Kedden indul a BIDF – Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, melyen közel 30 országból ötven különleges, fesztiváldíjas dokumentumfilmet vetítenek majd. Két Oscar-jelölt filmet és hét Európa Filmdíjra jelölt filmet is bemutatnak, itt lehet böngészni a programot, de mi pár filmet külön is kiemelünk, amit már láttunk a versenyfilmek közül. 

A zsűriben idén helyet foglal majd a brit antropológiai társaság elnöke, Werner Herzog állandó producere André Singer, akinek idén két filmjét is vetítik: a Where the Wind Blew / Ahová a szél fújt című filmet rendezőként jegyzi, míg a másiknak, az Oscar-jelölt The Act of Killing / Az ölés aktusának ő volt az executive producere.

A kedd esti nyitófilm a magyar-holland-bhutáni koprodukcióban készült A Monostor gyermekei, ami két bhutáni tinédzser életét mutatja be, végig azt élezve, hogy itt egyrészt átlagos tinédzseréletet élő fiatalokról van szó, internettel meg focival, másrészt viszont apjuk a helyi buddhista monostor gondnoka, és a családi elvárás az, hogy a fiú lépjen majd a helyébe, míg a lány focikarriert képzelne el magának, szintén nehezen összeegyeztethető módon a családi elvárásokkal. 

Sok szempontból hasonló témára épít Otto Bell brit-mongol filmje, a Sasvadász lány, ami néha annyira Disney-mesékre hajaz, hogy a bemutatása után voltak kritikusok, akik el sem akarták hinni, hogy igaz történetről van szó: a 13 éves Aisholpan fejébe veszi, hogy apjához hasonlóan ő is sasvadász akar lenni. A nomád törzsben a kazah sasvadászoknak magas társadalmi presztízse van, mert telente sasok segítségével elejtett állatokat tudják csak enni a fagyos sztyeppéről. Épp a magas presztízs miatt is, sasvadászok jellemzően csak férfiak lehetnek, a tradicionális nomád közösség sok tagja pedig nehezen akarja elfogadni, hogy jön egy fiatal lány, aki közéjük állna.

A Sasvadász lány egy nagyon erős apa-lánya film: a tinédzserlány apja az, aki szembeszáll a közösségi elvárásokkal, és hajlandó benevezni lányát a tradicionális sasvadászversenyre. Innentől pedig tényleg meseszerű a történet, azt javasoljuk, hogy a film megnézése után érdemes elolvasni a forgatás körülményeiről készült cikket a BBC-n. 

Szintén erős családi történet a Hazám, Watani!, ami ugyan egy Szíriából Németországba költöző menekült családról szól, de mégis sokban különbözik a legtöbb ismertté vált menekülttörténettől. A film négy gyerekről szól, akiknek apjuk egy felkelőegység parancsnoka volt Aleppóban. A férfi és felesége a polgárháború kitörésekor úgy döntött, hogy a forradalom fontosabb, és az országban maradtak, de egy évvel később az Iszlám Állam fegyveresei elrabolták a férfit. 

Ekkor az anya elhatározza, hogy Németországba megy gyerekeivel: Törökországba eljutva, a konzulátuson igényelve kapnak menekültstátuszt, szemben rengeteg menekülttel, repülővel érkezhetnek meg az országba, de ettől a helyzetük nem lett könnyebb. Lehet-e megszokott az, hogy egy kislány hangról felismeri egy rakéta típusát, milyen érzés hátrahagyni a hazádat, lehet-e dönteni a felkelés és a családod között, mit lát meg egy német kisvárosban egy szír tinédzserlány: hasonló kérdések sora merül fel a Hazám, Watani! közben, amit tavaly Oscarra is jelöltek. 

Szintén menekültfilm az Idegenek a paradicsomban, és szintén szokatlan megközelítésből, ami ráadásul szét is feszíti a dokumentumfilmes határokat: Szicíliába érkező menekülteket fogad egy osztályteremben ugyanaz a férfi, de más-más megközelítéssel. Van, amikor a bezárkózó, jobboldali narratívával szembesíti őket, máskor egy másik csoportot a humanista, nyitott hozzáállással fogad, és van, amikor egy újabb csoportnyi menekülthöz a hideg racionalitás hangján szól. Az Idegenek a paradicsomban arra jó, hogy egymás mellett lássuk a menekültválságot kísérő diskurzusokat, melyekbe külön-külön bőven belefutottunk az elmúlt években, de így egyben ritkán lehet őket látni. 

A BIDF teljes programja itt érhető el, érdemes böngészni a filmek között.