Elalvást segítő meditációs hangoskönyv készült a GDPR-rendelet szövegéből

életmód
2018 június 04., 16:34

Az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR egyelőre kevéssé hozza a várt eredményeket, erről a Qubit épp a napokban írt hosszabban is. A nehezen kibogozható rendelet minden európai kis- és középvállalatra ráhozta a frászt, és sokak számára még mindig nem világos, hogy pontosan mit is kéne tenniük az ügyfelek adatainak helyes kezeléséért.

Egy meditációs alkalmazást gyártó vállalat viszont meglátta a GDPR-ban a nyugtató hatást is: a Calm nevű alkalmazás fejlesztői már eddig is gyártottak felnőtteknek szánt altató sztorikat, azaz olyan történeteket, melyeket hallgatva könnyebben lehet álomba lehet szenderülni.

Most e felvételek közé került be első jogszabályként a GDPR szövegének egy részlete, ráadásul a BBC egyik legismertebb klasszikus hangjának, Peter Jeffersonnak a tolmácsolásában. Jefferson korábban negyven éven át a hajózási vonatkozású előrejelzéseket osztotta meg éjjelente a brit közszolgálati rádióban,  amivel hasonló kultikus státuszt vívott ki magának, mint nálunk a 'hajóvonták találkozása tilos' mondatot is tartalmazó, szintén a közszolgálati rádióban sugárzott vízállásjelentés. 

Érdeklődőnek és bátraknak itt van ötárnyi felvétel összevágva Jefferson esti bejelentkezéseiből:

link Forrás

Szóval ha valaki nagyon rákap Jefferson hangjára, akkor a jövőben az alkalmazáson keresztül az EU adatvédelmi szabályozásának szövegéből készült hangoskönyvet is hallgathatja. Az alkalmazás amúgy sajnos nem ingyenes, de hétnapos próbaverzió bárki számára elérhető. (Verge)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.