Meghalt az egyik legelismertebb, sokféle műfajban alkotó és kifejezetten befogadható műveket létrehozó magyar festőművész, a Budapesten 1941-ben született Birkás Ákos - adta hírül a Knoll Galéria, aminek Birkás a társalapítója volt.

A Képzőn végzett művész a hatvanas években önarcképekkel és portrékkal kezdte a pályáját - hogy ezeket később nagyrészt megsemmisítse. A hetvenesekben konceptuális, de realista festményekkel folytatta, majd a fotózás felé fordult. A nyolcvanasok közepén kezdte el híressé vált, absztrakt Fej sorozatát, ami egy ovális, a legkülönbözőbb színekben pompázó folt permutációit jelentette.

A kétezres évek elejétől a nagyméretű, realista, aktuális társadalmi jelenségeket, mint például a globális migrációt elemző alkotásokkal jelentkezett. Volt olyan sorozata, amiben sajtófotókat dolgozott fel és értelmezett.

A festészet mellett műkereskedelemben is utazott: a rendszerváltáskor alapította Hans Knollal együtt az utóbbiról elnevezett galériát, az elsőt, ami a nemzetközi kortárs képzőművészet alkotóit mutatta be Budapesten.

Munkáit neves külföldi és hazai múzeumok őrzik, többek között a New York-i Guggenheim Múzeum, a bécsi MUMOK, a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, a linzi Neue Galerie, a budapesti Ludwig Múzeum, a Kiscelli Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria.

Birkás Ákos, aki Budapesten, Berlinben és Franciaországban is élet és alkotott, Munkácsy- és Prima Primissima díjas, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

Birkás radikális, kísérletező művész volt, aki nem riadt vissza semmitől, így az éles politizálástól sem, aminek a leghíresebb lenyomata a Polgári Magyarország című képe:

Erről így nyilatkozott egy idei, Magyar Narancsnak adott interjújában:

Honnan jött az ötlet, hogy pucéran jelenjél meg a festményeken?

BÁ: Valahogy belesodródtam. Érdekelt, milyen messze tudok elmenni; öreg férfi meztelenül, zokniban, vagy öreg férfi meztelenül, zokni nélkül, cipőben fekszik a földön… Amikor Lipcsében kiállítottam egy ilyen képet, egy tekintélyes német művészkolléga azt mondta, ilyet nem szabad festeni. Persze világos, hogy azt kell festeni, amit nem szabad.

MN: Kétségtelenül ez egyfajta provokáció is.

BÁ: Magamat provokálom, a saját bőrömre megy a játék. Persze ez elég szerény provokáció ahhoz képest, amit Lucian Freud egy éle­ten át csinált; ám világos, hogy az egy más attitűd: egy gátlástalan, de nemesen tűnődő, pesszimista emberlátás. Talán van nálam egy szerény utalás Freudra is, de az önaktjaimat mindig kontextusba helyezem. Valamilyen ellentétet vagy hatást akarok ezzel fokozni. Mint amikor a fürdőkádban dagonyázok, és a csempe Gerhard Richter színmintáit visszhangozza.