Nem engedték be egy Nyugati téri diszkóba a Parno Graszt tagjait

jog
2018 április 29., 10:28
comments 311

Az ország egyik legismertebb, sokszorosan kitüntetett, nemzetközileg is ismert roma zenekara, a Parno Graszt pénteken játszott Budapesten, és az Index cikke szerint a Kobuci Kertben tartott teltházas koncert után a zenekar több tagja egy napra még a fővárosban maradt, mert másnap stúdióba vonultak. 

link Forrás

A szombati stúdiózás után a szabolcsi zenészek szórakozni szerettek volna, de nem jártak sikerrel, a Nyugati téren lévő Remix Disco biztonsági őrei ugyanis nem engedték be őket. A zenekar hat tagja szerette volna megtudni, hogy miért nem mehetnek be, de a biztonságiak csak annyit mondtak, hogy kamerarendszer van a bejáratnál felszerelve, és nekik fentről szóltak le, hogy ne engedjék be őket. 

Ugyan nem mondták a zenészek szemébe, de a zenekar menedzsere a lapnak azt mondta, szerinte nagyon valószínű, hogy azért nem mehettek be, mert romák. A lap kereste a Remix Disco üzemeltetését, ha kiderül, miért nem engedték be a zenekar tagjait, mi is beszámolunk róla. 

Közben a RomNetnek nyilatkozott a zenekar tangóharmonikása, Oláh Krisztián, aki elmondta, hogy éjfél körül értek a szórakozóhelyre, és előtte nem fogyasztottak alkoholt, így az üzemeltetőknek csak az lehetett a bajuk, hogy a zenekar két tagjáról, Oláh Sándorról és Németh Istvánról egyértelműen látszik, hogy romák, hiszen barna bőrűek, míg Oláh Viktor a pénteki koncertjük fellépőruháját, egy fehér alapon piros virágmintás inget viselte.

A RomNet cikke szerint a zenekar öt tagja, köztük Oláh Heléna énekessel megszégyenülve távoztak a Remix Retro Diszkótól. Krisztián azt mondta, nem akartak sem rendőrt hívni, sem a helyszínen panaszt tenni az őket ért diszkrimináció miatt, mert mint fogalmazott, nem tudták volna bizonyítani igazukat. A megaláztatás után más helyre sem mentek be, szomorúsággal töltve elmentek a szállodájukba és lefeküdtek. A lap arról is ír, hogy a szórakozóhely nem első alkalommal diszkriminálta a romákat, több hasonló ügy az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.