Erdő Péter: az a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást, mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén.

A bíboros az MTI-nek elmondta, az idegenforgalmi központokban lévő templomok többsége most is egész nap nyitva van, de szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak a turisztikai látványosságnak számító templomokban biztosítanák a lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túl is.

Ennek biztonságos megvalósítása nagy feladat, amelyhez különböző külső feltételeknek kell teljesülniük. Van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, míg például a műemléktemplomokban egész napos őrzésre van szükség, ami megterheli a plébániák költségvetését.   

A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.