszakítását. Merkel óvatosabban fogalmazott, hangsúlyozta, hogy a Törökországban raboskodó német állampolgárok miatt nem szabad "becsapni az ajtót", és elsősorban gazdasági nyomást kell gyakorolni Ankarára. 

A német és a török kormány kapcsolatai a tavalyi puccskísérlet óta folyamatosan romlanak, a viszonyt konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. A berlini vezetés júliusban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

Merkel kedden arról beszélt a német parlamentben, hogy az Európai Uniónak át kell gondolnia Törökországgal folytatott kapcsolatát, mert Ankara egyre gyorsabban távolodik a jogállamiságtól. 

A törvényhozási ciklus utolsó ülésén elmondott beszédében kiemelte: az októberi EU-csúcson napirendre kell venni azt a kérdést, hogy az EU felfüggessze vagy végleg leállítsa Törökország csatlakozási tárgyalásait. Az ügyben egységesen kell dönteni, mert a megosztottság erősítené Recep Tayyip Erdogan török államfőt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.