A borkészítés legrégebbi nyomait találhatták meg Grúziában

kultúra
2017 november 14., 04:46

Évszázadokkal korábban kezdhetett el az emberiség bort termelni, mint ahogy azt eddig sejtették kutatók. Legalábbis erre utal egy lelet, amit egy grúziai ásatáson tártak fel régészek. 

Idáig a legrégebbi, bor tárolására használt edényleletünket Iránban fedezték fel 1968-ban, és 7000 évesre tették a korát. A most felfedezett agyagedény azonban 8000 évvel ezelőtt keletkezhetett. 

A lelet egy nagyobb volumenű régészeti munka során került elő: nemzetközi régészek egy csoportja két grúziai falu romjait tárta fel az elmúlt években. Mindkét település az újkőkorszakban létezett, számos tárgyi emlék került elő ebből a korból. 

photo_camera Fotó: HO/AFP

A régészeket különösen lenyűgöztek az előkerült égetett agyagedények, az egyik például egy méter magas és méter széles, 300 liter tárolására alkalmas tartály volt. Ráadásul díszítések is voltak rajta, ami a kutatók szerint leginkább szőlőszemek lehettek. 

Szénizotópos kormeghatározással az edények készítését a kutatók időszámításunk előtt 6000 és 5800 közé tették. A kutatás során összesen 30 edénymintát és 26 talajmintát elemeztek, így sikerült több mintában is a borkősav jelenlétét kimutatni, illetve több olyan savat is, ami a szőlőtermesztésnél és a borkészítésnél is előfordul. Hogy nem egyszerűen csak szőlőt tároltak az edényekben, hanem bor is készülhetett ott, arra utal az edény formája, ami kifejezetten folyadék számára készült, illetve hogy a szőlő nyomai vélhetően elbomlottak volna már az idők során. 

A felfedezés arra utal, hogy itt készülhetett jelenlegi tudásunk szerint legkorábban bor. Érdekesség, hogy a korábbi iráni lelettől, amit idáig a legkorábbi borkészítőhelynek ismertünk, ez a település csak 500 kilométernyire fekszik. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.