Menekülnek az emberek a keleti határvidékről, megállíthatatlanul elnéptelenedik több járás
2017 december 07., 11:31
Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe
- A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Neuberger Eszter írta.
Nehéz olyannal találkozni Záhonyban és környékén, akinek ne lenne legalább 5 ismerőse, aki az elmúlt 1-2 évben költözött máshová – akár az országon belül, akár külföldre. Az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járásában jártunk, hogy megnézzük, milyen elvándorlási mintázatok rajzolódnak ki a statisztikai adatok mögött. Olyanokkal is beszéltünk, akik minden erejükkel azon vannak, hogy dobbanthassanak arról a vidékről, ahonnan nézve még Nyíregyháza is metropolisz, mégsem jutnak egyről a kettőre egy sor akadály miatt.
2012 és 2016 között két Kelet-magyarországi megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költöztek el országosan a legtöbben az országon belül máshová, pontosabban egy másik megyébe – számolta ki a KSH adatai alapján decemberben a Qubit. Összesen 24 ezer emberről van szó.
Az adatokból az látszik, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található gönci és a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében lévő záhonyi járás lakossága csökkent arányaiban a legnagyobb mértékben. A gönci járásból bár csak 615 volt az elvándoroltak száma, a lakosságszámhoz mérve a csökkenés 3,7 százalék, ezt követi a záhonyi járás 700 fővel, ami a lakosság 3,4 százalékát jelenti.
Ezekben a számokban ráadásul nincsenek benne a külföldre települők és a természetes fogyás sem, amelyek alapján még komolyabb az elnéptelenedés ebben a két térségben.
Az Abcúggal az ország legkeletebbi csücskében található záhonyi járásba látogattunk el, hogy megnézzük, milyen történetek, mintázatok állnak az erős elvándorlást mutató statisztikák számai mögött.
Mindenki tud legalább ötöt
Záhonyban a vasútállomás környékén kezdtük a kérdezősködést. Az ukrán határnál fekvő kisvárosban nem találkoztunk olyan emberrel, akinek ne lett volna legalább 4-5 név a fejében az ismerősei között, akik az elmúlt egy évben költöztek el a környékről valahová máshová.
Nagyjából kétféle elvándorló létezik: akik fiatalabb korukban, sokszor még családalapítás előtt hagyják el Záhonyt és környékét – jellemzően egy kínálkozó munkalehetőség miatt -, és akik nyugdíjasként eladják a kiürült családi otthont és vettek egy kisebbet valahol máshol – lehetőleg közel gyerekeikhez és azok családjaihoz.
“Az én szomszédomék is most készülnek erre, és szívem szerint én is mennék, de még nekem is itt van az idős édesanyám, akit nem hagyhatok egyedül” – tárta szét kezét egy záhonyi férfi, akivel a vasútállomás előtt cigizés közben találkozunk.
Ez a vonat elment
A vasútnak egyébként köze is van a környék elnéptelenedéséhez, méghozzá a megszűnt munkahelyei révén. Riportunk során is alig találkoztunk helyivel, akinek a családjában ne lett volna legalább egyvalaki, aki a vasútnál dolgozott valaha.
Záhony ugyanis komoly szereppel bír a nemzetközi vasúti kereskedelemben: az Ázsiából Európába irányuló vasúti forgalomban itt találkozik a normál, és az egykori Szovjetunió területén használt széles nyomtávolságú vágányhálózat. Az Európai Unión kívülről vasúton érkező árukat itt rakodják át az Európában használt vasúti szabvány szerint készült szerelvényekre, vagy itt raktározzák őket vámmentesen a továbbszállításig.
Az átrakó állomás azonban sokkal kisebb kihasználtsággal működik most, mint a rendszerváltás előtt, amikor a még fennálló Szovjetunió sokkal jelentősebb forgalmat bonyolított a határvároson áthaladó vasútvonalon. A KGST-piacok összeomlása óta a szállítás és a hozzá kapcsolódó logisztikai tevékenységek gyakorlatilag folyamatos kapacitás-kihasználtsággal küzdenek.
4 éve menekülne
Miközben a záhonyiak arról beszéltek, kijük, mikor és hová költözött el, a Záhonytól is keletre lévő kistelepülések, falvak lakosai közül sokan kezdetnek azzal is megelégednének, ha Záhonyba költözhetnének.
Így van például az ötvenes éveit taposó Anna, aki a Záhony melletti Zsurkról próbál menekülni már 4 éve, mindeddig sikertelenül. Annával a zsurki vegyesboltban találkoztunk, és amikor a boltostól megtudta, mi járatban vagyunk a faluban, mesélni kezdte, miért és hogyan próbál elköltözni innen kétségbeesetten.
Anna problémája, hogy hiába szeretne, egyszerűen nem tud elmenni dolgozni, mert bár érettségije van, nincs, aki a környékben folyamatosan alkalmazná. Alkalmi munkákat – takarítást, napszámot – és közmunkát, ha van, vállal ugyan, de ezekből tartalékok felélése nélkül nem tud megélni és eltartani debreceni gimnazista – kollégista – lányát, akit ráadásul férje halála óta egyedül nevel.
“Épp most kaptam meg egy állást a nyíregyházi LEGO gyárnál, de nem tudtam elfogadni, mert Zsurkról egyszerűen képtelenség bejárni dolgozni oda”
– mondta Anna, majd magyarázni kezdte: mindennel együtt több mint két és fél óra az út, ráadásul délután 4 után esélytelen tömegközlekedéssel hazajutni.
A megoldás az lenne, ha Anna be tudna költözni Záhonyba, innen ugyanis már jóval könnyebb Nyíregyházára eljutni, ez azonban azért nem jött össze neki, mert egyedül jelenleg nem tudna fenntartani egy albérletet. “Ennyi idősen meg már nem költözik össze velem senki” – mondja. Már az is felmerült benne, hogy munkásszállóra költözik, ott viszont lányát nem fogadná szívesen hétvégente: “Oda jöjjön haza a kollégiumból?” – kérdezte.
Nincs, aki megvegye a házat
Anna ráadásul hiába árulja, nem tudja eladni a családi házat, amiben most gyakorlatilag egyedül él.
“4 millióért árulom már 3 éve, de már annak is örülnék, ha valaki 3 milliót adna érte” – mondta.
Ezzel a problémával nem csak Zsurkon találkoztunk. Két településsel arrébb, a városi rangot viselő, ötezer lakosú Mándokon egymás mellett sorakoztak az “ELADÓ” táblás házak, a közeli bolt előtt állók azonban felvilágosítottak: tulajdonosaik már rég elköltöztek innen.
“Nem várták azok meg, amíg elkel a házuk, ki tudja mikor”
– magyarázta egyikük. Ha a régi ingatlant nem sikerül eladni, az árát pedig beforgatni egy új vásárlásába, az sokaknak akadály is lehet a költözésben, az elköltözés, a mobilitás így a jobb anyagi helyzetűek kiváltsága lesz. Az ingatlanok eladhatatlansága, a rettenetesen alacsony ingatlanárak a leszakadó régiók csapdái.
Még fiatalon érdemes megpróbálni
A legkönnyebb még fiatalon dobbantani: Anna lánya is valószínűleg egyetemre megy majd három év múlva – Debrecenbe vagy Budapestre szeretne -, ahol aztán, ha minden jól megy, munkát talál majd, és ott marad.
A Zsurk melletti Tiszaszentmárton egyik kocsmárosa is arra bíztatja gyerekeit, hogy így próbáljanak gyökeret verni valahol máshol, de közben panaszkodik is, hogy ritkán látja őket. “Sokszor már haza se jönnek, csak havonta egyszer” – mondta.
A férfi a határőrségnél dolgozott, mielőtt korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, és a lányának is ezt az utat szánná. “Mondtam neki, csak be kell ülnie a télen fűtött, nyáron hűtött boxba, és útleveleket pecsételni” – magyarázta. A határőrség kötelékeibe kerülni a vasút mellett a másik tipikus karrierút a környékbelieknek.
A zsurki boltos lánya most külföldön dolgozik: partnerével Angliában egy húsfeldolgozó üzemben. Igaz, ők valószínűleg fél év múlva hazajönnek egy időre, de simán lehetséges, hogy később újra visszamennek egy-egy ilyen idényre – egyébként kemény, 12 órás műszakokban dolgozni. Ez a mostani sem az első útjuk.
Bár a környékből tömegével szervezik külföldre a munkaerőt különböző közvetítők – Nyíregyházán is elautóztunk egy kifejezetten Hollandiába munkaerőt toborzó iroda mellett -, az emigráció azért főleg még a családalapítás előtt álló fiatalok körében jellemző a záhonyi járásban.
Mivel az egész család költözése – akár csak belföldön belül – például az eladhatatlan ingatlanok miatt mindig nehezebb, sokszor csak a családfő dolgozik máshol – bel- vagy külföldön -, és jár haza pár hetente a családjához.
Egy szintén a tiszaszentmártoni kocsmában megismert helyi férfi szerint ez elég nehéz élethelyzet. Nem csak azért, mert a férfi így kiszakad a család életéből, hanem azért is, mert ez akár a család szétszakadásához is vezethet.
“Olyan is van, hogy esetleg az ember talál valami szeretőt a városban, de nekem például az itthon maradt feleségemet szerette el épp az egyik barátom, egy helybeli férfi, amíg én dolgozni voltam Székesfehérváron” – magyarázta a pult mellett állva a férfi.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.