Az élet igazságtalansága, hogy a végén valaki 3 pontot kapott azért, ami hétfőn kora délután a svédek és a koreaiak között történt.

A németek Mexikó elleni veresége után egészen nagy tétje lett a svéd-koreainak, ami ennek megfelelően heves tempóban kezdődött.

Hamar kialakult, ki miben bízik. Svédország a felívelt, majd lefejelt labdákban, Korea pedig a Szonnak vagy a szélsőknek adott, majd középre passzolt beadásszerűségekben. Mindkét megoldás egyszerre primitív, és olyan, amire könnyű felkészülni. Ennek megfelelően ez lett a vébé első olyan meccse, ahol az első 20 percben nem volt kapuralövés.

Utána sem sok, tervezett, élvezetes játék pedig lényegében semennyi. 

Az volt az érdekes, hogy mindkét válogatott sokat futott és sűrűn próbálkozott, de ezt annyira végtelenül egysíkúan tették, hogy azt nehéz volt nemhogy élvezni, de akárcsak elviselni is. A színvonal óriási visszaesést jelentett az eddigiekhez képest. Egyik csapat és szövetségi kapitány sem volt képes újítani. De minimálisan sem: a 7. percben pontosan ugyanaz folyt, mint a 87.-ben.

A tizenegyes olyan szituációból született, ami jellemző volt az egész meccsre: egy elrontott akció után a labda visszapattant a svédekhez, jött a beadás balról, a koreai kapus csak közelre tudta kiütni, hogy a felszabadítás közben elessen egy svéd a védő lábában. A bíró közel állt, egyértelműen mutta, hogy nem volt semmi, majd egy perc múlva megállította a játékot. 

Korea közben simán gólt lőhetett volna. De a végén nem ez történt, hanem az ellenkezője. A visszajátszásokból látszott, hogy tényleg tizenegyes volt. De ezen a meccsen ez volt a legnagyobb izgalom: korea kapura sem tudott lőni a végéig, a svédek meg vagy elrontották a passzaikat, vagy íveltek egy reménytelent.