A saját pártja lemondatta a lengyel kormányfőt, akinek a helyettese veszi át a helyét

külföld
2017 december 07., 19:17
comments 103

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt esti vezetőségi ülése után.

Mazurek – többek között „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – azt mondta: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta a lemondását, és ezt el is fogadták.

A politikai bizottság Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. Mazurek szerint a PiS arról is döntött, hogy Szydlo a jövőben is „fontos, kiemelt posztot tölti be a lengyel kormányban”.

Beata Szydlo és Orbán Viktor Brüsszelben október 20-án.
photo_camera Beata Szydlo és Orbán Viktor Brüsszelben október 20-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency

Reggel a szejm simán elvetette a Szydlo-kormánnyal szembeni ellenzéki bizalmatlansági indítványt, de a kormányfőtől a saját pártja kérte a lemondását.

A szavazást rövid, de éles parlamenti vita előzte meg. Beata Szydlo értelmetlennek nevezte az indítványt, utalva nemcsak a parlamenti erőviszonyokra, hanem a PO-nak az EU fórumain korábban tett lépéseire is, amik szerinte ártanak Lengyelországnak, a PO politikusai „sértik a lengyel állampolgárok jogát, hogy a demokratikusan megválasztott kormány által képviseltessék magukat”.

Grzegorz Schetyna, a PO pártelnöke többek között azzal vádolta a kormányt, hogy „fasiszta magatartást” tűrt el a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepen, a november 11-i függetlenség napján tartott varsói felvonuláson. Szerinte Lengyelországban valójában a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányoz „a hátsó ülésről", amit „diktatúrának” minősített.

A Politico azt írja, Jarosław Kaczyński pártvezér kézcsókkal és virágcsokorral köszöntötte Szydlót a szavazás után, de 8 órával később a pártvezetés, amit Kaczyński hívott össze, meggyőzte, hogy álljon félre. (Politico, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.