Előbb halálra ítélték, majd a nemzetközi nyomás hatására két év börtönre mérsékelték annak a mauritániai bloggernek a büntetését, aki egy posztjában a muszlim vallást és a kisebbségeket elnyomó kasztrendszert kritizálta. Az Amnesty International és más jogvédő szervezetek által politikai fogolynak tartott Cheikh Ould Mohamed Ould Mkheitirt 2014-ben, két nappal cikke megjelenése után, otthonában tartóztatták le. Blaszfémiáért halálra ítélték, de a nemzetközi nyomás hatására büntetését végül két év börtönre mérsékelték. Bár ezt már leülte, és 2017 novemberében kellett volna kiengedniük, továbbra sem engedik szabadon, erre májusban több jogvédő szervezet is felhívta a figyelmet. Cheikh Ould Mohamed Ould Mkheitir cikkét két pontban is sértőnek találták. Egyrészt a Mohamed prófétáról írt sorai miatt, másrészt azért, mert felszólalt a kasztrendszer ellen, mellyel az arab-berber többség diszkriminálja a kisebbségeket, főleg a fekete bőrű kisebbségeket.

Nagyon mélyre nyúlik vissza a kasztrendszer és a rabszolgaság intézménye az északnyugat-afrikai országban. A világosabb bőrű, arab-berber lakosság egy része a sötétebb bőrű kisebbségeket,  az egykori rabszolgák leszármazottait (haratinok) szolgaként tartja. Velük végeztetik el a nehezebb, illetve a degradálónak tartott piszkos munkát. Ezeket az embereket rabszolgaként tartják, és gyerekeik automatikusan szintén rabszolgák lesznek. Gyakran embertelen módon bánnak velük, kínozzák őket, az asszonyokat elválasztják újszülött gyereküktől, csak hogy tovább zsigerelhessék őket, és hagyják, hogy a magára hagyott baba meghaljon. A népcsoport felemelkedését azzal is akadályozzák, hogy a haratinok gyakorlatilag regisztrálatlanul élnek az országban, így még ha nem is szó szerinti rabszolgák, nem szavazhatnak, a többség számára elérhetetlen az oktatás vagy az egészségügyi ellátás. Vezető pozícióba szinte csak a világosabb bőrű többség tagjai emelkedhetnek, míg a sötét bőrű kisebbség családon belül örökíti tovább a rabszolgaságot.

A Guardian egy olyan fotósorozatot közölt, melyet a francia-marokkói szabadúszó riporter, Seif Kousmate készített. Az újságíró hónapokat töltött egykori, illetve most is rabszolgaként élő emberekkel. Amikor el akarta hagyni az országot, a rendőrség letartóztatta, bebörtönözte, felszerelését elkobozták, memóriakártyái egy részét letörölték. A Marokkóba visszatérni készülő Kousmate-et március 10-én, a szenegáli határnál tartóztatták le a mauritániai hatóságok, és a fővárosba, Nouakchottba vitték, ahol börtönbe zárták. A riportert három napig tartották fogva jogtalanul, mobilját, laptopját is elkobozták. Kihallgatásai során arról is faggatták, miről beszélgetett a korábbi elnökjelölttel, a rabszolgaság elleni küzdelem egyik aktivistájával, Biram Dah Abeiddel. Miután éhségsztrájkba kezdett, május 24-én végül szabadon engedték.

A rabszolgaság végét először 1905-ben, a francia gyarmatosítók kiáltották ki, de a valóságban szinte semmi sem történt. A következő komolynak szánt lépés 1981-ben következett, ekkor elnöki rendeletben tiltották be a rabszolgatartást, de a törvényt megsértőknek semmilyen büntetést nem helyeztek kilátásba, ennek megfelelően nem is nagyon voltak hatásai. Az ország vezetése részéről nem is igazán mutatkozott, és mutatkozik ma sem szándék arra, hogy valóban felszámolják a rendszert, de nemzetközi nyomásra 2007-ben végül törvényt hoztak a rabszolgatartás büntetőjogi következményeiről. A valóságban azonban azóta sem történt semmi, 

a legoptimistább becslések szerint több mint 40 ezer, az SOS Slavery szervezet szerint azonban több mint 600 ezer ember él az országban rabszolgasorban. 

Ez azt jelenti, hogy a sötét bőrű lakosság fele nem él szabad emberként. A kormány azonban ezt hevesen tagadja, nem győzik hangsúlyozni, hogy Mauritániában csak szabad emberek élnek, de aki ennek ellentmond, vagy az ellenkezőjéről tanúskodó bizonyítékot próbál bemutatni, azonnal letartóztatják. A külföldi riporterekkel még viszonylag kesztyűs kézzel bánnak, de a helyieket teljesen jogtalanul, bírósági eljárás, ítélet nélkül tartják fogságban akár hosszú éveken át. Ennek ellenére egyre erősebb az aktivisták tevékenysége, de ezzel párhuzamosan a kormány egyre agresszívabban lép fel velük szemben. A rabszolgaság és az embercsempészet ellen küzdő szervezetek egyre nehezebb helyzetben vannak, Boubacar Messaoud, Mauritánia egyik legrégebbi rabszolgaság-ellenes csoportja, az SOS Esclaves elnöke a Reutersnek azt mondta, „az elnyomás egyre rosszabb és rosszabb.”

Habár a vezetés a rabszolgaság ellen nem szívesen lép fel, a civil szervezeteket intenzíven üldözik. Hogy a helyi aktivistáknak mivel kell szembenézniük, a Human Rights Watch (HRW) is megtapasztalhatta, amikor februárban sajtótájékoztatót akartak tartani a városban. A szervezetet semmilyen helyszínen sem akarták fogadni, az eseményt végül egy helyi NGO lepukkant szobájában tudták csak megtartani. Az, hogy nem szívesen fogadták őket, annyira nem meglepő, a szervezet 2018-as jelentésében részletesen foglalkozik a kormány aktivistaellenes megmozdulásaival, és azzal az 1964-es törvénnyel, melynek értelmében a belügyminisztérium dönt arról, működhet-e egy civil szervezet az országban. A hírek szerint már elkészült egy új törvénytervezet, mely az 1964-est válthatná, ami még szigorúbban szabályozza majd az NGO-kat Mauritániában. A civil szervezetek regisztrációját rendre megtagadják, nem engedélyezik, hogy demonstrációkat szervezzenek, hogy segítséget nyújtsanak a kimentett rabszolgáknak, és azt sem, hogy tréningeket tartsanak.
Két aktivistát, Moussa Bilal Biramot és Abdellahi Matalla Salecket jelenleg is egy a fővárostól több mint ezer kilométerre, a Szaharában fekvő, leginkább halálsorra emlékeztető börtönében tartják fogva. Azzal vádolják őket, hogy több társukkal együtt, akiket szintén bebörtönöztek, részt vettek egy 2016-os tüntetésen, holott erre semmilyen bizonyíték nincsen.

A letartóztatott fotóriporter, Seif Kousmate munkáját a megmaradt képekkel együtt a Guardian publikálta. A fotókhoz nagyon erős történetek tartoznak. Kiderül az is, hogy sok rabszolgát hiába mentenek ki az aktivisták vagy saját családtagjaik, gyakran maguktól szöknek vissza gazdájukhoz, mert azt gondolják, ez az élet rendje, amin nem lehet változtatni. Az egyik nő, akivel beszélgetett, arról mesélt, azután szökött csak meg, hogy a gazdái forró parazsat szórtak a kisbabájára, aki belehalt sérüléseibe. Egy másik nő (alább látható a fotóriporter Instagram-posztjában), akit gyerekkorában vittek el rabszolgának anyja mellől, 11 évesen szenvedett súlyos égési sérüléseket a karján, mikor a gazdáinak főzött. 2011-ben nyerte vissza szabadságát. A becslések szerint a legnagyobb arányban Mauritániában élnek rabszolgaságban az emberek. De a kormány szerint ez nem igaz, a nemzetközi jogvédő szervezetek csak muszlim hitük miatt támadják őket.

link Forrás