Egyre durvul a nyudíjasbűnözés Japánban

külföld
2017 november 25., 07:44
comments 82

Már a japánokat is foglalkoztatja az a japánikum, hogy az országban arányában rengeteg a 65 évesnél idősebb bűnöző, akik ráadásul sokkal megátalkodottabbak, mint a papírforma szerint keményebb fiatalok. A friss statisztikák szerint a 65 évesnél idősebb bűnözők negyede követ el újabb bűncselekményt a lebukásától számított két éven belül, ami több, mint duplája a 29 évesnél fiatalabbak visszaesési hajlandóságának. Nem véletlen, hogy a börtönben ülő ráncos pernahajderek 70 százaléka nem először ül életében.

És összességében is egyre több az idős bűnöző: míg 2005-ben az összes letartóztatott 6 százaléka volt 65 év feletti, ez az arány 2015-re 20 százalékra emelkedett. Összehasonlítási alapnak ott van Amerika. Az Egyesült Államokban a letartóztatottak között az 1 százalékot sem éri el az öregek aránya.

Hasonló a helyzet az elítéltek között. A japán börtönlakosság 12 százaléka öreg, az amerikainak kevesebb, mint 3 százaléka.

A legtöbb japán törvényenkívüli nem durva bűnöket követ el, hanem bolti lopásban és hasonlókban utazik. A jelenség okát a szakértők az idős japánok relatív szegénysége mellett a magányban és az unalomban látják. Japánban ráadásul igen sokáig élnek az emberek.

De a vásott vénasszonyok és vénemeberek sem tudják veszélyes hellyé tenni Japánt, ami a fejlett országokhoz képest még mindig extra biztonságos hely: tavaly majdnem pontosan 1 millió bűncselekményt követtek el, míg a fele akkora lélekszámú Franciaországban 3,7 milliót.

(via Economist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.