A kuparekorder Real és a gólrekorder Liverpool ütközik szombaton a BL-döntőben

A Real Madrid és a Liverpool vívja a Bajnokok Ligája 2017-18-as szezonjának döntőjét, amit a kijev olimpiai stadionban rendeznek szombat este. A sorozat két leggólerősebb csapata találkozik: 

a Liverpool ebben a szezonban már megdöntötte a főtáblán szerzett gólok rekordját 40 találattal (!!!!). A Real ugyan tízzel kevesebb gólt lőtt, de 12 BL-meccsen az sem kevés. 

Előzetesen a Real döntőbe jutására fogadtak volna többen, mégis az ő útjuk volt döcögősebb: a csoportból is csak másodikként jutottak tovább a Tottenham mögött; a PSG elleni nyolcaddöntőn ugyan jobbak voltak, de szerencsések is – Neymar megsérült a visszavágó előtt –, a Juventus és a Bayern ellen viszont tényleg csak hajszálon, vitatott bírói döntéseken múlt a továbbjutásuk. 

A Liverpool lazábban ment végig a mezőnyön: a 16 között idegenben 5-öt rúgtak a Portónak, simán verték a végső esélyes Manchester City-t is, és csak a Roma elleni visszavágó volt necces. Összességében mégis a Liverpool döntőbe jutása a nagyobb meglepetés: szezon előtt már a négybe kerülésük is nagy dolognak számított volna, most viszont a fogadóirodák szerint majdnem ugyanannyi esélyük van, mint a címvédőnek.

Mindenki bevethető

A Real története során 12-szer nyerte el magasba a legrangosabb európai kupát, ezzel vezeti az örökranglistát, a Liverpool 5 BEK-/BL-győzelmével holtversenyben harmadik. Ennél többet számíthat, hogy a mai Real a legrutinosabb BL-csapat: Ronaldo már 4-szer, Ramos és Marcelo 3-szor nyert BL-t, és vannak még többszörös győuztesek a csapatban, miközben 

a Liverpoolban még egyetlen játékos sem játszott soha még döntőt se.

Zinedine Zidane, a Real Madrid és Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője.Fotó: GABRIEL BOUYS, GLYN KIRK/AFP

A két edző nemzetközi eredményei között is nagy a különbség a Real javára. A Liverpool menedzsere, a német Jürgen Klopp idáig mindkét európai kupadöntőjét bukta: 2013-ban a Dortmund edzőjeként a Bayern Münchentől kapott ki 2-1-re, 2016-ban már a Liverpool élén a Sevilla ellen hasalt el 3-1-re az Európa Ligában.  

A francia legenda, Zinadine Zidane viszont, aki 2002-ben játékosként is nyert BL-t a madridiakkal, edzőként eddig képtelen veszíteni: a BL-ben már első évében végső győzelemig vezette a Realt az Atlético ellen, tavaly a Juventus ellen pedig duplázni is tudott. Ha szombaton győz, Zidane történelmet írhat:

két egymást követő Bajnokok Ligáját sem nyert még senki, nemhogy hármat.

A tapasztalat a Real mellett szól, a forma viszont nem feltétlenül. A Liverpool egészen fenomenális szezont fut: a Mané–Firmino–Szalah hármas 29 góljával rekordot döntött a BL-ben, soha egyetlen támadósor nem rúgott még ennyit, és egységük csak erősebb lett attól, hogy a szezon felénél 160 millió euróért eladták a Barcelonának a brazil Philippe Coutinhót. 

A támadóhármasból is kiemelkedik a 25 éves egyiptomi Szalah, akit idény elején szerződtettek a Rómától, és aki ihletett formában focizik:

  • 44 gólnál jár a szezonban,
  • 11 gólt lőtt a BL-ben, 
  • a Premier League játékosai már megválasztották az év játékosának, 
  • a Transfermarkt szerint piaci értéke egy év alatt dupljára nőtt,
  • és ha most nyernek az angolok, akár az Aranylabdára is esélyes lehet. 
Mohamed Szalah.Fotó: PAUL ELLIS/AFP

Szalahról, aki hívő muszlim, a Liverpool orvosa pénteken árulta el, hogy a meccs előtti napokban felfüggesztette a május 16-a óta tartott ramadani böjtöt, hogy minél jobb formát futhasson szombaton.

A nagy menetelésben kulcsszerep jutott a sokadvirágzását élő veterán középpályás James Milnernek is, akit a sérülések miatt Klopp ismét a középpályán szerepeltet, és  aki 9 gólpasszával szintén rekordot döntött a BL-ben. Fontos láncszem rajtuk kívül a csapatkapitány Jordan Henderson is, akinek a begyűjtött labdák szétosztása a fő feladata. A német edző nagyon boldog volt az utolsó sajtótájékoztatón, mert a hónapok óta sérült Adam Lallanát és a hátsérülésből visszatért Emre Cant is jelölni tudta a keretbe. 

Türelemjátékra készül a Real

Gondja a Liverpoolnak leginkább hátul lehet: az angol válogatottba is bekerült 18 éves jobbhátvéd, Trent Alexander-Arnold az év egyik nagy felfedezettje, de kérdés, első BL-döntőjén hogy oldja meg az egy az egy elleni helyzeteket a balra kihúzódó Ronaldóval szemben. Középen a Southamptontól 85 millió euróért vásárolt holland Virgil van Dijk bevált, és a horvát Dejan Lovren is hatékony romboló, de egyikük sem tartozik a gyorsan forduló középhátvédek közé.  

Marcelo, Vazquez és Ronaldo hallgatja Zidane tanácsait a meccs előtti egyik utolsó edzésen Kijevben.Fotó: GABRIEL BOUYS/AFP

A Real óriási előnye az összeszokottság és a hihetetlenül bőséges keret. A Juventus elleni tavalyi BL-döntőjüket tanári türelemjátékkal nyerték meg, és szinte biztos, hogy most sem kockáztatnak: masszív, biztonságos 4-4-2-vel és az egész mezőny leglabdabiztosabb középpályássorával (Casemiro–Modrics–Kroos–Isco) kezdenek majd, eleinte inkább lassítják a játékot, és megpróbálják kivárni az első liverpooli hibát, hogy aztán a meccs végéhez közeledve Ronaldo mellé megérkezzenek a pályára szélsebes futóemberek: Asensio, Bale vagy akár Vazquez. 

Ronaldóban nyugodtan bízhatnak a madridiak: a portugál sztár, aki 120 góljával minden idők legeredményesebb BL-játékosa, már 15 gólnál jár a mostani BL-szezonban, és ha sikerül győzelemre vezetnie a csapatát, ő lehet az első játékos a BL történetében, aki ötödször is elhódítja a serleget. Valószínű, hogy a Bayern elleni duplával újra formába lendülő francia Karim Benzema kezd majd a portugál oldalán, de Vazquez sem lenne nagy meglepetés.

Hiába a lehengerlő liverpooli forma, azért a fogadóirodák is inkább a rutinos Realt látják valamivel esélyesebbnek: a spanyol győzelem 2.15-szörös, az angol diadal 3.25-szörös pénzt fizet. 

A meccs előtti utolsó sajtótájékoztatóján Klopp is elismerte, hogy a madridiak az esélyesebbek, „mert senkinek nincs olyan padja, mint nekik”, de optimistán hozzátette:

„Örülünk, hogy  felépültek a sérültek, örülünk annak, amink van, és nem panaszkodunk amiatt, amiből nekik több jutott. Nem hasonlítgatjuk magunkat hozzájuk. Másoknak talán több jó játékosuk van, de nem ők döntőznek, hanem mi. Eddig is a saját utunkat jártuk, és most már végig is megyünk rajta."

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.