Egy boldogabb korra emlékezett a Magyar Hírlapnak adott interjújában Kásler Miklós emberminiszter, amikor

• az emberek átlagban feleannyi ideig éltek, mint ma,
  
• hetvenszer annyi csecsemő halt meg egy éves kora előtt, mint napjainkban,
  
• egyáltalán nem volt nyugdíj illetve társadalombiztosítás,
  
• sem közművek,
  
• az emberek többsége ma már alig elképzelhető szegénységben élt,
  
• de nagyon nagyot mentek a családi, nemzeti, közösségi értékek.
  

Káslert a kormány családpolitikájáról kérdezte az újság. Arról beszélt, hogy demográfiai hullámvölgyben vagyunk, és hogy meg kell teremteni a gyermekvállalás anyagi feltételeit.

Ha végignézünk ezeregyszáz éves történelmünkön, a magyarság megharmincszorozta magát. Tatárok ide, törökök oda. Ezt nem tudta utánunk csinálni egy nép sem a környezetünkben, ami annyit jelent, hogy életképesek vagyunk

- fektette le az alapokat a miniszter. A Magyar Hírlap ezután megkérdezte, hogy Kásler szerint tényleg csak az anyagiakon múlik-e a családalapítás, a miniszter pedig tiszta erőből csapta le a labdát.

„Három generációval ezelőtt nagyon gyakoriak voltak a nyolc-tízgyermekes családok. A családfő dolgozott a földeken, a feleség ellátta a háztartást, és gyermeket nevelt, mindezt általában nagy szegénységben. Ez évszázadokon át így volt. Az életszemlélet azóta sokat változott, és sokan egyre inkább azt várták, főleg a kilencvenes évek elején, hogy eljön a jólét, az egyéni szemléletben pedig a pénz és a hatalom, illetve a különböző örömök hajhászása kapott prioritást, a családi, nemzeti, közösségi értékek háttérbe szorultak.”

Évszázadokon át tényleg sokan nagyobb családokban éltek, mint ma, de nem azért, mert az Örömök Hajhászása helyett a Családi Értékeknek adták a prioritást.

Míg ma ezer csecsemő közül például négy hal meg egy éves kora előtt, addig az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején ezerből 200-300 gyerek nem érte meg az egy éves kort sem, gyakorlatilag minden negyedik baba meghalt. Mai szemmel nézve a felnőtteknek sem volt sokkal jobb, a születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál és a nőknél is 40 év alatt volt. (Persze lehet, hogy régen önmegtartóztatásból, szerénységből, értékek mentén nem éltek olyan nagyon sokáig az emberek. Elgondolkodtató, hogy az öregedés is az individualizmus elterjedésével egy időben lett divat.) Mivel nem volt sem társadalombiztosítás, sem nyugdíj, sem közművek, és a közoktatás 12 éves korig tartott, ezért a nagy többségnek nem választás volt a nagycsalád, hanem szükségszerűség. Sok gyerek kellett, hogy közülük legalább néhány megérje a felnőttkort, sok dolgozó kézre volt szükség, hogy ne éhezzen vagy fagyjon meg a család, hogy gondoskodni tudjanak szüleikről, ha azok megbetegedtek, vagy véletlenül megérték az idős kort.

Nem kell nagy fantázia elképzelni, hogy ha az 1900-as évek elején (vagy még korábban) élő magyar nagycsaládnak felajánlanák, hogy cseréljen helyet egy 2018-ban élő magyar családdal, akkor a többség azért kapna a lehetőségen.