A kormányváltást akarók többsége teljes ellenzéki összefogást akar

POLITIKA
2018 március 14., 14:50
comments 388
  • A Medián legfrissebb felmérése szerint a kormányváltást akaró választók 50 százaléka teljes ellenzéki összefogást akar, vagyis azt, hogy a Fidesz jelöltjével szemben csak egy ellenzéki jelölt induljon minden választókerületben.
  • Karácsony Gergely még a jobbikosok harmada számára is elfogadható miniszterelnök-jelölt, Orbánnal szemben az LMP-sek 52 százaléka támogatná.
  • Ez alapján kijelenthető, hogy Karácsony a legintegratívabb miniszterelnök-jelölt.
  • A kormányváltást akaróknak jelenleg csak 59 százaléka ígéri biztosra a részvételét, vagyis az ellenzéknek intenzív mozgósításba kell kezdenie.

Szerdán publikálta legfrissebb közvélemény-kutatása eredményeit a HVG-ben a Medián. A kutatás fő adatai nagy meglepetéseket nem tartogattak, a kutatók legutóbbi felmérése óta szignifikáns, hibahatáron túli változás nem volt a pártok támogatottságában. A HVG-ben közölt eredmények közül a legérdekesebb a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók aránya az adott pártok szavazótáborában. Ez alapján ugyanis bár a DK hívei a legelkötelezettebbek, a Fidesz alig marad el tőlük: támogatóik 74 százaléka mondta biztosra a részvételét a márciusi felmérésben.

A többi párt támogatói körében 70 százalék alatti az elkötelezett szavazók aránya. Még érdekesebb az a bontás, amely a kormányváltást, illetve a Fidesz hatalmon maradását akarók körében mérte a részvételi hajlandóságot. Míg a kormány maradását akarók 68 százaléka ígérte biztosra a részvételét, a kormányváltók körében csupán 59 százalék a részvételi hajlandóság most.

Amiből az következik, hogy a még bizonytalanok körében az ellenzéknek nagyobbak a tartalékai, vagyis az ellenzéknek létérdeke választói aktiválása, mozgósítása.

Megkerestük a Mediánt, és elkértük tőlük a felmérésük további részleteit, amelyek a HVG-ben nem jelentek meg. Megérte, mert a Medián még további, az ellenzéki stratégia szempontjából lényeges kérdéseket is feltett.

Rákérdeztek például az ellenzéki pártok támogatóinál és a kormányváltást akaró bizonytalanoknál, hogy szerintük az ellenzéki pártoknak a választókerületekben külön-külön, teljes koalícióban, vagy a Jobbikot kizáró baloldali koalícióban kéne-e egyéni jelölteket állítaniuk.

A felmérés szerint

  • A DK támogatóinak 50, az MSZP-P támogatóinak 61, de még az LMP támogatóinak 55 százaléka is azt szeretné, ha minden fideszes jelöltnek csak egy ellenzéki kihívója lenne;
  • még a Jobbik támogatóinak 34 százaléka is ezt akarja, bár a Jobbik támogatóinak relatív többsége, 47 százaléka igazán annak örülne, ha a Fidesz jelöltjével szemben jobbikos és egy baloldali jelölt is indulna;
  • Összességében a kormányváltást akarók 50 százaléka azt szeretné, ha csak egy jelölt indulna, 28 százalékuk a Jobbik külön indulását szeretné, és csupán 22 százalékuk támogatja azt, hogy minden párt állítson mindenhol saját jelöltet.

Ez utóbbi javaslatot még az LMP támogatóinak is kevesebb, mint a harmada támogatja.

A Medián vizsgálta azt is, hogy a kormányváltó szavazók szerint pártjaiknak be kellene-e állniuk Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége mögé. Januárhoz képest szignifikánsan nem változott a választók álláspontja, még a Jobbikosok 45, az LMP-sek 50 százaléka szerint is Karácsony jelöltségét kéne támogatnia pártjuknak.

A Medián rákérdezett arra is, hogy melyik párt támogatói melyik miniszterelnök-jelöltet tartják legalkalmasabbnak a miniszterelnökségre. A pártot választó ellenzéki szavazók körében egyértelműen Orbánt tartják a legalkalmatlanabbnak - a legjobb eredménye a százas skálán az LMP-sek körében elért 19 pont volt. Legalkalmasabbnak minden pártot választó válaszadó a saját pártja jelöltjét tartotta, de második legalkalmasabbnak mindegyik párt hívei Karácsony Gergelyt jelölték meg.

A kormányváltást akaró bizonytalanok is Karácsonyt tartják a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, bár a százas skálán csak 44 pontra értékelik. Szél Bernadettet 38 pontra értékelték, Gyurcsányt 33-ra, Vonát 27-re, míg Orbán Viktor körükben is csak 19 pontot szedett össze.

Egy Orbán elleni párharcban már kicsit más a helyzet, ott a Jobbik támogatói Vona után másodikként inkább Szél Bernadettet, mint Karácsony Gergelyt preferálnák. A kormányváltást akarók összességében leginkább Karácsonyt (59 százalék) legkevésbé Gyurcsányt látnák Orbán kihívójaként, de 53 százalékuk Szél Bernadettet is támogatná Orbánnal szemben.

Végül egy jó hír Karácsony Gergelynek, akiről januárban még a válaszadók többsége, 51 százaléka azt se tudta, hogy melyik párt jelöltje: mostanra már a válaszadók 54 százaléka eltalálta, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje, 27 százaléka legalább az egyik jelölő pártot meg tudta nevezni, és már csak 20 százaléknyi választónak nincs fogalma arról, hogy ki is jelölte őt.

A felmérést 2018. március 2-7 között, az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt magyar állampolgár személyes megkérdezésével készítette a Medián. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában legfeljebb +/-3 százalék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.