Pénzügyekre fel!

hirdetés
2017 december 14., 07:42
comments 3
ad

December 9-én zárult a Zsebpénzügyes középiskolai pénzügyi tudatossági vetélkedő. 229 induló csapatból 21 jutott be a döntőbe, közülük is a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium csapata került ki győztesként szombaton. A döntőben egy előre kidolgozott esettanulmányt kellett prezentálniuk a csapatoknak, amelyben egy mentor is segítségükre volt.

A kemény munkának és folyamatos felkészülésnek meg is lett az eredménye: a csapatok mindegyike életkorukat meghazudtoló felkészültséggel, egyedi és kreatív megoldásokkal érkezett.

A feladatmegoldások, a csapattagok fogékonysága és alkalmazkodóképessége jól mutatja a Zsebpénzügyes célját és sikerét. A források, felkészítő szakértők és motiváció biztosítása mellett a játékos feladatokon keresztül a fiataloknak lehetősége nyílt arra, hogy tét nélkül próbára tegyék tudásukat olyan, a háztartásokat érintő napi pénzügyi folyamatok és esetek kapcsán, mint az adózás vagy a hitelfelvétel. Kiemelten fontos a korai tapasztalatok gyűjtése, hiszen elég egy hibás döntés vagy egy kedvezőtlen változás az életünkben és máris egy kilátástalannak tűnő adósság-spirálban találhatjuk magunkat.

A Zsebpénzügyes alapját a kiválasztott célcsoport és a feladatok összhangja adja: egy 10 éves gyerek talán még nem túl fogékony a hitelkalkuláció rejtelmeire, míg a huszonéves fiatal felnőttek esetében már túl késő lehet. A Zsebpénzügyes feladatait és a megoldandó problémákat úgy alakították ki, hogy a 16-19 évesek a középiskola végével ne csak az egyetemre, de az egyre önállóbb életre is felkészüljenek.

A döntős csapatok tagjai szerint a Zsebpénzügyes még annál is nagyobb élmény volt, mint amire számítottak. Úgy érzik, rengeteget tanultak, de nemcsak a pénzügyek világáról, hanem arról is, hogyan kell csapatként dolgozni, hogyan oldjanak meg összetett problémákat, és hogyan adjanak elő nagyközönség előtt.

A prezentációkat elnézve egy-két pénzügyi kérdésben mi biztosan puskáznánk a Zsebpénzügyes döntőseiről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.