Így mentette meg Bubba, Chloé és Roxy, a három egyáltalán nem sportos kutya a gazdájuk életét a kanadai vadonban

ÁLLAT
2017 november 25., 05:40
comments 93

Hősként ünnepelnek Kanadában három kutyát, akik megmentették az őket sétáltató 56 éves nő életét. Annette Poitras British Columbia állam vadonjában sétáltatta a haverjait, amikor olyan szerencsétlenül esett el, hogy meg is sérült és el is vesztette a telefonját. Nem elég, hogy egy szinte beláthatalan méretű őserdőben veszett el, az idő is szörnyű volt: a hideg mellett hullámokban heves esőzés tört ki. Több, mint két nappal később találták meg a mentőcsapatok, és a kórházba szállított nő férje szerint Poitras életét a kutyái, a Chloé nevű talán springer spániel, Roxy, a boxer, illetve Bubba a mopsz-beagle keverék mentették meg.

A kis társaságnak nem volt sem étele, sem ivóvize. Búvóhelyük sem, aztán a nő látta, hogy az egyik kutya vackot ás magának és ekkor ő is így tett. A férj szerint a kutyák ezek után felosztották egymás között a feladatokat: az egyikük odabújt a gazdájához, a másikuk őrködött - errefelé medve és farkas is él - a harmadik pedig élelem után nézett. Poitras cserébe néha Roxyt melengette a levetett dzsekijébe csavarva a rövid szőre miatt reszkető boxert.

A társaságot a több, mint 100 tagú, 2 helikopterrel megtámogatott hegyimentő-osztag végül a kirándulóösvényektől távol, sűrű sisnyásban találta meg, miután halk kiabálását és hangos ugatást hallottak.

(via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.