Elfolyt a pénz, mint Dunában a víz. Elfolyt a zsebekbe

  • A határmenti kis faluban, Álmosdon másfél éve nincs polgármester, mert előbb felfüggesztették, majd tavaly kirúgták a települést hat éven keresztül vezető Köteles Istvánt.
  • Mindezt azért, mert másfél millió forinttal nem tudott elszámolni: kamurendezvényekről számlázott, a hivatal pénzéből vett tévét és bojlert pedig hazavitte.
  • Köteles mindezek ellenére újraindul a polgármesteri posztért, a választás vasárnap lesz.
  • A 444-nek azt mondta, csak a helyi képviselők akarják félreállítani, a bojler és a tévé “kísérletezésre” kellett neki otthon, és nagy tervei vannak a faluval.

A román határ menti Álmosd annyira távol van a magyar nagypolitikától, hogy egyetlen Soros-plakátot sem lehet látni az utcákon, az emberek nem beszélgetnek a migrációról az utcán, a polgármester-választáson pedig egyetlen fideszes politikus sem indul a falu vezetéséért. Igaz, a helyiek szerint nem árt jóban lenni Tasó László helyi fideszes országgyűlési képviselővel, ha el is akar érni valamit a falu, a vasárnapi időközi azonban nem erről fog szólni:

Hanem arról, hogy ki vezesse a falut azután, hogy az előző polgármestert, Köteles Istvánt másfél éves huzavona után a Debreceni Törvényszék kirúgta a hivatalból.

Az egész azzal kezdődött, hogy 2016 februárjában az álmosdi orvosi rendelőből kikötötték a fűtést, állítólag azért, mert az önkormányzat nem fizette be időben a rezsit.

Napokig hideg volt az orvosi váróban ÁlmosdonFotó: Halász Júlia

Akkor még senki sem gondolta, hogy a pár napos hidegből másfél éves csetepaté lesz a faluban, csak annyi történt, hogy a képviselőtestület elkezdett alaposabban utánanézni az akkor még fideszes polgármester számláinak. Nem volt egyszerű, mert a képviselők fele finoman szólva sem kedvelte a testület másik felét, de összeültek.

Aztán amit találtak, azzal rögtön a bírósághoz és a rendőrséghez fordultak.

A képviselőtestületi tagokból álló fegyelmi bizottság ugyanis milliós költségelszámolásokat talált olyan rendezvényekről, amelyekről soha nem is hallottak:

  • Magyar Köztársaság Napja
  • Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja
  • Nemzeti Összetartozás Napja
  • Független Magyarország Napja
  • Aradi Vértanúk Emléknapja.

“Holokauszt emléknap, 200 ezer, locsoló bál, 150 ezer, március 15-ei október 23-ai ünnepség” - sorolta tovább a 444-nek Ari Sándor képviselő (aki amúgy az expolgármester Köteles István legnagyobb ellenfele volt négy éve a választáson, és most is indul). Ari szerint nem csoda, hogy gyanúsak lettek ezek az elszámolások, hiszen nemcsak, hogy nem hallottak ezekről a rendezvényekről, de a forradalmi ünnepségeknek nem is szokás a faluban nagy feneket kerekíteni: az iskola tart egy ünnepséget, a gyerekek előadnak egy műsort, a faluvezetés tapsol, és ennyi.

Ari Sándor szerint nem csoda, hogy gyanúsak lettek ezek az elszámolásokFotó: Halász Júlia

Mindezeket nem csak Ari mondja, a testület ugyanis már akkor, 2016 nyarán bírósághoz fordult, hogy meneszthessék a polgármestert. A munkaügyi bíróság először tavaly júniusban határozott úgy, hogy felmenti a tisztségéből Köteles Istvánt, de ekkor Köteles fellebbezett. Így az ügy ősszel a Debreceni Törvényszék elé került, végül ott mondták ki jogerősen, hogy a polgármester “súlyos, szándékos, sorozatos, vagyoni kárt okozott” és ezzel jelentős kötelezettségszegést követett el, ezért felmentik a tisztségéből.

A törvényszék szerint 2015 augusztusa és 2016 januárja között a polgármester másfél millió forint előleget vett fel, amelyet 2016 januárjában úgy próbált elszámolni, hogy nyolc rendezvény megtartásáról mutatott be dokumentumokat. A megrendelők és a plakátok azonban utólag készültek el, a rajtuk szereplő időpontokban, helyszíneken és tartalommal pedig “Álmosdon nem voltak események”. Ja, és vásárolt egy televíziót és egy bojlert is, amelyeket otthon használ, de ez “nem függ össze a polgármesteri munkakör ellátásával”.

Mindezek miatt rendőrségi nyomozás is zajlik Köteles István ellen, hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás gyanújával.

Miért kellett a tévé? Mert kísérletezni akart otthon

A választási bizottság ezután írta ki az új polgármester megválasztását január 28-ára.

A polgármesteri posztra pedig Ari Sándor és öt másik jelölt mellé bejelentkezett az októberben kirúgott Kötelest István is. Igaz, már nem a Fidesz színeiben, hanem függetlenként.

Köteles ugyanis teljesen másképp látja az egész történetet, szerinte a képviselők kiszúrtak vele, a bírósági ítélettel nem ért egyet, a faluval pedig nagy tervei vannak. “Úgy kezdődött az egész, hogy rossz helyre nyúltam” - mondta a 444-nek telefonon, találkozni ugyanis betegsége miatt nem szeretett volna. Felemlegette egy képviselőtársának, hogy túl drágán szállítja a zöldségeket az önkormányzat konyhájára, ezért megkérte, hogy változtasson az árain, vagy keres más beszállítót. “Ekkor úgy gondolták, hogy egyszerűbb engem félreállítani” - mondta, hozzátéve, hogy ezután indult ellene a fegyelmi eljárás.

Vasárnap választásFotó: Halász Júlia

A volt polgármester szerint a bíróság nem vette figyelembe a bizonyítékait, sok bizonyítékhoz pedig alapból hozzá sem fért, az önkormányzati levelezéséhez ugyanis megszűnt a hozzáférése akkor, amikor felfüggesztették.

Azt mondta, mindezek ellenére a bíróságon tanúkkal bizonyította, hogy a kifogásolt rendezvényeket megtartotta. A bíróság közleményében ez ugyan nem szerepel, csupán az, hogy a programokról a képviselőknek, az egyház-, és intézményvezetőknek, illetve a hivatali dolgozóknak sem volt tudomásuk.

Köteles szerint a képviselőknek azért nem volt tudomása róluk, mert “nem volt divat nekik rendezvényekre járni”. Egyszer még a kulturális államtitkár is a faluba látogatott, szerinte akkor is úgy kellett rájuk szólni, hogy jöjjenek el. “Attól, hogy nem tudtak róla, rendezvény még volt” - mondta Köteles István.

A házában használt tévére, bojlerre és egy vasalóra a volt polgármester azt mondta, a tervei miatt volt rájuk szüksége (és egyébként is, szerinte azokat az önkormányzati SZMSZ szerint megvásárolhatta).

Köteles István portájaFotó: Halász Júlia

Köteles azt mondta, egy feldolgozó üzemet szeretett volna a faluban építeni, ahol környékbeli zöldségeket, tormát, állatokat dolgoztak volna fel, kolbászt és szalámit töltöttek, savanyúságot készítettek volna. Azt mondta, a régi magyar ízvilágot szerette volna visszahozni, a bevásárlóközpontokban kapható termékekkel ugyanis nem elégedett.

A bojlerre és a tévére pedig azért volt szüksége, hogy azoknak a segítségével kikísérletezze, miket fognak gyártani az üzemben.

Arra a kérdésre, hogy van-e ehhez képzettsége, azt felelte, hogy csak előzetesen tanulmányozni akarta “a termékek megvalósíthatósági lehetőségeit”, és később egy szakértő cég bevonásával akarta volna folytatni a munkát.

A kísérletezést alapvetően egy önkormányzati helyiségben berendezett konyhában szerette volna elvégezni, annak a kialakítására azonban nem tudott akkor még pénzt szerezni, később pedig már nem volt rá lehetősége. A bojlert és a tévét attól még oda szánta, a vasalóval pedig marketing anyagokat, például mintás pólókat akart gyártani a falunak. Hogy mire kellett neki otthon a bojler és a tévé, azt nem részletezte.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy nem volt ésszerű előbb az eszközöket megvásárolni, de szerinte ez csak a bonyolult finanszírozási rendszer miatt történt így. A tévé, a bojler és a vasaló azonban a leváltása óta is nála van.

“A megvásárolt eszközökön jelenleg is rajta van a cédula, hogy azok önkormányzati tulajdonban vannak, a leltárban is szerepelnek” - mondta. Hozzátette, hogy amint elkészült volna a helyiség, ezeket átvitte volna oda. “Komolyan gondolták, hogy lenyúlok egy vasalót, meg egy bojlert? Nem szorulok rá ilyesmire” - mondta. Arra a kérdésre, hogy azóta miért vannak még nála az eszközök, azt felelte, hogy munkajogi perben áll az önkormányzattal, a becsülete és az elmaradt bére miatt, amíg az nem zárult le, addig nem ad vissza semmit.

De hát ez közpénz, a falu pénze! Hát igen, de az ő magánügye

“Nem adom fel, én sportoltam az NB1-ben is. A hat éves közösségi munkámat hagyjam az enyészetnek?” - mondta arra a kérdésére Köteles, miért indul el újra a választáson. Szerinte rengeteg eredménye volt a falunak a polgármestersége alatt, például megnyerték a debreceni virágkarnevált, és létrehozott egy "KÖLCSEY.HU elnevezésű alkotói pályázatot, melyet 51 országban, több, mint 2 millió magyar követett a Világban”. Most pedig még több pénzt szeretne hozni a településre. Szerinte van egy réteg, aki kiáll mellette a faluban.

ÁlmosdFotó: Halász Júlia / 444

Köteles helyi megítélése mindennél jobban rámutat arra, mennyire megosztott lehet egy település, és hogy mennyire nehéz a helyieknek értelmeznie a közügyeket még egy olyan kis faluban is, mint az 1600 fős Álmosd.

A megkérdezett helyiek egy része azt mondta, pofa kell ahhoz, hogy Köteles ezek után újra elinduljon, sőt volt, aki egyenesen a föld alá kívánta. Más viszont azt mondta, egyáltalán nem érti, miért gyanúsítják sikkasztással a volt polgármestert, hiszen “kedves, nyájas ember”. Köteles egyik szomszédja pedig azt sem igazán értette, mi köze bárkinek is ahhoz, hol vannak a hivatali pénzből vásárolt eszközök:

  • “Ez az ő magánügye.”
  • “De hát ez közpénz, a falu pénze!”
  • “Hát igen, de az ő magánügye. Azt mondta kellettek nekik a dolgok, valamit kísérletezni.”

Közben hiába a közelgő választás, a falut beterítette egyfajta apátia: senki sem beszél semmiről, majd úgyis minden eldől vasárnap. Eközben azonban mindenkinek megvan a véleménye, az egyik boltos például hosszas beszélgetés után kibökte, hogy nem gondolja, hogy Köteles sikkasztott volna. “Látta a házát? Nem úgy néz ki, mint aki ilyen nagy lábon élt” - mondta.

Pofa kell ahhoz, hpgy újra elinduljonFotó: Halász Júlia

Egy idős nő pedig sajátos harcként értelmezi a polgármester-választást: 2014-ben még kapott tűzifát a hivataltól, így elment szavazni. Azóta nem, kérni pedig nem fog, “hisz sosem kért”, cserébe viszont idén már nem fog szavazni.

Még a zsírúj szennyvíztelep se működik jól

Ari Sándor szerint belefáradtak az emberek a politikába, főleg az országosba, hiszen folyamatosan csak a migránsokkal való riogatást hallják, illetve azt, hogy mekkora a munkaerőhiány. Ami szerinte biztos hogy van, csak az ország nyugati felében, az ő környékükön a munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma.

Van, aki úgy szavaz, hogy nem szavazFotó: Halász Júlia

Meg még egy sor dolog, amit már a falusiak tettek hozzá a listához:

  • Volt, aki azt mondta, ráférne a temetőre egy kis gondviselés.
  • Más a rossz minőségű utakat kérte számon.
  • Azt pedig sokan felemlegették, hogy hiába kedvelik a falut hivatalosan vezető alpolgármestert, nincs ereje ellátni a feladatát, hiszen főállásban a helyi orvos asszisztense, polgármester meg másfél éve nincsen.
  • Az pedig már csak ráadás, hogy a 2011-ben 470 millió forintból épített szennyvíztelep alig-alig működik, az aknái iszaposodnak.

A megkérdezett falusiak egy része pedig az egészet a volt polgármester és a jelenlegi képviselőtestület számlájára írta. “Elfolyt a pénz, mint Dunában a víz. Elfolyt a zsebekbe” - mondta egy idős férfi az utcán, aki szerint az új faluvezetőnek fel kell kötnie a gatyáját.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.