A magyaroknál szinte senki nem ragaszkodik jobban a hagyományos nemi szerepekhez

A nemi szerepeket, a nemi sztereotípiákat vizsgáló új kutatás eredményeit jelentette meg az Európai Bizottság novemberi Eurobarometer-kiadványban. A kutatás a 28 uniós tagországban vizsgálta, hogy áll a nemi egyenlőség kérdése, mit gondolnak arról az EU polgárai.

A kutatás eredményei nagyjából a szokásos eredményt hozták: a kontinens nyugati fele progresszívebb, mint a keleti, a skandinávok, elsősorban pedig a svédek, még a nyugati mezőnyből is kiemelkednek. Az azonban újdonság, hogy Magyarország még a kelet-európai országok közül is lefelé lóg ki. Ahogy az eredményeket ismertető tanulmány bevezetője fogalmaz:

„Leginkább a bolgár válaszadók ragaszkodnak a nemi sztereotípiákhoz, őket követik a magyarok és a litvánok. A legkevébé a svédek, a dánok és a hollandok gondolkodnak sztereotipikusan.”

Valamint:

„A magyar, a szlovák és a román válaszadók a leginkább hajlamosak a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat a politikában is fenntartani. A legkevésbé a svédek, a franciák, a britek és a dánok.”

Nagyon érdekes viszont, ahogy a tanulmány is megjegyzi, hogy Magyarország különleges eset abból a szempontból, hogy ugyan nagyon erősek a nemi sztereotípiák, de a válaszadók azzal is egyetértettek, hogy a közéletben több nőnek kellene szerepet kapnia döntéshozói pozícióban.

Néhány, magyar szempontból érdekesebb grafikon a kutatásból:

Mit gondol, az ön országában megvalósult-e a nemek közti egyenlőség? (Kék szín: "igen", piros: "nem", szürke: "nem tudom".)

18 uniós országban legalább a válaszadók fele azt gondolja, hogy a politikában megvalósult a nemek közötti egyenlőség. Magyarországon azonban csak 35 százalék, amivel utolsó előttiek vagyunk.

Egyetért-e a következő állítással: a nők a férfiaknál hajlamosabbak az érzelmeik alapján döntéseket hozni. (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom", sárga: "attól függ".) 

Svédországot leszámítva minden országban a többség úgy gondolja, hogy a nők a férfaknál hajlamosabbak az érzelmeik alapján dönteni. Ez az szám nálunk a legmagasabb: 87 százalék.

Egyet ért-e a következő állítással: a nő legfontosabb szerepe, hogy gondoskodjon a háztartásról és a családról.  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom", sárga: "attól függ".) 

A magyarok 78 százaléka gondolja azt, hogy a nő legfontosabb feladata az otthon és a család gondjának viselése. Csak a bolgárok előznek meg minket ebben.

A férfi legfontosabb szerepe, hogy pénzt keressen.  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom", sárga: "attól függ".)

A magyarok 79 százaléka szerint a férfi legfontosabb feladata a pénzkeresés. Ebben is csak a bolgárok előznek meg minket.

Egyetért-e azzal, hogy férfiak is otthon maradhassanak GYES-en?  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom", sárga: "egyik sem".) 

Az egész kontinensen a magyarok értenek a legkevésbé egyet azzal, hogy egy férfi is otthon maradhat GYES-re a gyerekekkel. Csak 56% gondolja így.

Egyetért-e azzal az állítással, hogy a nőknek kevesebb szabadságuk van családi kötzelezettségeik miatt?  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom".) 

A magyarok 87 százaléka szerint a a nőknek a családi kötelezettségeik miatt kevesebb szabadságuk van. Ezzel is listavezetők vagyunk.

Egyetért-e azzal, hogy a politikai életet olyan férfiak irányítják, akik nem bíznak eléggé a nőkben?  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom".) 

A magyarok 82 százaléka szerint a közéletet olyan férfiak irányítják, akik nem bíznak eléggé a nőkben. Ebben is vezetünk Európában.

A férfiak ambiciózusabbak a nőknél.  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom".) 

A magyarok 57 százaléka szerint a férfiak ambiciózusabbak, mint a nők. Csak a szlovákok vannak előttünk.

A nők a férfiaknál kisebb mértékben érdeklődnek felelős közéleti pozíciók iránt.  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom".) 

Szintén a magyarok 57 százaléka gondolja azt, hogy a nőket kevésbé érdeklik a közösségi felelősséggel járó pozíciók, mint a férfiakat. Ennél csak Csehországban magasabb az arány.

A nőknek nincs megfelelő képességük és képesítésük arra, hogy felelős politikai pozíciót töltsenek be.  (Kék: "egyetért", piros: "nem ért egyet", szürke: "nem tudom".)   

A magyarok 41 százaléka szerint a nőknek nincs meg a képességük és a végzettségük a felelős közéleti pozíciók betöltéséhez. Itt is a románokkal együtt vezetjük a listát.

És végül, a magyarok 77 százaléka gondolja úgy, hogy a férfiak is sírhatnak:

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;