Némán vonultak a vörös szőnyegen az egyenlőséget követelő nők

Egyenlő fizetést és azonos megbecsülést követeltek azok női filmesek, akik csendben lépdeltek végig a legnagyobb filmfesztivál vörös szőnyegén.

Fotó: LOIC VENANCE/AFP

Köztük olyan sztárszínészek, mint Jane Fonda, Claudia Cardinale, Helen Mirren, Salma Hayek, Marion Cotillard, több rendező, producer, vágó és díszlettervező, valamint a zsűri női tagjai Cate Blanchett vezetésével, összesen 82-en. „Azért ennyien, mert az elmúlt 71 évben 82 női rendező által készített filmet mutatott be a hivatalos versenyprogramban a fesztivál” - jelezték a szervezők. Ez a versenyfilmek töredékét jelenti: a rendezőnők 82 filmjével szemben férfi rendezők 1688 filmjét mutatták be Cannes-ben.

A néma vonulás végén tartott beszédek a szexuális zaklatásokra is kitértek. Cannes-ban ez azért különösen kényes kérdés, mert Harvey Weinstein molesztálásainak jelentős része itt történt. A fesztiválon kampányt is indítottak a szexuális zaklatások ellen, röplapokon hívják fel a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek megfelelően és egy ingyenesen hívható segélyvonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúk számára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár szombaton azt mondta, hogy számokat még nem tud mondani, de érkeztek hívások a fesztivál keddi kezdete óra.

Fotó: ANTONIN THUILLIER/AFP

Holnap a francia és a svéd kulturális miniszterek itt jelentik be, hogy pénzügyi programot indítanak a női rendezők támogatására a világban, hétfőn pedig a cannes-i fesztivál különböző szekcióinak válogatói, Thierry Frémaux, Edouard Waintrop és Charles Tesson aláírnak egy chartát, amelyben elkötelezik magukat a férfiak és nők közötti egyenlőség figyelembe vételére. Idén a hivatalos programban szereplő 21 filmből hármat rendezett nő, Frémaux szerint ezen az arányon javítani kell. (Guardian, MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.