Négy évvel az átadás után életveszélyessé nyilvánították a Begyeleg kilátót

vidék
2018 május 24., 08:18
comments 122

2014 augusztusában adták át Mályinka határában a Begyeleg kilátót, megépítéséhez „ökoközlekedés fejlesztése” címen 3,9 millió forint uniós forrást adtak. Most azonban le kellett zárni, mert életveszélyesnek nyilvánították - írja az Átlátszó. A lapnak egy olvasó küldött fotót a leszalagozott építményről, melyen szerinte már építésekor látszott, hogy gyenge minőségű fából készült. Az akkori kivitelezőt az Átlátszó hiába kereste, ilyen néven egy budapesti, mára törölt céget tart nyilván a cégjegyzék. Végül rájöttek, a Tardonára bejegyzett Rezilienciaközpont Kft. lehet, amit keresnek, érdeklődésükre ezt az ügyvezető meg is erősítette. Egyéb részleteket azonban nem közölt, mint mondta, nem tud a kilátó lezárásáról, esetleges hibáiról. A falu korábbi polgármestere, Mihály Ferenc szerint bár egy helyen „valakik” megbontották a szerkezetet, de nincs baj a kilátóval, ő maga nemrégiben fel is mászott rá. A település lakói egyébként buszmegállót szerettek volna, de csak kilátóra lehetett pályázni, és az ő polgármesterük nem volt olyan kreatív, mint Nyugotszenterzsébeté, aki egy furcsa hibriddel hidalta át a problémát.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.