„Megjelenik egy kisgyerek, és elmondja, hogyan verte az apja a fejét a kilincsbe”

Az Európai Unióban minden harmadik nőnek volt már része fizikai erőszakban, Magyarországon pedig minden ötödik nőt bántalmazta már a párja. Van, akinek a veséjét verik le, másnak azonban csak simán nincs hozzáférése a családi kasszához, megtiltja a férje, hogy költsön magára, vagy minden egyes nap porig alázza. A gazdasági vagy a lelki erőszak pedig ugyanúgy haza tudja vágni az áldozatot, mint a fizikai.

Ha egy nőt bántalmaz a férje (vagy egy férfit a felesége, bár ez sokkal ritkább), akkor a magyar állam és a különböző segélyszervezetek által működtetett otthonokban találhat menedéket, ahol ellátják és lakhatást biztosítanak neki, vagy akár a gyerekeinek is.

A krízisközpontokban azonban egy bántalmazott nő csak maximum két hónapot tölthet, ez pedig a szakemberek szerint közel sem elég idő arra, hogy új életet kezdhessen, így sokan egyszerűen visszamennek a férfihoz, aki megverte őket.

A Magyar Vöröskereszt ezért tavaly indított egy programot a VIII. kerületben uniós pályázati pénzből, amely az áldozatok utógondozását próbálja segíteni. Kiképeztek 30 önkéntest és megnyitottak egy közösségi teret a kerületben, ahol az önkéntesek segítségével rendszeresen programokat csinálnak bántalmazott nőknek. A cél az, hogy a megaláztatásban eltöltött évek után újra felépítsék az önbecsülésüket.

Nem mondhatott nemet a gyerekcsinálásra

„Dániában egy krízisközpont alapból három éves ellátást nyújt, az már valami, ott a bántalmazott fel tudja építeni újra az életét” - mondta Nagy Judit, a Vöröskereszt Abigél nevű programjának koordinátora. Ezzel szemben Magyarországon maximum másfél évet tölthet egy bántalmazott nő krízisközpontokban, majd családok átmeneti otthonában, már ha bekerül (a kettő két külön ellátási forma, krízisközpontba gyorsabban be lehet kerülni, ott az azonnali segítséget igénylőket fogadják). A rendszer ráadásul nehezen kezeli azt, hogy egyes nők akár 8-10 alkalommal is visszatérnek a volt párjukhoz, mielőtt végleg el tudnának tőlük szakadni.

Az ok az, hogy az áldozatok általában teljesen leépülnek a bántalmazó párjuk mellett. „Ez azzal jár, hogy nincsen önbizalma, izolálódott, nem tud hová tovább lépni” - magyarázta Nagy Judit. Sokszor nincsen családjuk, vagy messze élnek. Ha pedig van, akkor sem biztos, hogy tudnak segíteni.

„A társadalom sokszor úgy áll hozzá a bántalmazó kapcsolatokhoz, hogy ki kell bírni. Ha valaki folyamatosan ilyen impulzusokat kap, az egyszer csak vissza fog menni” - mondta Nagy. Aztán az első egy-két hét után, a bántalmazás ugyanúgy folytatódni fog.

De még ha sikerült is eljönniük, akkor sem biztos, hogy egy életre maguk mögött hagyták a párjukat: a válóper, a gyerekelhelyezés, vagy a gyerekek láthatása miatt még utána is rá vannak kényszerítve a találkozásra. Sőt, olyan praktikus problémákat is meg kell oldaniuk, mint hogy a nevükre írassák az addig a férjük nevén, a férjük bankszámlájára érkező családi pótlékot.

Ez pedig azért is durva, mert sokuknak nagyon kemény erőszakot kellett elviselnie. Volt olyan nő a résztvevők között, akit úgy megvert a párja terhesen, hogy a magzat az egész életét végigkísérő sérüléseket szerzett. Egy másik nő arról számolt be, hogy több abortusza is volt amiatt, mert nem akart több gyereket az őt bántalmazó férjétől, de otthon nem mondhatott nemet a gyerekcsinálásra.

Más esetben a férfi maga tett azért, hogy az őt elhagyó volt párja életet minél jobban megnehezítse. Nagy Judit elmesélt egy olyan esetet, ahol a nő azért hagyta el a férfit, mert félt attól, hogy ha az még egyszer kezet emel rá, megöli. A férfi ezután többször is követte az autójával, betelefonált a munkahelyére, de még a gyereke iskolájába is, hogy lejárassa.

Még nem verték, de már senkivel sem talákozhatott

A program célja az, hogy felépítsék annyira az áldozatok önbecsülését, hogy tovább tudjanak lépni. Ezért programokat szerveztek nekik, sőt a gyerekeiknek is, kéthetente összeültek beszélgetni, egyfajta játszóházzal egybekötött kávézót alakítottak ki a közösségi házban.

„Sokan nagyon értéktelennek látták magukat, mi pedig azt próbáltuk elérni, hogy képesek legyek megnyílni” - mondta Nagy Judit. Hozzátette, hogy olyan egyszerű dolgokról van szó, mint hogy merjenek zenére táncolni, és elengedni magukat.

A résztvevők között volt többdiplomás nő is, de a legtöbben VIII. kerületi roma asszonyok voltak. Számukra azért volt különösen fontos a program, mert az ő kultúrájukban amúgy is tabu a családon belüli erőszak. „Szájtátva fogadták, hogy itt lehet beszélni róla” - mondta Nagy.

Nagy Judit, az Abigél-ház programkoordinátora

A nőkben közös volt az, hogy a legtöbben akkor már ténylegesen kiléptek a bántalmazó kapcsolatukból, és próbáltak talpra állni. Van, aki rokonoknál húzta meg magát, más szociális bérlakásban vagy átmeneti otthonból járt el a programokra. A legtöbben pedig a gyereküket is magukkal vitték.

Ez egyfajta fedősztorit is biztosított nekik, azt ugyanis nem verték nagy dobra, hogy bántalmazás miatt járnak el a közösségi helyiségbe. Az inkognitót a szervezet is komolyan veszi, kérték, hogy a közösségi tér helyszínét semmiképp se nevezzük meg a cikkünkben.

A cél a személyiségük újraépítése volt, ezért Nagy szerint az átélt bántalmazásokat direkt nem is hozták szóba a beszélgetéseken. Azok azonban így is, úgy is előjöttek. Volt olyan nő, aki egy színházi előadás után mondta el mindenkinek, hogy őt ugyanúgy bántalmazta a volt férje, mint a darab főszereplőjét, egy másik nő pedig hol a gyerekével érkezett, hol pedig nélküle, ugyanis hiába bántalmazta korábban a férje, a gyerek gyámja hivatalosan a férfi lett.

Több nőnek éppen folyamatban volt a válópere, és volt olyan is, aki hiába élt már évek óta külön a volt párjától, kijelentette, hogy el sem tudja képzelni, hogy újra nyisson férfiak felé. Másnak igazolást kellett adni arról, hogy náluk volt foglalkozáson a gyerekével, a volt férje ugyanis már akkor is feljelentette a rendőrségen, ha csak egy órát késett a gyerekkel a láthatásról.

Nagy Judit szerint az egyik legpozitívabb esetük az a nő volt, aki úgy jött be hozzájuk, hogy nem is volt biztos benne, hogy bántalmazó kapcsolatban él-e.

„A kezébe nyomtunk egy szóróanyagot arról, hogy mi az a bántalmazás. Meggyőződött róla, hogy még nem verik, de például nem találkozhat a barátaival, az édesanyjával, baj ha főz, mert az mindig rossz, nem kezelheti maga a pénzét” - magyarázta.

Nem ők mondták meg neki, hogy ez párkapcsolati erőszak, de végül felismerte. Végül a férje már valóban meg is ütötte, ő azonban utána ki tudott lépni a kapcsolatból.

Volt olyan önkéntes, aki azt mondta, nem bírja tovább

A Vöröskereszt a programot dán mintára indította. Az ottani program már 15 éve fut, ezalatt az idő alatt 150 önkéntes 259 nőt és 176 gyereket ért el. Magyarországon a tavaly indult program keretében 30 önkéntes 30 nőt és 60 gyereket ért el, ők vettek részt a beszélgetéseken, külsős programokon. A csoportfoglalkozásokon kívül jártak állatkertben, de tartott neki előadást pszichológus, sőt tánctanár is.

A 30 önkéntes a legkülönbözőbb emberekből tevődött össze, volt köztük védőnő és tanár is. Őket külön tréningezni kellett, de így is volt, aki időközben azt mondta, neki ez túl nagy teher, nem jön többet.

„Nagyon megterhelő tud lenni, amikor megjelenik egy kisgyerek, és elmondja, hogyan verte az apja a fejét a kilincsbe, és hogyan bántotta anyut” - mondta Nagy Judit. Vagy, hogy a gyerekrajzokon folyamatosan feltűnik a balta.

A program Budapesten idén decemberben zárul. Pályáztak további forrásra, hogy folytatni tudják, egyelőre azonban csak az biztos, hogy a Vöröskereszt Zala megyei szervezete indít egy hasonló programot. „Bízunk benne, hogy az, amit ezek a nők kaptak, kivédi, hogy újra bántalmazó kapcsolatban éljenek” - mondta Dávid Zsuzsanna projektvezető.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;