Rakétákkal lőtték Szaúd-Arábia fővárosát a jemeni lázadók

külföld
2018 március 26., 04:45
comments 92

A szaúdi légvédelem vasárnap összesen hét olyan ballisztikus rakétát lőtt le, amit a jemeni húszi lőttek ki. A törmelék megölt egy embert. Ő volt az első, aki meghalt a szaúdi fővárosban, mióta a szaúdiak három évvel ezelőtt beavatkoztak a jemeni konfliktusba. 

Három rakétát Rijád északkeleti része felett lőttek le éjfél körül. A Reuters rijádi tudósítói több hangos robbanást hallottak éjfél előtt a fővárosban, és füstöt láttak gomolyogni felette.

Ezzel egy időben a jemeni húszi lázadók által működtetett SABA hírügynökség arról számolt be, hogy a lázadók kilőttek néhány rakétát szaúdi célpontokra. Burkan H2 kis hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki a Rijádtól 35 kilométerre keletre fekvő Háled király nemzetközi repülőtérre, illetve más típusú rakétákkal vették célba a Szaúd-Arábia délnyugati részén lévő Abha, Dzsizan és Nadzsán városok repülőtereit.

Az elmúlt hónapokban többször előfordult, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákkal lőttek szaúdi célpontokat, és a rijádi reptér ellen is hajtottak már végre támadást. Rijád és Washington is azzal vádolta Iránt, hogy rakétákkal fegyverzi fel a jemeni síita lázadókat, amit Teherán tagadott. 

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott, síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita lázadók 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével, azóta több mint tízezren haltak meg a konfliktusban, kétmillió embernek pedig el kellett menekülnie. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.