Kasper Schmeichel kivédte a peruiak szemét, Dánia 1-0-ra verte Perut

futball
2018 június 16., 17:55
comments 48

Fontos és kiélezett meccset játszottak szombaton Szaranszkban, ahol Peru és Dánia csapot össze a C csoport első fordulójában. Ebben a négyesben a franciák délután 2-1-re verték az ausztrálokat, és a meccs előtt valószínűnek látszott, hogy aki győzni tud, legrosszabb esetben is másodikként továbbmegy a csoportból. A világranglistán Peru 11., Dánia 12., a papírforma szerint mindkét csapat erősebb az ausztrálnál. 

A tottenhames Christian Eriksen vezette dánokat a torna előtt a „legerősebb középcsapatként” emlegették, a 32 év után újra vébén szereplő peruiak viszont kevésbé vannak szem előtt; a keretből csak öten játszanak Európában, viszont 15 meccs óta veretlenek, és főleg támadójátékban erősek. A kokainbalhé miatt sokáig eltiltott Paolo Guerrero csak a padon kezdett, helyette a befejezőcsatár posztján a rutinos Jefferson Farfán kapott lehetőséget. 

Sokkal jobban kezdtek a peruiak, akik szinte minden párharcot megnyertek a dánokkal szemben a meccs első felében, és amint lőtávolba kerültek, tüzeltek is. A 8. percben Yotún 25-ről lőtt kapura, Schmeichel védett, a 11. percben Flores 20-ról bombázott fölé, két perccel később Carillo jobbról, 16-ról próbálkozott, Schmeichel bokszolt. A dánok 20 percig csak keresték a labdát, 63 százalékban a dél-amerikaiaknál volt, a dánok (Eriksen és Stryder) sokat vitatkoztak egymással. 

Farfán és Delaney csatája
photo_camera Farfán és Delaney csatája. Fotó: JACK GUEZ/AFP

A félidő közepére aztán feljöttek a dánok, ez főleg szögletekben és labdatartásban volt érzékelhető, de Delaney-nek volt egy szép lövése is a 26. percben, fölé. A 29. percben Carrillo kiugratásából Farfán lőtt, de Kjaer utolsó pillanatban blokkolt. Ezután a dán középpályás Kvistet le kellett cserélni egy ütközés után, őt Schöne váltotta, aki egyből be is mutatkozott: a 39. percben Eriksen szabadrúgása lepattant a sorfalról, Schöne ismétlését védte Gallese. 

A végére váratlan izgalmak támadtak: a 45. percben Cueva lábát húzták el a 16-oson belül, a gambiai Bakary Gassama továbbengedte a játékot, de a negyedik játékvezető rászólt a fülére, és végül a videóbíró használata után tizenegyest ítélt. A láthatóan ideges Cueva maga végezte el a büntetőt, és az égbe bombázta a labdát, így a félidőre maradt a 0-0. 

A második félidő hullámzó játékkal kezdődött: előbb Farfán ugrott ki a jobbszélen és lőtt a blokkba, aztán Eriksen próbálkozása pattogott el a bal kapufa mellett. Az 57. percben Cueva keverte meg a dán védelmet, és tálalt Carrillo elé, de a szélső és aztán Flores is elbénázta a helyzetet, és a labda végül kikacskázott az alapvonalon túlra. 

A 60. percben megszerezték a vezetést a dánok. Sisto mélységi passzából Eriksen indult meg, tökéletes ütemben passzolta ki a labdát Yusuf Poulsennek, aki a kapus jobb keze mellett, bal belsővel kilőtte a rövidet.

Nagyon felpörgött a góltól a meccs: egy perccel később Farfán ugratta ki a bal szélen Florest, ballábas lövését Schmeichel bravúrral védte, és Gareca edző se várt sokáig, behozta a gólvágó Guerrerót Flores helyére. Egy perc kellett neki a helyzetbe kerüléshez, de fejesét Schmeichel könnyen hárította. 

Nyomni kezdett Peru: a 69. percben Rodriguez fejelt középre egy labdát, Farfán épphogy lemaradt a labdáról a hosszú kapufa előtt, két perccel később Carrillo ment el a jobbszélen, átemelte a labdát a kapuson is, de végül Kjaer tudott menteni a kapu torkából. Nem sokkal később Advincula lövését védte Schmeichel egy szép kombináció végén. 

Cueva és Poulsen meccse
photo_camera Cueva és Poulsen meccse Fotó: JUAN BARRETO/AFP

Nagyon nagyot mentek a végén a peruiak: a 79. percben Cueva szédítette meg a védőket a baloldalon, centerezését Guerrero centikkel sarkazta mellé. 

A 82. percben Dánia lezárhatta volna a meccset, de Eriksen passza után Jörgensen teljesen tisztán, 15 méterről a kapust találta telibe. 

Az ellentámadásból Carrillo fűzte be Larsent, Farfán teljesen egyedül várta a labdát, de nagyon gyengén lőtt, Schmeichel ismét bravúrral védett. 

A 85. percben újabb meccslabdához jutottak a dánok, de ezúttal Eriksen nem tudta elrúgni a labdát Gallese mellett. 

A végére kifejezetten élvezetes és kiélezett meccs lett belőle, és a dánok nagyon fontos három pontot szereztek: csütörtökön a második körben Ausztrália ellen be is biztosíthatják továbbjutásukat, Peru pedig az életéért játszik majd Franciaország ellen. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.