Csörög egy bakelit telefon. Patrick zavartan felveszi. Sokkoló hír, meghalt az édesapja. Patrick mélyen összegörnyed, mindjárt a padlón, ki kell nyújtania a kezét, hogy megtámaszkodjon. De nem. Mégsem. Mintha inkább csak észrevett volna valamit a földön. Nem megtámaszkodni akar, hanem felvenni valamit telefonálás közben. Egy használt injekciós tű az. Igen, óriási csapás - mondja még a kagylóba, leteszi, majd lassan elmosolyodik.

Ezzel a morbid, de szórakoztató jelenettel kezdődik a Patrick Melrose című tévésorozat, ami az angol író, Edward St. Aubyn öt novelláját dolgozza fel, egyet-egyet részenként. Aubyn könyvei saját életéről szólnak, egészen pontosan arról, hogy szadista édesapja rendszeresen megerőszakolta, amikor még kisfiú volt, és hogy ezzel a traumával felnőttként mit tudott kezdeni.

Eddig négy részt mutattak be az ötből, és azoknak szinte minden pillanata tökéletes. Az első részben egymás után váltakoznak a kegyetlenül szórakoztató és a fojtogatóan nyomasztó részek.

A súlyosan heroinfüggő Patrick Melrose New York-ba repül, hogy onnan hazavigye Angliába apja hamvait. Le akar szokni, borzalmas elvonási tünetei vannak, így végül a Central Parkban, egy híd alatt egy kisebb gyógyszertárat vásárol össze magának, miközben a drogdílerek már egymással perlekednek, hogy melyikük szolgálja ki a láthatóan ipari mennyiségekben gondolkodó vevőt. Megérkezik a ravatalozóba, ahol először majdnem megfullad, mert nem tudja lenyelni a szájába vett túl nagy adag kábítószert, majd tévedésből egy zenés-táncos halotti torhoz vezetik. Végül tisztázódik a helyzet, és egy üres szobában megtalálja apja koporsóját. A halott férfit zörgős csomagolópapír borítja, Melrose lassan bontja ki.

Ez.. ez apu? Igen. Jaj, pont, amilyet akartam!!! Hát ezt igazán nem kellett volna

- mondja boldogan a koporsó mellett az üres teremben.

Miközben ezek a morbid, komikus, néha burleszkbe hajló jelenetek mennek az első 15 percben, rendszeresen bevágnak pillanatokat Patrick gyerekkorából. Először bizonytalanul, majd egyre kétségbeesettebben bolyong egy házban, közeledik apja hálószobájához. Szörnyen fenyegető villanások ezek, amiktől pokolian rosszul érzi magát az ember, különösen, hogy egy pillanattal korábban még nevetett ugyanennek a két embernek a kapcsolatán.

Melrose eleinte kimondottan vicces drogozása lassan átfordul valami kevésbé szórakoztatóba. Utoljára talán a Rekviem egy álomért című filmben mutatták be ilyen érzékletesen a súlyos kábítószerhasználat természetét, a borzalmaival együtt. Mikor a Quaalude nevű nyugtatótól alig tud megszólalni, vagy járni, imbolyog körülötte a kamera. Mikor egy csík amfetaminnal kirántja magát ebből az állapotból, hadar, és képtelen nyugodtan ülni, akkor idegesen cikázik az operatőr is.

A második rész arról a napról szól, amikor az apja először erőszakolta meg az 5 éves kisfiút. Melrose apja (ahogy a könyvet író Aubyné) egy angol nemesi család tagja, édesanyja (ahogy Aubyné) egy amerikai iparmágnás lánya. Mindketten a felső tízezerhez tartoznak, és mindketten rettenetes emberek.

Míg az alkoholista, gyógyszerfüggő anya egy vidámparkban mulat barátnőjével, a család gyönyörű vidéki házában a szadista apa bántalmazza a kisfiút. A férfi egyszerre borzalmas karikatúrája saját magának, aki az erőszak előtt azt magyarázza  öt éves fiának, hogy ez a nevelésének része, és reméli, hogy egyszer majd megköszöni a gyerek, amit vele tesz, és közben nagyon is valóságos, életszerű szörnyeteg, aki felsőbbrendűségéről mélyen meggyőződve sportot űz belőle, hogy a környezetében mindenkit nyilvánosan alázzon meg. A könyvben és a sorozatban is nagyon részletesen rajzolják meg a szexuális (és egyéb) ragadozó portréját.

A történet írójáról, Edward St. Aubynról 2014-ben egy nagyon hosszú és izgalmas cikket közölt az amerikai New Yorker magazin. Ebben az író részletesen beszél a családjáról, és kiderül, hogy a Patrick Melrose könyvekben a gyerekkoráról szóló részek az utolsó szóig valódiak.

Nekem ez az egész történet az igazságról és a szabadságról szól. Hogyan szolgálhatná mindezt, ha egy hazugságot helyezek a közepébe? Azt remélem, hogy egy rettenetes dologból valamit szépet hoztam létre

- magyarázza, majd éppen olyan stílusban kezd saját apjáról mesélni, ahogy a kitalált Patrick Melrose beszél a könyveiben.

„Ő volt a legpusztítóbb személyiség, akivel valaha találkoztam. Nagyon kicsi vásznon kellett dolgoznia, de annyira destruktív volt, amennyire csak lehetett. Ha neki adták volna Kínát vagy Kambodzsát, egész biztosan kiváló munkát végez.”