Egyetemi jódliképzés indul Svájcban

külföld
2018 január 31., 20:42
comments 50

A luzerni művészeti egyetemen jelentették be a BBC híre szerint, hogy alap- és mesterképzésen is tanítani fogják a jövőben a jódlizást, 3+2 éven át. Az első évfolyam 2018 őszén indul majd el. 

Mint a Wikipedia találóan összefoglalja, a jódlizás főként az ausztriai Tirol és Svájc népies, szöveg nélküli éneklésmódja. Az énekhang időnként csuklásszerűen a magas fejhangokkal váltakozik, hangok képzésekor a fej rezonál. A technikát segíti a nyitott, illetve zárt magánhangzók kiejtése, a tág hangközök magas és mély hangjain. Tirol tartomány hegyvidékein használták az egymástól távol levő hegycsúcsok lakosai, sokszor így üzentek egymásnak. Egy idő után a vidék népzenéjének részévé vált.

link Forrás

A luzerni lesz az első egyetem, ahol tanítani fognak ilyesmit. Az oktatást a többszörös díjnyertes jódliénekes Nadja Räss vezeti majd. Az egyetem zenei tanszékét vezető Michael Kaufmann elmondása szerint régi álmuk vált most valóra ezzel. 

A leendő diákok nemcsak jódlizni tanulhatnak majd meg, zeneelméletet, történetet is fognak hallgatni, de mellette még üzleti témájú óráik is lesznek. Február végéig lehet jelentkezni, várhatóan mindössze 3 vagy 4 diákkal indul el majd az első képzés. 

photo_camera Fotó: VALERIANO DI DOMENICO/AFP

A jódlizás az elmúlt időszakban újra népszerű lett Svájcban, tavaly még a lemezek is jól szerepeltek az eladási listákon. A svájci kormány 2014-ben vetette fel, hogy az Unesco világörökségi listájára vetetnék fel a különleges énekstílust. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.