Elkészült Ángyán József jelentése a Pest megyei földárverésekről

A Népszava számolt be Ángyán József legfrissebb jelentéséről, melyben a Pest megyei földárverések eredményét összegezte. A második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára 2015 óta jelenteti meg tanulmányait, ez már a hatodik megye, ahol végigvette, hogy milyen kezekbe kerültek a Földet a gazdáknak! elnevezésű program keretében a földek. 

A lap arról ír, hogy a jelentés szerint Pest megyében és Budapesten 17 ezer 286 hektár állami földet hirdettek meg, és végül valamivel több mint kilencezer hektárt privatizáltak. A földek végül 149 árverezőhöz kerültek, de a területek háromnegyedét, azaz több mint 6800 hektárt 27 nagy érdekeltség szerezte meg. Hasonlóan a többi megyéhez, itt is az volt a tapasztalat, hogy keveseknek nagy terület, míg sokaknak apró területek jutottak. 

Ángyán arról is ír, hogy az elkelt földekből 7400 hektár licitálás nélkül, kikiáltási áron kelt el, ráadásul töredékért az európai földáraknak: átlagosan 1,6 millió forint/hektár áron. Valódi licitálás és verseny csak a földek 3-4 százaléka esetében történt. Ezt magyarázhatja az is, hogy akkora méretű birtoktesteket kínáltak fel az árverésen, melynek megvétele több százmilliós tételt jelentett, ezért a tényleg helyben élő és gazdálkodó családok a kiírások jelentős részénél nem rendelkezhettek elég tőkével ahhoz, hogy versenybe szálljanak. 

A jelentés kitér arra is, hogy az érintett 71 település közül 27-ben egyáltalán nem volt helybeli nyertes árverező, és vannak olyan területek is, ahol felmerült az ingatlanspekuláció lehetősége, például Pomáz esetében egy elárverezett birtoktesten tervezik az elkerülő utat, ami jelentősen megnövelheti majd a terület értékét. 

„Ennek ismeretében talán nem véletlen, hogy az itteni 155 ha-t megszerző, külső – budapesti, pilisvörösvári és szentendrei illetőségű – árverési nyertesek között ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő vállalkozót, a jegybankelnök unokatestvérének tulajdonában lévő gabonakereskedő-, szállítmányozó és ingatlanos cégek vezetőjét, ingatlan, élelmiszer és dohányáru nagykereskedőt, vagy éppen ismeretlen tevékenységi körű, strómangyanús nyertes árverezőt is találunk”

- áll Ángyán József elemzésében. Ángyán kitért arra is, hogy kormányközeli baráti és gazdasági szereplők is jelentősebb földterületekhez juthattak: a legtöbb földet, több mint 1010 hektárt 13 birtoktesten, egy ceglédi multi-milliárdos gépjármű-kereskedő és árufuvarozó család tagjai és egyik cégük vezetője alkotta érdekkör szerezte meg, de a nyertesek között van a Szijjártó futsall-csapatát támogató agárholding vezetői épp úgy, mint a megyei Magosz-vezető, Buzek Menyhért lányai. A győztesek között volt még a CBA-tulajdonos Lázár Vilmos üzlettársa, Abony volt fideszes alpolgármestere és fia, valamint Kiskunlacháza fideszes alpolgármestere, Cegléd fideszes polgármestere és egy fideszes önkormányzati képviselő felesége is.