Meghalt a világ legöregebb férfija

életmód
2018 január 30., 19:56
comments 91

Száztizenhárom éves korában meghalt Francisco Núnez Olivera, a világ legöregebb férfija egy nyugat-spanyolországi faluban, ahol egész életét töltötte.

photo_camera Fotó: Youtube

A hétfő reggel elhunyt Francisco, akit a helyiek Marchenaként ismertek, 1904. december 13-án született a Badajoz tartománybeli Bienvenidában. Asztúriában élő öccse, Luis 95 éves, a szintén Bienvenidában élő húga, Jacoba pedig 93. Négy gyereke, kilenc unokája és tizenöt dédunokája született. 1988-ban özvegyült meg, és két fiát is eltemette. Idősebb lányával, a 81 éves María Antoniával élt együtt, nem messze másik lányától, a 78 esztendős Milagrostól. Utolsó születésnapját María Antoniával ünnepelte, amikor is tortával indította a reggelt, majd nekilátott elolvasni a születésnapi jókívánságokat, amelyeket a világ különböző tájairól küldtek neki.

A férfit kedden temették el szülőfalujában, ahol egész életét élte és, ahol gyásznapot hirdettek halála miatt. 

Francisco mindig is a jó géneknek, a kemény munkának és a saját termesztésű zöldségeken alapuló étrendnek tulajdonította magas korát, amelyet naponta egy pohár vörösborral is megünnepelt. „Egész életemben a földeken dolgoztam” - mondta Francisco tavaly az El Mundo című spanyol napilapnak.

link Forrás

Francisco tíz éves volt az első világháború kitörésekor, és az 1920-as években a berberek ellen harcolt a Marokkó területén található Riff-hegységnél. Lánya szerint apja hosszú életéhez a „nyugodt falusi légkör” is hozzájárult, valamint, hogy „mindig is a maga ura volt, nem veszekedett a családdal, és élvezte az életet, amely a termőföldek, az otthona és a falu kocsmája köré épült”.

A spanyolok átlagélettartama az egyik leghosszabb a világon, amit gyakran a mediterrán étrendnek és a hagyományosan nyugodtabb tempójú életnek tulajdonítanak. 

A világ legöregebb embere jelenleg a japán Tadzsima Nabi, aki 1900. augusztus 4-én született. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.