Szonnál senki sem akarhatja jobban Dél-Korea sikerét

futball
2018 június 17., 19:02
comments 117
Son gyakorol valamit a dél-koreai válogatott 2018. június 16-i edzésén Szentpéterváron.
photo_camera Son gyakorol valamit a dél-koreai válogatott 2018. június 16-i edzésén Szentpéterváron. Fotó: CHRISTOPHE SIMON/AFP

Bár a Tottenham sztárjánál, Son Heung-minnél aligha létezik ismertebb dél-koreai focista, a játékos pechére akkori klubja, a Bayer Leverkusen nem engedte el az Ázsiai Játékokra. Így Son csak a tévében nézhette, ahogy honfitársai átveszik az aranyérmeket.

Ez már csak azért is fájdalmasan érinthette, mert a 23 éven aluliaknak rendezett tornát megnyerő honfitársai az aranyérem mellett annak is örülhettek, hogy a kőkemény, 21 hónapos kötelező katonai szolgálat helyett nekik csak négy hetes alapkiképzésen kell majd részt venniük.

Nem úgy Sonnak, akinek már csak két esélye maradt a katonai szolgálat elkerülésére:

  • a két év múlva rendezendő Ázsiai Játékok, amire négy túlkorost is nevezhetnek;
  • és a mostani világbajnokság.

A helyzetét bonyolítja, hogy a második esély talán már túl későn lesz, bár lehet, hogy megvárják vele. Már ha most nem sikerülne a csoda. Pedig a dolgok jelen állása, a csapat selejtezőbeli bukdácsolása alapján már az is csoda volna, ha a csoportból tovább jutnának. Pedig az még bőven kevés, elméletben felmentés csak a világbajnoki győzelemért járna - bár 2002-ben a botrányos körülmények között elődöntőbe jutott, de aztán ott és a bronzmeccsen is kikapó csapat tagjai végül felmentést kaptak. De ez már a döntéshozók jóindulatán múlik. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.